Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-09 / 41. szám
BUKÁS Meg nem felelő embert a megfelelő helyre! MAGYAR LÉGIKALÓZ - Irány Pest! Vidéken nem széktünk le... TÚLSÚLY Egyszerű magyar állampolgár vagyok, akinek semmiféle címen nincs utazási kedvezménye. Bementem tehát a Lenin körút 6. számú házban levő jegyirodába, vettem egy 33 százalékos menettérti jegyet Szigligetre 126 forintért. Szokás szerint rábélyegezték, hogy szeptember 23-án óhajtok utazni. Ez ugyan teljesen fölösleges, hiszen a vonaton a kalauz is ráírhatná, így is ellenőrizhetik, hogy a kötelező két hónapon belül visszautazom-e. De rábélyegezték. Eddig nincs is baj. Az utazásra tervezett nap előtti délután fontos elfoglaltságomról értesítettek (rádiófelvétel), — nem utazhattam tehát 23-án. Gondoltam: sebaj. Dehogyis sebaj! Józan ésszel csak így gondolkozhat az ember: majd szépen érvényesítik egy másik utazási napra a jegyemet. Hiszen kifizettem, a vasút vállalta, hogy elvisz. Nem kell azonban hinni a józan észnek. Szeptember 25-én besétáltam a jegyirodába, és kértem, bélyegezzék át szeptember 30- ra a jegyemet, mert csak akkor tudok utazni. Ott aztán megtudtam a következőket: Szó sem lehet róla. Váltsak új jegyet, másik 126-ért, mert ez a jegy végleg érvénytelenné vált. A megoldásra többrendbeli javaslatot tettem. Naiv elképzeléseim nem arattak sikert. Tapintatosan megmagyarázták, hogy: 1. Másik dátumbélyegzőt ütni a jegyre szentségtörés volna, ezt isteni és emberi törvények tiltják. 2. Kicserélni a jegyet lehetetlen. 3. Ha ezzel próbálok utazni, a vonaton megbüntetnek. 4. A fel nem használt jegyet még levonással sem veszik vissza. 5. Szabál, az szabál. 6. Egyébként: jogom van bekereteztetni a jegyet, és Szent Bürokrácius templomába oltárképnek felajánlhatom. (Ezt nem mondták, de a történtekből következik.) Ezek után kérdem, a Vaskalaposnak kijáró mély tisztelettel: Milyen jogon tagadnak meg egy ilyen magától értetődő, egyszerű módosítást? Ha pedig a SZABÁLYZAT rendeli, micsoda jogon intézkedik így a szabályzat? És a vasút miért tagadja meg kötelezettségét pusztán amiatt, hogy én kedd helyett a másik kedden tartok igényt pénzem ellenértékére? Vita közben mondtak még valamit, és ez a legszebb: lehetett volna pénzlevonással visszaváltani a jegyet, ha 25-én nem délután fél háromkor, hanem déli 12 előtt mentem volna be. (Honnan tudja a be nem avatott állampolgár az ilyen misztikus határidőt?) Hozzátették, hogy csak a pályaudvarra kellett volna kisétálnom, igazoltatni, hogy a jegyet nem használtam föl. (Úgy látszik, a használatlan jegy benyújtása nem elegendő „igazolás”.) És ezenfelül még valami „cégigazolást” kellett volna szereznem. (Mi köze a jegyirodának, hogy én miért utazom, vagy nem utazom?) Komoly arccal, kacagás nélkül merészelték mindezt mondani, nem nevettek saját szavukon. Távoztam az irodából, és tisztességgel bejelentettem, hogy nem hagyom ennyiben, szóvá teszem az ügyet. A tisztviselő barátian figyelmeztetett: gondoljam meg jól! Ha teszek valamit a JÓVÁHAGYOTT SZABÁLYZAT szentsége ellen , saját felelősségemre teszem. Meggondoltam. Vállalom a felelősséget, íme , szóvá tettem. Most várom, mi történik. Jön értem két vasutas, és letartóztat? Vádlottként állítanak a Váltóőrök Ítélőszéke elé? Bezárnak? Vagy kizárnak a vasutazásból, örök időkre? Mi lesz velem? Mindegy. Férfiasan vállalom a következményeket: jöjjön, aminek jönni kell! Ha az Ítélőszék bűnösnek mond, a füstölgő máglyán is hirdetni fogom: ekkora ... izé ... csacskasággal ritkán találkozik az ember. A jegyet pedig megtartom. Ha a Közlekedési Múzeum igényt tart rá, készséggel átengedem neki. A kárbament 126 forintomat pedig a vasúttal játszott balszerencsés ultiparti veszteségének tekintem. Erdődy János KERESKEDELMI PÓKERVasvári Anna rajza Blöfföl vagy nem? — Én csak akkor kezdek el panamázni, ha már a zsebemben van az új kinevezés!