Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-07-22 / 29. szám

K­öztudott, hogy a szü­lők manapság szeretik elkényeztetni a gyerekei­ket, és igyekeznek minden tőlük telhetőt megadni ne­kik. Szerencsére azonban, iparunk és kereskedel­münk, jó pedagógiai érzék­kel, igyekszik ezt ellensú­lyozni, és mindent megtesz, hogy a szülők ne vihessék túlzásba a gyerekekről való gondoskodást. Így az­tán szülő legyen az a tal­pán, aki mindent elő tud keríteni a magzatának! Az első beszerzési gon­dok már a bölcsőnél, il­letve annak mai változatá­nál, a gyerekágynál kez­dődnek. Hogyan lehet egy ilyen áruból hiánycikket csinálni? Nagyon egyszerű az eljárás: át kell profi­­­lozni. Korábban a VASÉRT forgalmazta, most átvette tőle a BÚTORÉRT. Így aztán a Vasért már nem, a Bútorért még nem fog­lalkozik vele. Hja, az át­állás nehézségei... Ahogy aztán nő a gyerek, úgy nőnek vele az öltözte­­tési gondok is. Nőstény­oroszlánként kell küzdenie annak az anyának, aki ötös és hatos méretű guminad­rágot vagy szálas nyári cipőcskét óhajt szerezni a csemetéjének! Nem is beszélve az olyan „luxuscikkről”, mint a Boglárka névre hallgató gyermekkocsi. Ennek az a nagy előnye, hogy könnyű, összecsukható, így villamo­son is szállítható, a tető­­ PEDAGÓGIA jébe még olcsó is. Egyet­len hátránya csupán az, hogy nem lehet kapni. Egész télen hiánycikk volt a szánkó. Az ipar csak a szezon végére tudott be­lőle nagyobb mennyiséget szállítani. Úgy, hogy ha valaki történetesen most akarna venni, kaphatna szánkót az Úttörő Áruház­ban vagy más, hasonló jel­legű boltban. Nem kapni viszont sehol kempingke­rékpárt, amiből karácsony táján még felesleg is mu­tatkozott. Mert ezek a mai kölykök, amilyen elkényez­tetettek, mindenáron nyá­ron akarnak biciklizni és télen szánkózni. Kérdem én, hogy tudjon az ilyen szeszélyekhez igazodni­ az ipar? És amikor kamasszá cse­peredik a gyerkőc, s maga is vásárlóvá lesz, a saját bőrén is tapasztalja, hogy vevőnek lenni nem gyerek­játék. A kamasz még elein­te örül is annak, ha a gye­rekosztályon nem kap 37-es férficipőt, mert hogy az már felnőtt méret... De amikor a felnőttosztályon sem kap ilyet, akkor már bosszankodik. Eltelik 1-2 év, a lábméretei megugra­nak 44-esre, 45-ösre, akkor aztán végképp nem tud magának modern fazonú cipőt találni. Mert az ipar meghallgatja ugyan a tudo­mányos jelentéseket az ak­­celerációról, a testméretek megnövekedéséről, meg­hallgatja, mondom, rá is bólint, de továbbra is csak a közepes méreteket gyárt­ja nagy tömegben. És ez nemcsak a cipőnél van így. Bármennyire fájdal­mas, azt is tudomásul kell vennünk, hogy az ici-pici női kacsák is megnőttek: a kamaszlányok a nagyobb számokat keresik, az ipar továbbra is a kisebbeket gyártja... Tudnánk mi, bizonyára, elegendőt gyártani baba­ágyból, Boglárkából, bicik­liből ; tudnánk megfelelő méretűt készíteni a gumi­nadrágokból, cipőkből, kesztyűkből. Tudnánk, de nem tesszük. Érett pedagó­giai megfontolásból: hadd szokja meg az a kölyök már kicsi korában, hogy az élet nem lakodalmas menet, hanem igenis tele van zökkenőkkel, leküz­dendő akadályokkal! (r. b.) AZ UDVARON HEVER... Három éve hevernek az udvarunkon nagy halom­ban a kémények és szellő­zök építéséhez való beton­kockák. Ki és miért vette meg, ha nem használja? Milyen jogcímen rendez be raktárt a mi udvarunkon a házkezelőség? Miért veszik el a házban lakó gyerekek­től a játék lehetőségét ez­zel a betonrakománnyal? A xm., Visegrádi u. 98/D sz. ház lakói REKLÁMOZZÁK, DE NEM VÁLLALJÁK A Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat által megkül­dött gázszámlák hátlapján ez áll: „Biztosítsa kényel­mét! Nyisson ön is átutalási betétszámlát!” Az OTP plakátjai és reklámcédulái is arra biztat­nak bennünket, hogy átutalási betétkönyvön keresztül rendezzük különböző fizetési kötelezettségeinket, így a gázszámla kiegyenlítését is. Ennek ellenére a salgótarjáni OTP nem vállalja a gázszámla kifizetését átutalással. Állítólag azért, mert nem tudtak megegyezni a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalattal. Nem értem, miért reklámoznak olyan szolgáltatást, amit végül is nem vállalnak? Kuti István Salgótarján PETRÓLEUMFŐZÖ Erdligeten van egy csöpp­nyi víkendházam, ott töl­töm a nyarat. Villany nincs a környékünkön, így petró­­leumfőzöt vagyok kényte­len használni. A régi fő­zöm, sajnos, felmondta a szolgálatot, újat, itt a kör­nyéken hiába keresek, se­hol sem kapok. Ki tudna segíteni vajon a bajomon? Barabás Lajosné nyugd. zenetanár, Bp. IX., Ferenc krt. 22. E­gy orosz népmesében olvastam az óriásira nőtt répáról, amelyet előbb a nagypapa, azután a nagy­mama és sorra a család minden tagja hiába próbált a földből kitépni, mígnem, egymás mögé felsorakozva, együtt húzva — emelték ki. Az összefogás eredményét oly szépen példázó népme­se nálam csődöt mondott, sajnos. Egy kompótos üveg felnyitásával kísérletez­tünk. Miután minden házi­asszonyi leleményességem, cselfogásom hiábavalónak bizonyult, végül is a kö­zértben kötöttem ki, ahol az üveges meggykompótot vásároltam. — Óh, mi sem egysze­rűbb! — nyugtatott meg az SZEZÁM, NYÍLJ MEG! üzletvezetőnő és hatalmas ollót ragadott. — Beleszú­rok a kupakba, egy kis le­vegőt kap, a többi aztán megy, mint a karikacsa­pás ... De nem ment. — Egy húszfillérest kell a kupak mentén körbefor­gatni — mondta az egyik kiszolgálónő és máris elő­kapta a zsebéből a pénzda­rabot. A kupak azonban a húsz­filléresnek is keményen el­lenállt. — Vésővel kell felfeszí­teni — így a másik kiszol­gálónő és azon nyomban véső után nézett. A hidegpult előtt már egy sor vevő várakozott zú­golódva, mivelhogy, akár­csak a mesebeli óriási répa esetében, a kiszolgálónők serege ott ügyködött a ku­pak eltávolításán. Kérdezem: nem közöl­nék-e a kupak „kiötlői” az üveg címkéjén a zárnyitó bűvös jelszót? ... (ábel) NYEREMÉNY, BOSSZÚSÁGGAL A „Lengyelország” című, magyar nyelven megjelenő lap pályázatot hirdetett „Ta­lálkozásom Lengyelországgal” címmel. Ez év májusában örömmel olvastam a lapban, hogy a pályázaton a III. díjat nyertem el. Nemsokára a pos­ta ki is kézbesítette a tárgy­nyereményemet, egy Dominika nevű tranzisztoros rádiót. Örömöm nem volt osztatlan, mert a hazai vámhatóságok igen borsos díjat, 287 forintot fizettettek érte. Rajtam kí­vül, gondolom, hasonló kellemetlen meglepetésben volt része a többi nyertesnek is. Úgy vélem, vámhatóságaink nem jártak el kellő tapintattal. Molnár Bertalan Bp. XIV., Varga Gy. András park 8/a. DOBOZPÁNT és alabastrom Csodálatos karriert futott be a címben szereplő két árunak az ára néhány év alatt. Nem közszükségleti cikk egyik sem, de akiknek ezekkel kell dolgozniok, bizony megérzik a nagy ár­különbséget. A kisméretű dobozpánt­ból nemrégiben még 23 fo­rint 90 fillérbe került 100 pár. Az elmúlt félévben az­tán nekirugaszkodott: 40 forint, majd 50, aztán hir­telen 80 forint lett az ára. Legújabban pedig már 90 forintba kerül 100 pár. Az alabástromgipsz kiló­ja 1968-ban 1 forint 18 fil­lér volt. Három hónappal ezelőtt már 3 forint 30-ért kaptam kilóját. Igaz, ele­gánsan, nylonba csomagol­va. A célnak kevésbé ele­gánsan is megfelelt volna. Legutóbb, anélkül, hogy a csomagolás változott volna, az ár ismét jókorát ugrott: 4 forint 60-ért kaptam egy kilót. Ez egy hónappal ez­előtt volt. Lehet, hogy az­óta még drágább? Csepeli István Dunaföldvár VAN MÁR TÉGLÁNK Nagy Ernőné gyógypedagógiai tanárnak a Ludasban megjelent levele nyomán a Jászberényi úti Épületkerámiaipari Vállalat igazgatója, Tóth Péter, és párttitkára, Muladi Ist­ván, segítségünkre sietett. Intézetünk hamarosan 20 000 tégla tulajdonosa lett, s a to­vábbiakban is fenntartjuk a kapcsolatot egymással. Intézetünk is felajánlotta segítségét a vállalatnak: végzős növendékeink közül szívesen átadunk 1­2 növendéket szakmunkás-ta­nulónak. Ajánlatunkat örömmel el is fogadták. Gyors segítségükért köszönetet mondunk! Fővárosi Tanács VII. Kisegítő Iskola és Nevelőotthon összes dolgozója

Next