Ludas Matyi, 1979 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-22 / 8. szám
— Márpedig innen addig el nem megyek, míg el nem intézik az ügyemet! — harsogta Dodonai Kázmér. Arca kipirult, szemében végtelen elszántság tükröződött. Pákai Zsolt főelőadónak arcizma sem rebbent, könnyed mozdulattal a fotelre mutatott: —• Ha jól összehúzza magát, ebben elalhat. Meleg takarót talál a szekrényben, az 1967-es elintézetlen akták között Elalvás előtt ne felejtse eloltani a villanyt. Mára vége a hivatalos időnek. Mi hazamegyünk. Érezze jól magát új otthonában. Dodonai a táskájából szalonnát kenyeret vöröshagymát vett elő. Jóízűen megvacsorázott. Egy darabig a zsebrádióján Luxemburgot hallgatta, aztán nyugovóra tért. Elalvás előtt az volt az utolsó gondolata, hogy innen addig egy tapodtat sem megy, amíg el nem intézik az ügyét. Reggel arra ébredt, hogy a takarítónő a szekrényről, a bútorokról és róla letörölgette a port Pákái Zsolt főelőadó vidáman üdvözölte Dodonait: — Nos, hogy telt az éjszaka? Remélem, elalvás előtt megszámolta a szoba négy sarkát. Akkor minden kívánsága teljesül FELKÉSZÜLÉS — Tehát elintézik az ügyemet? — kérdezte reménykedve Dodonai. — Arról szó sem lehet. A lap már hamar elszaladt. Dodonai kitűnően szórakozott azon, hogy milyen pártatlan önteltséggel utasítják el a Hivatalban az ügyfelek kérését. Észre sem vette, hogy repül az idő. Már egy hónapja lakott ebben a hivatali szobában. Esténként apró villanyrezsón körömpörköltet főzött vacsorára, és a beadott kérvényeket olvasgatta. Színes, érdekes emberi sorsok tárulkoztak ki előtte. Nemcsak Dodonai szokta meg új lakóhelyét, hanem a tisztviselők is úgy tekintették, akár egy leltári tárgyat, mint például egy levélnehezéket Az a tizenegy esztendő úgy elsuhant, hogy szinte észre sem vette. Pákai Zsolt főelőadó haját már megüté a dér. Ha rossz napja volt, Dodonai régi huszáranekdotákat mesélt neki. A szobasarok, ahol Dodonai lakott, intim hangulatúvá, családiassá vált. Egy apró konyhakredenc, fridzsider, mini televízió tette lakályossá. Érzelmi élete is kiegyensúlyozottá vált, amikor Mariska, a takarítónő vonzalomra gyűlt iránta. Csodálatos, aranysárga marhahúsleveseket hozott neki velőscsonttal. Dodonai boldog és elégedett volt a sorsával Pálcás főelőadó nyugdíjaztatása előtt egy nappal odalépett Dodonai elé, homlokon csókolta, s ünnepélyes hangon így szólt: — ön erős akaratú ember. Következetesen kitartott amellett, hogy innét addig el nem megy, amíg ügyét nem intézzük el. Örömmel jelenthetem, hogy ön győzött. Kérelmét végül elintéztük. Dodonai térdre rogyott Pálcái előtt és halkan rebegte: — Könyörgök, tegye a kérelmem az elintézetlen akták közé. Szeretnék még maradni egy kicsikét ... Galambos Szilveszter - Valami van *■ az ionoszféra- ban, merthogy szaggat a dere- / kom! VÁRNÁI DIVAT!|ÚJDONSÁGOK ! Strapabíró turistafelszerelés hivatalos ügyi * elintézéséhez. Kertguru szabású munkaköpeny eladók részére. Új fazonúzeke, visszaeső garázdák számára. Egyszerű látogatóruha, vasárnapi apukán elegáns viselete. 17 ---------------Cr Kényelmes hétköznapi munkaruha ügyintézők számára. Láthatatlanná tevő köpönyeg felelős vállalatvezetőknek. HALALSZAM - Sajnáljátok a zabraval ts fizethetitek a benzint! Állok az egyetem vészkijárata mellett. Kijön egy sötét ruhás fiatalember diplomával a kezében. Kérdezem: — Do you speak English? — I do not — feleli. — Merthogy a középiskolás éveim alatt angolból magántanárhoz jártam, és ebből a nyelvből érettségiztem. Csakhogy időközben annyi mindennel telerakták a fejemet. Aztán az is ott van, hogy az ember könnyen felejt. Már csak azt tudom angolul, hogy itt van egy fiú, ez egy szekrény, és hogy Mr. Kovács, akarom mondani, mister Smith és kedves neje, Mrs. Kovácsné a feltételes jelenben szenved, ha a régmúltban vett egy wardrobe-ot, ami ugyebár nem ikre végződő ige, hanem falban végződő szekrény. — Harcsis — mondom. A fiatalember csupán négy évig tanult angolt, de egy mai fiatal mindent kisöpör az agyából, ha nincs rá szükség. Aztán megkockáztatom: — Gavaris páruszki? — mert ebből a nyelvből én is csak a fonetikát jegyeztem meg. — Nyikta nye atszuszvuem! — válaszolja erre ő enyhe bretagne-i akcentussal, mivel már a kérdést sem érti meg. — Hát — cifrázom, — akkor mit tud oroszul? — Bemagoltam az egyetemen Marx Tőkéjéből a használati érték és csereérték című fejezet első bekezdésének orosz fordítását, hiszen nálunk azt tanították leginkább, de nem hiszem, hogy Moszkvában ezekkel a szavakkal meg tudom kérdezni, hogy hol az áruház. — Harcsij! — nyugtatom szinkrontolmács tudásommal. — Meg maty is! — hogy lássa bennem a magyar iskolában képzett nyelvzsenit — Máma i otyec u menyá rogyiteli! — nyílik ki az idegen nyelvkönyvekbe becsukódott értelme. — Csak tíz évig tanultam oroszul, de ez még megmaradt bennem! — folytatja, nehogy japánul kezdjek gavarilizni. — Sprehen zi dajcs? Parlevu transzé? Parlavi italiano? — szögezem neki jól megszokott finnugorságommal a hármas keresztkérdést. Mire bolondnak vél. Pedig csak azt akarom belesúlykolni, hogy ahány idegen nyelvet tud, annyi embert ér. Ezt pillanatnyilag még Magyarországon sem büntetik. Csak a bigámiát. Azonban ő azt mondja: — Hm. — Hát magyarul tud-e? — okvetlenkedem. — Nanóci! Megnézem ezt a szót a magyar értelmező kéziszótárban, nincs benne. Magyarul se tud! Hörgöm: — Valami nekem nem stimmel! Maga négy évig tanult angolt és tíz évig oroszt az összes iskolájában. Aztán az anyanyelvéből is csak nyögdécsel. — Nem úgy, mint a húgom! — kürtöli. Felszedett egy olasz hapsit Siófokon, és két hét alatt megtanult olaszul. Ilyen gyakorlati nyelvoktatás kellene az iskolákban is! Jó, mondom magamban. De mást kérdezek: — Hát azért tanították magát? Hol él meg most diplomájával, béna nyelvtudással?! — Ja (ez német) kérem, maga lehet itt nyelvzseni, akkor sem ismeri a dörgést! (Ez magyar!) — Miféle dörgést?! — A legfrissebb munkahelyem máris beíratott egy hathónapos intenzív nyelvtafolyamra, amelynek ideje alatt teljes fizetést kapok. Aztán ki is mehetek. Hát, ezért a pénzért csak megtanulok valamit gajdolni. Bizonyára. Most már csak az általános iskolában és a középiskolában kellene a diákoknak nyelvpótlékot fizetni! Tormai László ■ Gyere, hátha megtörténik a csoda.