Lyukasóra, 1999 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1999-12-01 / 12. szám
A Lyukasóra melléklete / „Kicsoda az az én ? hadd álljon ki! lássam! " „Én vagyok az az én, követem a lassan... ~ Arany János V____________J Szerkeszti: Farkas László SÜTŐ ANDRÁS Fényes csillaga az (erdélyi) (magyar) irodalomnak, a széppróza s a dráma költészetének. Nagy példákkal, nagy társakkal kellett nem versengenie, hanem együtt fellépnie; nem legyőzni jött őket, hanem újraélni sorsukat, költészetüket. Visszahelyezte jogaiba a mesét, kifogyhatatlan tartalékokból: a maga, családja, faluja, fajtája s a történelem életének eseményeiből; tündérien másítva a valót. Falubelije Szervét Mihály, Nagy Sándor, Káin és Ábel is. Többszörösen hátrányos helyzetében megtanulta a jelképek, a mindent kimondás nyelvét, s lett a metaforák virtuóza. A „szólj igazat" parancsára és következményeivel. Valódi fizetségül olvasó és néző százezreket kapott. Vélemények, kritikák Sütő András „együgyű" családi krónikákban, elhagyott, megtaposott falvak és emberek felsóhajtásaiban, elejtett szavaiban, fukar mondataiban, mezőségi gyerekek beszédjében, a szürkének tetsző mindennapok nyelvében fedezi fel az „ősköltészetet". Maga sem titkolja, hogy Arany János a mestere. Ami pedig a „hazaiakat" illeti, tartása, konok hűsége és helytállása Kós Károlyra emlékeztet. Könyvét úgy nyitom fel újra és újra, miként a profán magyar bibliát. A bibliában találunk ilyen sűrűséget, egyszerűséget, a lényeg ennyire teljes és mezítelen jelentkezését, ekkora szabadságot az Idővel szemben. Kemény Zsigmondról írt néhány sorában nem csupán a nagy elfeledett sorsát sommázza, ugyanakkor egyetlen lélegzetvétellel Pusztakamarás, sőt a Mezőség keservét is felsóhajtja. Rögtön utána falutörténet következik és a magyar nyelv sorsának balladája, siralmasa. Majd egy emlék: ha csecsemőkorában sírt éjszaka, „rongyba kötött cukros kenyérből, a dajkáló kebel gyatra utánzata" volt nyugtatója. De miként kerül mindez egymás mellé? Biblikusan, midőn az írón keresztül maga az emberi sors és végzet beszél, az író pedig mindennemű mesterkélt renden túl egyedül a belső összefüggések logikáját követi. ...Sütő András nem csupán azért tért haza, hogy a „keresztre feszített hétköznapokat" újra végigszenvedje, és írói, tehát megfellebbezhetetlen ítéletet mondjon a tegnapról. Bár sohase tette be maga mögött a kaput, ő az, „aki mindig elmegy", mert várják az utak. Megtartó és igazító útravalóért jött haza, megtért, hogy sohase hagyja el az úton és tengeren járók csillaga. És mit kapott? Nagyon sokat, amit csak hazulról vihet magával az ember. Feja Géza Az egész regényt (Engedjétek hozzám jönni a szavakat) bearanyozza az anyanyelv csodája, a szavak fénye. Egy-egy szó az asszociációk sorát hívja elő, s nyomatékkal figyelmeztet arra, hogy csak azok érthetik igazán egymást a legapróbb rezdülésekig, akiknek közös az anyanyelvük s az anyanyelvben megőrzött történelmük, kultúrájuk. A szó valóságot teremt. A nyelv tartományait kutatva és átadva ezért vonul be az esszéregény világába a magyar népköltészet, a Károli-biblia és a magyar irodalom oly sok jeles szóalkotója, valóságmondat teremtője. Az igazi szelídség kifejezésére nekünk külön hangszerünk van: „szemében csikó legelészget". nyelvnek sajátos teremtményei titkaink őrzői: „Elment, elment az én párom, le az úton egy fűszálon." Példák sokasága sugározza ezt a különös fényt a regényben a népdaloktól, Szenes Molnár Albert zsoltáraitól kezdve Illyés Gyula Újévi ablakáig és Nagy László Versben bujdosójáig. A nyelvben megnyilatkozó sajátos értékek bizonyságaként. Az író, a regénybeli nagyapa a „a nemzetfölötti lét kacsacsőrű emlékeivel" végig vitázik a regényben, fogalmazása megítélő erkölcsi töltésű, az értelmesebb, teljesebb emberiség igényével indulatosan küzd a „semmilyenség" állapota ellen. A nemzetköziség eszméjének jegyében szól, azzal az elszánt meggyőződéssel, hogy az emberek „épp emberi különbségeikben lehetnek egyenlők". Amidőn Sütő az anyanyelv megbecsülésére nevel, a nemzetköziségnek, a népek egyenrangú testvériségének a gondolatát hirdeti, az anyanyelvi kultúra nem a bezárkózás, nem a „finnugor hálóba" való belegabalyodás, hanem annak az alapnak a meg- I