Lyukasóra, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
szetemet, hanem ez a kapcáskodó komisz páter Tompa mindig dühbe hoz. Holnapután megyünk Sárospatakra... érjünk csak a Tiszához vagy Bodroghoz, belököm ő kelmét." Tompával is Vahot miatt perlekedett Petőfi. Arany csitítani próbálta, de hiába. Bár ő is elismerte: „vásáron vagyunk az irodalomban, úgy van, marhavásáron", s barátja kedvéért a Pesti Divatlap helyett a Jókai szerkesztette Életképekhez szegődött. Hanem amikor megkapta a „stibus" levelet, ez már neki is sok volt. Hogy ilyeneket írjon neki Petőfi: „Nagy lehet a te szórakozottságod. Eltévesztetted a dolgot: leveledet alkalmasint lábad fejére tekerted, a kapcádat pedig elküldted levél gyanánt. Az valóban kapca-levél volt... Hogy meg nem dögönyözlek, csak annak köszönheted, hogy nem vagyok király, s így nincs elég hosszú (egészen Szalontáig érő) kezem." Önmagán is ironizál ugyan Aranynak ez az „isteni Lángyikája", hogy tudniillik „minapában nemcsak a lánglelkű, hanem egyszersmind lángtorkú Petőfi voltam" (az irtóztató torokgyulladása miatt), de utána költő barátja „ostoba persvasio"-ját (itt: meggyőződés) sem átallja emlegetni, amiért az legutóbbi levelében „nem verselhetéséről" panaszkodott, méghozzá ilyenformán: „végképp kifáradtam... keblem istennője megdöglött”. Petőfi is érezhette, hogy túlzásba ment, ezért választott levele végén ilyen fura álnevet: „Tisztelve, csókolva benneteket jobbra-balra, agyba-főbe, előre-hátra maradok érdemes barátod lord Krumpli Artúr". De Arany szája íze ettől még ugyanolyan keserű maradt. Tüstént megírt egy „Mylord!" megszólítást angol nyelvű válaszlevelet, olyan gorombaságokkal, amelyeket magyarul mégiscsak restellt volna papírra vetni. Több mint másfél évszázad múltán azonban én inkább magyar fordításban idézem: „Uram! Olvastam levelét és kénytelen vagyok bevallani, hogy ön a legnagyobb mindazon szamarak közül, melyeket valaha láttam, vagy ismertem. Ha nem az volna ön, ami, és nem volna oly hatalmas, szennyé és mocsokká verném szét azt a disznó- és ökörfejet, mivel azonban én csak János vagyok, hallgatnom kell és sírnom a dühtől. Vagyok az ön leghűségesebb barátja és legalázatosabb szolgája Stibli János suszter és költő." Címzés: „Az igen tiszteletreméltó Lord Krumply Artúrnak hódolattal." Négy nap múltán írt aztán egy sokkal hosszabb, de nem sokkal szelídebb magyar nyelvű levelet is, s együtt küldte el a kettőt. Kapkodhatta is Petőfi „azt a disznó- és ökörfejét", hogy az ő békés bihari barátja milyen vadul képes humorizálni: „Ne félj csak, menjek Pestre, azért, hogy oly obscurus ember vagy, felkereslek és kiéllek esztendei jövedelmedből. S igen jó, hogy torokgyulladásodból kigyógyultál, legalább megfojthatlak akkor. " Bár a levél végén Arany nem mulasztotta el azért megjegyezni: „akit én tisztelek... no hisz azt tisztelem és tömjénezek neki, hogy orrbefogva fut el. De akit szeretek, az még jobban jár velem, mert azt bosszantom és gorombáskodom vele." Petőfi ezek szerint jobban járt. S az a furcsa, hogy ezt ő is elfogadta. Válaszlevelében egy szót sem ejt az őt ért sértésekről. Egy más üggyel kapcsolatban írja csak: „aztán velem össze ne vessz, s barátságunk meg ne szakadjon, s gulyáshússá ne aprítsuk egymást". Nem is aprították. S ha barátságuk ezt a próbatételt is kibírta, akkor már attól sem kellett tartaniuk, hogy valaha megszakad. S valóban: noha Petőfi elesett Segesvárnál, Arany őhozzá lélekben mindhalálig hűséges maradt. Játszótársak Csak azt ne higgyük, hogy Petőfi és Arany levelezése csupa oda-vissza csapkodásból állt. A csudát! Többnyire igen jóízűen játszottak ők a szóval és egymással. Az elején elsoroltam már, hogyan szólította meg Petőfi az ő első 11 levelében Arany Jánost. A további 24 levél megszólításából hadd kapjam ki mindjárt azt: „Kedves aranyom, Barát János!" Gondolom, mindenki előtt világos, hogy itt szándékos szócsere történt, az eredeti forma ez volna: „Kedves barátom, Arany János". Petőfi kedvelte az ilyen csereberét. Néhány héttel később például így írt: „Leveled nemcsak hogy elolvastam, de meg is kaptam". Máskor a Toldi estéje megjelentetésével kapcsolatban kérte: mondja meg Arany, mennyi honoráriumra számít, „mert ha én bocskort akarok venni, hát nem én szólok először, hogy ennyit adok érte, hanem a varga mondja, hogy ennyiért adom, egyébiránt ezzel nem azt akarom mondani, hogy te bocskor vagy, a Toldi estéje pedig varga". (Ehelyett: te varga vagy stb.). Hasonlóan fonák logikája van annak a mondatának is, amely a feleségét és újszülött fiát - Zoltánt - Arányokhoz beajánló levelében olvasható: „legföljebb annyit ígérhetek, hogy a költségeket levonom abból a pénzből, mellyel én tartozom nektek". Leveleinek dátumozásával is el-eljátszott a két jóbarát. A már említett bejei Petőfi-levél „Imádott Jankóm!"-ja alatt ez áll: „London... azaz hogy Beje, július 5. 1847." Az angol nyelvű Arany-levél „Mylord!”-ja alatt viszont ez: „Szalonta-bury, 9. Dec. 1847." Másutt Schweinhausennek - Sertésházának - keresztelte el szülővárosát, amely valóban nevezetes sertéstartó hely volt akkoriban. Petőfi meg Debrecent angolosította el Debrecenchesterré egy keverék nyelven írt kurta levelében, mely egyébként így szólt: „My dear Dzsenko ( Jankó)! Áj em itthagying Debrecent, zászlóaljunk Becskerekre megy holnapután, én pedig Erdődre with Úrláb (= Urlaub, szabadságolás). Tehát oda légy nekem firkáling mégpedig mocs (= much, sokat). Tiszteleting és csókoling a tied salamia és kender, vagyok barátod PS". Utóirat: „In the közepe of december cease ( véget ér) a szárazkomaság." Magyarán: Júlia lebabázik, s ezzel valódi komákká válnak, Aranyék lesznek a gyermek keresztszülei. Még a nagy családi esemény előtt datálta így egyik levelét a leendő apa: „December, Debrecen 1.1848", felcserélve a hasonló hangzású város- és hónapnevet. E különös keltezés alatt olvashatjuk a költőbarát leghosszabb megszólítását: „Druszája Hunyadi Mátyás apjának és az idevaló Bika-vendégfogadó egyik pincérének! Szalonta pennája és Mars 23 pargarétja! ( szuronya) nakunknak ( nekünk?) p barátom isten úgyse " A címzés pedig: „Arany Nepomuk Jánosnak". Magában a levélben a „te szende bivaly" titulust akasztotta rá Petőfi a komájára, de mit számított már ez! Úgy megszokták időközben egymás kölcsönös „becsmérlő" szavait, hogy fel sem vették. Mintha csakugyan bivalybőrük nőtt volna. Petőfi: „írj már ismét valami baromi, vagyis aranyjánosi hosszúságú levelet..." Arany: „Ellenkező esetben (mármint ha nem írsz) ...első alkalommal megfogsz általam hajtalanítódni" ( kitépem a hajad). Petőfi: „Tisztelem a tisztelendőket és csókolom a Bábel tornyának az ő képmását, a te ormányodat, oh Jankó!" Arany: „Hogy vagy, te komisz kutya?" Petőfi: „Utósó marim, leveled után ítélve azt gondoltam, hogy lenn vagy valahol