Lyukasóra, 2010 (19. évfolyam, 1-5. szám)

2010-02-01 / 2. szám

PRO BONO PUBLICO fikálni, ösztönösen azok a lapok, kultu­rális műhelyek fogadtak be, amelyeknek szerkesztői, szerzői hamu­hoz hasonlóan gondolkodtak irodalomról, társadalom­ról, történelemről, míg más esztétikai iskola műhelyei sokszor indoklás nélkül utasítottak el. Valószínűleg nem szakma­ilag kifogásolták a verseimet. - A szokásos népi-urbánus ellentétről lenne szó? - Ez az alapprobléma a költői pályám kezdetekor még élt, s úgy látszik, még most is létezik, de már anakronizmus, lassan nem lesz valóságalapja ennek a megkülönböztetésnek. Magamat például nem tudom besorolni sem a népiek, sem az urbánusok közé. A külkerületek, a munkások világából jövök, azt próbálom ábrázolni. Természetesen nem olyan szoc­­reál szinten, ahogy az a múlt rendszerben kötelező volt, inkább hamis költészetét említeném, aki mitizálta ezt a világot, s egyetemessé tette lakókörnyezetének a világát, figuráit. Én is ezt az utat képvise­lem, ami se nem urbánus, se nem népi. Ez egy harmadik szegmense a magyar költé­szetnek, amelyet igen kevesen csinálnak. A lehető legszemélyesebb élményekből és emlékekből bontom ki rendszerint az általános emberi problémákat.­­ Kezdettől fogva jellemzi önt a rendkí­vül erős közlési vágy, s mintha a költészet gyógyító terápia is lenne a gondjaira, tragikus emlékeire. Ahogy Orosz rulett című versében írja: „... virágból lesz otthonod. Bizonytalan papír fölé hajtása­id megteremtik majd a rendet, és az eget versekkel ostromlod..., Hogy kiírd ma­gadból a poklot, különben felrobbansz, mint rosszul programozott űrhajó... ” Összefügg ez azokkal a gyermekkori tra­gédiákkal, amelyeket az imént említett? - Igen, egyértelműen összefügg. A köl­tészet számomra valóban önterápia, mind a mai napig. A közlésvágy nálam nem csupán az ösztönös tehetségből fakadó közlésvágy, nem is az exhibicionizmusé, nem is a karrierizmusé, hanem egy létfenn­tartói, önvédelmi reflex, hogy kidolgozzam magamból azokat a feszültségeket, azokat a drámákat, amelyek ha bennem rekednek, akkor nem tudok továbblépni az emberélet útján. Sokan vagyunk ezzel így, csak erről nem divat beszélni. Én viszont vállalom mindezt, elég sokat beszélek ennek fon­tosságáról. A költészet számomra önmeg­tisztítás, s a versírás közben hamarabb és mélyebben értek meg dolgokat, mint a hétköznapi életben. — Aki elolvassa az idén megjelent Ballada hétköznapi díszletekkel című, válogatott verseinek a gyűjteményét, az megtudhatja, miféle tragédiák érték gyermekkorában. Ez a kötet valójában négy könyvből áll. - A kötet eddigi költői pályám ösz­­szegzése. Négyféle tematikában vázolom fel az életemet. Az első ciklus témája a költői, kamaszkori indulás, nagy, lázas álmok; egészen napjainkig ér el a sereg­szemle, amikor már visszatekintek az indulásra. A második ciklusban a gye­rekkori tragédiák tükrében járom végig ugyanezt az utat. A harmadik ciklus témája a szerelem, a családalapítás, az apává érés rögös útja. A negyedik ciklusé pedig a nagy rácsodálkozások, összefog­lalások, kísérletek szövevényes világa. Gyakorlatilag valóban négy könyvet tart kezében az olvasó, illetve ötöt, mert az ötödik ez a könyv.

Next