Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a Mohácsi vésztől a legújabb időig, vagyis az utóbbi három század kitünőbb irói és költői életrajzokban és jellemző mutatványokban. 2. A 19. század költői. Kazinczy Ferenctől Arany Jánosig (Budapest, 1857)
AJÁNLAT. Gyümölcseit tűzöd ki pályacélul, Mert nincs műveltség s elme díszlete, Hol rút szegénység sorvaszt nemzetet. Amott a szellemnek gyújtasz világot : Beszélik tetteid műtermeink, a tudomány, melyet gondjaid nevelnek. Megóvja szép lelkeknek emlékét. Athenae büszkén hirdeti Neved, De nem kevesbbé büszkén Pest-Athenae, Egykor hellént, jelenben hű magyart! Alig tevéd le nemződ hamvait Egy hosszú fáradt élet véghatárán A nyugalom megérdemelt helyére : Leraktad új hazád oltárira Fenkölt érzésed első zálogát : Költőkirályunk sírján áldozál. Szép volt a tett, de nagyszerű a jel, S a hon szivét öröm s remény télé be. Akkor fogadtam, s állott fogadásom, A holt barát s az élő nemzedék Nevében vinni háladért Neked. Futott az év, a jel beteljesült : Neved dicső lett s áldott a hazán, És nincs dalom, méltó szép tetteidhez. De íme áll a szózatos terem, Hol századunk fölkent dalnokjai Istent, hazát, erényt magasztos ének Szárnyán hirdetve dicsőítenek, A szív baját, a játszi kedv szeszét, mindent mi a kedélyt inditva hat. Belopják lelkünk nyíló rejtekeibe. Egy régi nemzet ifjúit szelleme Nyelvében itt ünnepli diadalmát. E ház falára írom fel Neved, Méltó helyére magas érdemidnek.