Finkey Ferenc: A börtönügy haladása az utolsó száz év alatt (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 3/11., 1930)
A börtönügy haladása az utolsó száz év alatt. Irta : Finkey Ferenc rendes tag. A büntetőjog harmadik ágában, a büntetésvégrehajtási jogban s annak elméleti kiépítésében, a büntetéstanban évezredek óta két nagy vezéreszme küzd az erőteljesebb érvényesülésért: a szigor és az emberiesség eszméi. Míg azonban a szigor, mint a büntetésnek a fogalmával összeforrott tartalma, évezredeken át magához tudta ragadni az egyeduralmat, sőt a XVIII. század végéig világszerte annak túlhajtása, a kegyetlenség uralkodik a büntetőtörvényekben és a büntetésvégrehajtási jogban, addig az emberiesség gondolata a régi világban csak mint egyes jobblelkű uralkodók kivételes és szórványos kegyelmi ténye vagy egyes magasabbröptű filozófusok vagy elméleti jogtudósok által felállított követelmény, mint Utópia vagy pium desiderium található fel. Csak a XVIII. századnak u. n. felvilágosodott irodalma tűzi ki céltudatos programaiul a büntetőjogi barbarizmus megtörését vagy mérséklését. Montesquieu az első, aki (L’esprit des lois, 1748. I. köt. VI. fej.) már mint a szabad alkotmányos államok követelményét állítja fel, hogy a büntető törvények ne legyenek kegyetlenek, ami csak zsarnokságba való, hanem a mérséklet, a bűncselekmény nagyságával való arányosság és az erkölcsösség, vagyis az emberiesség legyenek a büntető törvények vezérgondolatai. Már ő hirdette azt a ma is vallott kriminálpolitikai tételt, hogy a jó törvényhozónak nagyobb gondja legyen a bűnelkövetés megelőzésére, mint a bűnösök büntetésére. Még élesebben és bátrabban száll síkra az akkoriban