Figyelő, 1872. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1872-01-14 / 2. szám
. Megjelenik minden VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre ... 8 Irt. I Fél évre.... 4 irt . Évnegyedre . . 2 irt. ] ______________________________V_____| FIGYELŐ: fájodalmi, hamitihinitfilaii. Felelős szerkesztő: SZÁN A TAMÁS. Szerkesztő lakása: Magyar utca 37. Szám. 1. emelet. Kiadó-hivatal: AIGNER LAJOS könyvkereskedésében át - utca iI. s'lyim II. ÉVFOLYAM^_______________________PEST, 1872. JANUÁR 14. 2. SZÁM. Tartalom. A magyar művészetnek állami segélyezése. György Aladár.— Száz év előtt. Závodsky Károly. — Széptari elméletek. Névy László. — A magyar népdalról. Wágner Lajos. — Lapszemle. — Kati leányasszony. (Beszély.) Bercsik Árpád. — Rövid szemle. A MAGYAR MŰVÉSZETNEK ÁLLAMI SEGÉLYEZÉSE. A jelen év első napjaiban tárgyalja a magyar országgyűlés a vallás- és közoktatásügyi miniszter költségvetését. E miniszter tárcájához tartozik hazánkban is, mint mindenütt, a művészet ügye. Érdekes lesz azért e tárgyalásokra figyelnünk. Népoktatásunk hátramaradása miatt igen természetesnek fogja mindenki találni, ha a kormány a művészetre nem fordíthat kellő figyelmet. Leverőleg hat azonban, ha a költségvetés számaiból látjuk, hogy az egész összeg, a mit kormányunk az összes művészeteknek előmozdítására ezen évben kiadni vél, nem több, mint 46,oig írt, s ebből is 13,8ig írt, a nemzeti múzeum képtára s az Eszterházy-képtár fentartási költségeire fordittatik. Ennyiből áll öszszesen a kormány pártfogása. Igaz, hogy 1871. márt. 10-én a jelen közoktatásügyi miniszter javaslata folytán letttelesb szakembereinkből egy ,,országos képzőművészeti tanács“ neveztetett ki, a melynek hatáskörébe tartoznék a képzőművészetek lehető előmozdítása, de ezen tanács a rajztanítás előmozdításán kívül még eddig semmit sem tett vagy legalább semmit sem hozott működéséből nyilvánosság elé, ami a művészet előmozdítására vonatkoznék, amit könynyen megmagyarázhatunk abból, ha tudjuk, hogy gyűléseit csak egyszer tartja évnegyedenként s tagjai, sőt tisztviselői sem nyernek semminemű tiszteletdíjat. Kétségtelen tény, hogy a művészet, miként az irodalom is, a társadalom működése által tartathatik fenn, s legyen bármily bőkezű is a kormány, egy műveit nemzet lelkes közreműködése nélkül a művészet mindenkor üvegházi növény. Ha szinte a múlt századok történelme ellenkezőt látszik is bizonyítani, a mai kor democraticus s átalános szellemi fejlettségre törekvő iránya ezen állítás mellett szólanak. A nép érzületében s gondolkozásmódjában van a művészet éltető eleme, ezt bizonyítja a kis Németalföld művészete, ezt az olasz renaissance-kor, amidőn a nemzetgazdasági és politikai viszonyok különben oly igen zavartak voltak. A görögök, németalföldiek s olaszok érzülete és gondolkozásmódja művészies megtestesülést keres minden kedvező esetben, s ezen kedvező esetet nem az államkormány idézte elő, hanem maga a művészet fejlődése teremti meg a maecenásokat. Különösen ma, midőn a szellemi műveltség sokkal inkább meg van oszolva a társadalom minden rétegében, mint az ókor bármely más korszakában, a művészet pártolását és előmozdítását egy külön osztálytól követelnünk egyátalában nem lehet. Az összes nép szellemi műveltségének átlagos fokozásával párhuzamban emelkedik korunkban a művészet is, s ezen állapot nélkül ma már lehetetlen tartós, virágzó korszakot elérnie. Meg kell gondolnunk azonban másrészt, hogy a művészet nem csak kifolyása avagy egyik jelensége az átalános műveltségnek, de egyszersmindegyike az azt létrehozó okoknak. A művészet testesíti meg a már elméletileg kifejlett eszmét, ez örökíti meg a történelem nagy napjait és nagy férfiait, de egyszersmind a művészet szolgál arra, hogy eszméket költsön fel, hogy a homályos tudatot és sejtelmet tisztább világra emelje. Minden valódi műremek bizonyos tekintetben megelőzi korát, gyámolítólag hat a társadalom fejlődését előidéző mozgalmakra, sőt még az értelmi működést is jelentékenyen elősegíti. A művészetnek ezen tagadhatlan sajátsága elég ok arra, hogy azt, mint a népműveltség egyik eszközét, fejlődésében elősegíteni s annak irányát meghatározni nemcsak jogunk, de kötelességünk is. Különösen oly helyeken és időben szükséges ezen gyámkodó beavatkozás, midőn, mint hazánk jelen műveltségi viszonyai között, egy nemzet egész szellemi élete még csak fejlődésében áll s a körülötte levő nemzetek ezen