Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875-09-19 / 38. szám
FIGYELŐ, A NÉPVÁNDORLÁS. (Folytatás.) A történetíró épen e helyen, hol Európa mostani államai első alakulásáról van szó, nem sikolhat el könnyedén ezen érzelem és fogalom létrejötte felett; szükséges azt tisztázás végett mintegy vegyelemeire felbontania. A hazaszeretet első létfeltétele szerintünk az állandó lakhely s azon helyzet, melyet más 451 Elszomorító azért, mert a könyvirodalom pártolását nyomja; és azért, mert a kellőleg nem iskolázottak közt a politikai szereplés és harcok iránt vágyakat ébreszt, elvonván a rendes, szokott munkától, mely épen a kenyeret adja, s azon pénzt is, melyen könyveket szerezhetne a nép ! Vannak különösen irodalmi vállalatok, melyek ephemer élettel bírnak; hizelegnek a nép szokásai, gyengéinek, s igy előtte kedvesek, habár mindegyik betű egy-egy tőr, mely szivének van szegezve. Nincs bennök maradandó eszme, tanulmány, ízlés, melyek hatnának az erkölcsökre, s mint az ázalékok, pillanatnyi élettel bírnak ; ragyognak, csillognak, mig a ponyván vannak ; lekerülvén innét, lesznek sár és piszok, melyek beszennyezik azokat, kik hazájok nyúlnak! — Ez az az utonállás, melyre még nincs pandúr, mert nincsenek törvények, s az alkotmányos élet szabad levegője alatt szelíden és vadon egyformán buján tényésznek, mert a vásár szabad és jó ! . . A hírlapok, s fájdalom, a ponyvairodalom pártolása tehát elég nagymérvű — s épen az van elhanyagolva, mely maradandó becscsel bir, melyből tanulhatnánk, s melyért a kiadott pénz bőven meghozná gyümölcsét — a könyvirodalom. Egy egy vármegye közönsége a mennyi könyvet — különösen a komolyabb olvasmányokból — megvesz egy éven át, bizony könnyen ki lehet az árát fizetni. Nevesebb íróinktól vannak tekintélyektől ajánlt, elismert munkák, melyekből egy év lefolyása alatt nem kel el 40 db, tehát egy-egy vármegyére egy példány sem jut. Magasabb körökben még mindig nagy előszeretettel vannak külföldi remekek bevásárlása iránt; egész ferslagokkal jönnek francia, német, olasz irodalmi termékek, míg Ráth Mór a magyar irodalomnak hozott áldozatai mellett is hanyagolva van. Vannak természetesen e légkörben is méltó kivételek, tisztelet nevüknek, de a nagy rész tetemes mennyiséget áldoz, saját termékeinkre nem is gondolván. A napilapok olykorolykor meghúzzák a vészharangot,de kongása alig hallik tovább a fővárosnál, legalább észlelhető eredményét nem tapasztaljuk. Honi productionkat lelkek melegéből pártoló mágnásainkat könnyen meg lehet számlálni, legyen nevüknek tisztelet. A középbirtokos osztály nagy számát tekintve, s azon nevelést, melyben részesül — mindenesetre többet áldozhatna a magyar könyvpiacra, anyagi kedvezőtlen állása mellett is! Az a kis lelkes csoport egyes vidékeken még nem tehet eleget Magyarország nagy értelmiségéért, ha telehalmozza is könyvtárát új könyvekkel. Egyes emberek soha sem tehetnek csudákat százezrek ellenében! Ezen osztály különösen bele van vonva a politikába, a megyei restaurániok szövevényes szálait kezében tartja; ma ügyvéd, vagy szolgabíró, holnap képviselő, aztán szántóvető egy szemétben, s mindenek felett speciális magyar politikus, ki és hal valamely napilap egy-egy számáért, a szerént a melyik párthoz tartozik! Ha pedig már egyszer belemélyedt a politikába, az országgyűlési diktiók, a távsürgönyökbe, hiában kínálod meg Kautz, Paulen, Kelety, Toldy, Horváth M. Greguss stb. műveivel. Egy-kettő ott van, ahol a „soknak“ kellene lenni, a „sok“ pedig máshol van, mint ahol lennie kellene. Bámulnunk kell a sok jó akarat, a nagy szellemi tőke, hazafias áldozatkészség mellett, melyekben ez osztály mindig kitűnt, hogy aránylag oly kevés könyvet vesz, mert hogy a hírlapokhoz mérve keveset vesz, az bizonyos! Hány családot ismerünk mi, melyek éven át 100—160 frtot adnak hírlapra; mennyi könyvet lehetne csak felén is venni, hogy az is lenne, meg hírlap is ? ! Innét van, hogy könyvvásárunk alig érdemes az említésre, hogy nevesebb íróink nagy része a hirlapiráshoz fog, hol ha nem szerez is, legalább napi élelme meg van, mig a komolyabb irány mellett éhen kellene halnia, vagy —az élet delén— másályát választani. Nem tartjuk ezt az egészség jelének s a reactionak előbb-utóbb be kell következni. Hogy a magyar ember egészen visszavonja magát a politikától, isten mentsen ; keleti vére ezt meg sem engedné ; de be kell látnia, hogy a lelki mivelődés, a haladásra egyik főbb tápanyag a komolyabb irányú, a tudományos, a munkaszakokba vágó művek olvasása, melyek nélkül a felületesség ugyan hódításokat tehet, de az európai műveltség létfeltételei a küszöbön kívül maradnak, mitől pedig az isten mentsen meg bennünket. A magyar embernek kevesebbet kell politizálni, és többet gondolkodni , számítani , és nem a légben járni, azután megfogni a luxuscikkekből bizonyos összeget, hogy azon könyvereket vegyünk.