Gutenberg. A nyomdászat s a vele rokon szakmák közlönye 2. (1867)

1. szám

4 A sajtóhibákról. (Ártatlan vázlat.) Whoever thinks a faultless piece to see, Thinks what ne’er was, nor is, nor e’er shall be. Pope. Midőn Gutenberg a könyvnyomdászatot föltalálta, az ördög megboszankodott, és ellenére föltalálta — ön a censurát gondolja ? ments Isten ! hova gondol? a censura az államok alapköve, a mo­ral diadala, a halandók nevelőnője, kik örökké gyermekek marad­nak, — nem, ő a sajtóhibákat találta fel, azon kis övéit, melyek a logika utján haladó jámbornak csontjai közé csúsznak és őt elejtik! . . . És olvasóink közöl, ki nem hagyná ezt helybe? Kinek nem okoztak volna már bajt „azon kis övéi“ a nyomdászati fokozaton a tanulótól kezdve a főnökig, és azon kivü­l a kiadó, szerző vagy különben a bizományos ? Azért tán nem épen minden ok nélkül teszszük azt, hogy ma velük kissé közelebbről foglalko­zunk, s megkísértjük őket osztályozni, egy adatot írni a sajtó­hibák természetrajzához, írni ? nem, csak vázolni, siet­ve rajzolni, mert kis övéinek kimerítő természetrajzához, mely az érdeklettnek sokat nyújtana, bizonyára igen terjedelmes tanulmá­nyok kivántatnának, ehhez pedig ismét először is idő kell. Miu­tán azonban nyomdásznak gyakran alig van . . . ideje, . . . legyen tehát ma feladatképen csak tervezete egy — még pedig ártatlan vázlatnak, mint már a czím mondja. Avval kezdem, hogy az egyszerű sajtóhibák ördögi eredeté­ről ugyan nem értekezem, de azokat ama szelíd kis ördögök közé számítom, kik velünk többnyire csak ingerkednek, s néha­­néha ingerkedésöket nagyon is túlhajtják , úgy, hogy végre meg­­boszankodunk. Azt sem tagadhatom, hogy Belzebub ezen sok gyermekei közöl némelyek gyakran igen elfajult gaz kópék, kik abban találják örömüket, hogy ha bennünket mérgesen látnak és ajkainkról egy elfojtott „lánczhordtát“ olvashatnak le , ezek azon­ban szerencsére csak a kisebbséget alkotják és mindig csak akkor merik magukat mutatni, ha hiba követtetik el, s így mintegy joguk van kénkeves légkörüket elhagyni és napvilágra jöni. Mindazáltal, mint békeszerető lélek és türelmes keresztény, nem akarom a tisztátalan lelkek tartózkodásának szurok és kénsza­­gú képét tovább festeni, ellenkezőleg, olvasóimat egy szép, szor­galmasan mivelt, nyíló virágokkal és növényekkel teli kertbe fogom vezetni, — mert hisz ilyenhez kell minden jó könyvnek hasonlí­tania, — habár nem is azon kedves kötelem jutott nekem osztály­részül, hogy ott annak kellemeire híjam fel figyelmüket, hanem inkább azon kellemetlen tiszt, hogy a tapasztalt kertésznek néha­­néha gondos szemeibe ötlő elrejtett gazt mutassam meg. Itt először is egy majdnem kiirthatlan gazra találunk, s ez az Urtica urens L., magyarul: a közönséges csalán. Mindenütt buján tenyész, a­hol csak néhány kapa­földet talál, hogy gyökeret verhessen vagy magvát elszórhassa. És, habár a kertben egészen haszontalan, mint minden gaz, mégis jó szom­széd jelleménél fogva testvérei ellenében a csalán, ámbár még korántsem mondhatjuk türtnek, legalább azon gaz­félékhez számí­tandó, melyeknek mindenütti jelenlétéhez lassan-lassan hozzászo­kunk, és melyeknek megpillantása, ha nem épen egészen szemte­lenül tolakodnak elé, már bennünket többé nem gerjeszt haragra. A capitolium fiatal mentőinek legkedvesebb eledeléül szolgál, és talán épen csipkedő tulajdonságánál fogva oly különösen Unom eledel Hereyna nympha ezen fecsegő kedvenczei előtt. Kimondja, hogy köz­ön­s­ég­e­s­ s­aj­t­ó hib­a (az egy­szerű betűh­iba) szintén nem az Urtica urens fajai közé tar­tozik ? T Így, mint ez, csaknem kiirthatlan: azon idő, melyben a híres lipcsei nyomdász egy aranyat tűzött ki minden hibáért, me­lyet a nála nyomatott könyvekben találandnak, — a mit aligha jókor meg nem bánt.) — ezen idő, vagy épen az ismeretes Par­s secunda rég elmúlt, mi lassan-lassan hozzá szoktunk e gazhoz és látásánál hallgatunk, mig csak túlságos nagy szemtelenséggel, mindenütt be nem tolakodik, vagy a második nembe nem ta­rtozik melyről azonnal szólni fogunk. Mindazáltal csak az elkerülhetlenbe bocsátkozunk, mint a csalán csípése, úgy bánt bennünket maga a gyakran előforduló egyszerű sajtóhiba, melyet mi gyűlölünk, és a könyvet, melyben vele gyakran találkozunk, hanyag munkának, roszul miveit kertnek tartjuk. Azok pedig, kiknek ez tetszik, vagy piquante mulatságokra anyagot szolgáltat, azok majd mindig az előbb említett tollas mentő­angyalok szógazdag, de szellemszegény rokonaihoz tartoznak! Egy másik sokkal kellemetlenebb gazt az Urticánál, nyom­dászati kertünkből egészen kiirtani, minden ráfordított fáradság daczára, hasonlóképen a mai napig sem sikerült: ez az értele­m­­zavaró sajtóhiba, a növénytanban Triticum repens L., taraczkbuza. Szorgosan sövényezett és munkált kertben ennek soha sem szabadna ugyan előfordulnia, mindazáltal még a legvigyázóbb ker­tészszel is megtörténhetik, hogy egy-egy mélyen rejtezett és szó mert kikerült gyökér Flóra gyermekeinek legszebb ágya közepén is felveri gyűlölt hajtásait, sértve az avatottak szemét és még nem ritkán kedvezőtlen fényt vetve a kertész gondossága­ és tudomá­nyára. De ha valamely kertben gyakori, szükségkép hanyagságra vagy mit sem törődésre mutat, mert habár szívós életképessége és mélyen lenyúló gyökerei miatt teljes kiirtása igen nehéz, inkább e tulajdonságainak a kertészt annál buzgóbb üldözésre, élet-halál harczra kell ösztönözniük, és igy megjelenésük mindig csak rit­kaság, vagy, mint a közéletben mondani szokás, véletlen legyen. Ugyanez áll a könyvnyomdában is. (Folytatjuk) —------------ B. J. Gy. után Sellyei B. Vegyesek. * Megjelent és beküldetett hozzánk Barázda A. műtársunk által szerkesztett Zsebi­llík­ nyomdászok számára léG7­ik évre. Első évfolyam. E jeles mű­ jó kézikönyvül fog szolgálni m­ifai só­inknak , s azért a szerzőnek elismerést szavazunk ! A kiállító nyomdász aT(ICIN­CII mai szemlénkben találjuk m­e­g­­koszorúzva! * A legnagyobb bibliográf ritkaságok egyike létezik frank­­honban herczeg de Eigne birtokában. A könyv czime „Libero Passionis Nostri Jesu Christi­cum characteribus nulla mater im­positis.“ Ezen könyv nem nyomott, s nem írott, hanem a legfi­nomabb pergamentből vágynak a betűk kivágva, s kékszínü papi­rosra felragasztva, oly világosan és szépen, hogy csak oly köny­­nyen olvasható, mint bármely legjobban nyomott könyv. Bámulandó azon türelem, melylyel e könyv készült, különösen ha veszszük, mily pontossággal vagynak összeállítva a betűk. H­ik Ru­dolf német császár 1640-ik évben roppant összeget, 11.000 darab aranyat, akart e könyvért adni. Sajátságos, hogy az unit innen angol czim­er van, bár nem találni nyomát annak, hogy könyv Angolhonból származott, vagy csak ott lett volna is. " Szerkesztő-kiadó: TÓTH ISTVÁN, érsek-lyó. nyomdász. Egerben, 1867. Nyomatott az érseki lyceum könyv- és kőnyomdájában.

Next