Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig (1888)
szentebbel, a vallásos érzülettel sem, hanem gúnyt űztek mindenből, mi az ő kizárólagos és egyoldalú felfogásukkal nem egyezett meg. Ebben áll, szerintem, az a tárgyilagosság, mely egyátalán nem föltételezi az elvtelenséget. Szabad földön élő, gondolkozó embereknek szükségképen csatlakozniok kell egy vagy más politikai párthoz vagy iskolához, de nem szükséges egyszersmind elfogultaknak és igazságtalanoknak lenniök azok iránt, kik a politikai kérdésekben nem épen úgy gondolkoznak, mint ők. Ha az irányt, melyet munkám megírásánál követtem, a közönség méltányolni fogja: azt hiszem, művem beosztása ellen sem lesz kifogása, bármennyire aránytalannak, hogy ne mondjam: formátlannak látszik is az különben. A politikai irodalom, úgy gondolom, csakis akkor tekinthető a politikai közszellem kifejezőjének s csakis akkor lehet igazán tanulságos, a mikor a sajtó korlátozva és lenyűgözve nincsen s a mikor minden akadály nélkül hozhatja forgalomba a kort mozgató eszméket. Hazánkban II. József és II. Lipót alatt szabadult fel a sajtó bilincseiből. Ebből a korból tehát még a legjelentéktelenebbnek látszó alkalmi iratot sem mellőztem, hogy az akkori politikai állapotok annál hűbb és igazabb képét állíthassam az olvasó elé. Deppen mert a czenzúra, illetőleg a sajtórendszabályok és a politikai irodalom fejlődése közt oly szoros az összefüggés : a czenzúra történetének vázlatát szintén adnom kellett. A XVII. században és a XVIII. század három első negyedében a politikai problémákat nagyobbára a vármegyék zöld asztalánál döntötték el; 1792-től 1825-ig pedig, amikor már a fejlettebb kulturális viszonyok következtében az