Koszorú, 1864. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1864-09-11 / 11. szám
bályokat állít fel, melyek még ma is teljes érvényűek. A másikat Hirschfeld kieli tanár irta: A kertművészet elmélete, öt 41. kötet, 1779—1785. E munka is sok tekintetben máig használható s az akkori leghíresebb angol és német kertek becses leírásaival gazdag, és parktervekkel, melyek a legügyesb rajzolók, többnyire Brandt, készítményei. Angol- és Németországban a mondottak, Francziaországban Rousseau által ajánlva, rendkívül gyorsan elterjedt a természetes stíl, de egyszersmind két irányban kezdett káros túlságba esni. Egyfelől sokszor nagyon is természetes lett. Ernouf báró egy furcsa adómét beszél erről, melynek hiteléről kezeskedik. Egy ligetkertész valamely aristocrata birtokon oly híven másolta a természetet, s parkját a mögötte fekvő fenyvessel oly szorosan összekapcsolta, hogy egy napon egy medve, hihetőleg azt gondolván hogy a park is az ő birodalmához tartozik, egész a nagyteremig kiterjeszté reggeli sétáját s véletlenül csak bebukkant az üveges ajtón. Másfelől a legfurcsább eltérések történtek a természetességtől, s a chinai kertet utánozták mindenféle pogány templommal, pagodával, grottával és feliratokkal. Az efféle díszítések koszorúját lord Grenville stowei kertje nyerte el, hol a látogató háromszázötven holdnyi téren húsz—harmincz első rendű épületet olvashatott meg, egyiptomi, görög, római, vagy épen semmi stilban, számtalan aprók mellett. Bacchus templomától valami remetelakhoz vitt az ösvény, innét kijőve tánczoló dryádok közé került az ember. A „nagy férfiak“ temploma mellett egy agár síremléke állott, s Didó barlangján túl, mely a szerelmesek életnagyságú szobraival volt ékesítve, mindjárt ott volt az antik nőerény temploma. Ha ettől a mai nőerény templomához akart menni valaki, csak egy romban fekvő épületet látott, vagy inkább nem látott a reáfolyó növényektől. Radziwill herczegnő kertjében, hogy egy húsz lépésnyi patakon átkelhessen, az embernek oly kompra kellett szállni, melynek egyik vége egy sphinxhez, másik a Remény templomához volt erősítve. Azután szent kerek következett, a Remény, Szerelem, Barátság, Hála, Emlékezet oltáraival, s tíz percz alatt szemügyre lehete venni egy gót bástyát, a Melancholia asylumát, egy görög templomot, a Szerelem, Titoktartás meg a Vestaszüzek szobraival s mellé egy orgonával, egy lovagsátrat, egy acajou-fa ajtós keleti termet, egy régiségek cabinetjét s a herczegnő síremlékét. Pagoda, templom, híd, gót romok, síremlék, titkos barlang, leskedő Ámor és remete nélkül nem is volt park a park. E régi parkokra ma már csak néhány emlékeztet, mint egyebek közt a wörtlitzi, Dessau mellett. A többieket vagy maguk a birtokosok eltörülték, vagy a forradalmi szabadságharczok szétrombolták. A mai park-kertészet, mely tájkertészetté változott, azaz lehető nagy stilban s mindig az egész táj jelleméhez simulva épit, művészet gyanánt kezeltetik, s számos kitűnő férfiaktól nyerte állandó szabályait. Említhetjük Pückler-Muskau herczeget(„Andeutungen über Landschaftsgärtnerei“) Siebecket („Elemente der Gartenbaukunst“ és „Praktischer Führer des Landschaftgärtners“) végre Fuhlkét („Mitheilungen über einige Garten des österreichischen Reichs“). Hogy ismeretes dolgokat ne emlegessünk, a műszabályokat illetőleg ama szerzőkhöz utasítjuk az olvasót, s elégnek tartjuk néhány első rendű tájkertészt s műveiket felhozni. Angliában a Repton testvérek, Kennedy, London és Nash a leghíresebbek. Blenheim, már a múlt században híres, továbbá Cobham és Virginiawater, Windsor mellett, tekinthetők az angol tájkertészet remekei gyanánt. Németországban, a veterán Pückler-Muskau herczegen kívül, a szintén ősz Lenné s Meyer a legelsők. Lenné legszebb kertjei a Havel partja hosszában nyúlnak, a Páva szigettől Werder kisvárosig. Mily leleményesen tudja Lenné ligetterveit öszhangzásba hozni a környező épületekkel, megmutatta több városi sétatéren, kivált Lipcsében, hol tanítványai legderekabbika most is az ő szellemében működik. Austriában, Lichtenstein herczeg birtokán , Eisgrub a legkitűnőbb. A park leg-