Kritika 3. (1965)

1965 / 10. szám - Illés Endre: A magyar klasszikusok jövője

közülük huszonkilenc Mikszáth bevezető tanulmányával), egy másik gondjának is hangot adott: „Egyebütt az ilyen regénygyűjtemény pusztán mulattató olvasmányok tára, de ez a mi gyűjteményünk egyszersmind a nemzeti élet mappája — térkép, könyvekből összerakva.” Olyan regényeket keresett, melyekkel az újkori Magyarország térképét rajzolhatta meg. Mi mással is kezdhette volna: „a francia forradalom által útnak indított eszmék heroldjaival” — azaz Verseghyvel, Eötvös Józseffel, Fáy Andrással. Verseghy ugyan tévedés volt, regénye, A természetes ember, nem regény, csak fordítás. De Mikszáth szerkesztői gondjai, sorozat­indítása ma is megszívlelni való útmutatás. Milyen első kötettel is mutatkozhatnék be egy ma szerkesztett magyar regénysorozat, ha a múltból nem idézi fel Eötvöst és A falu jegyzőjét? De Mikszáth szerkesztői gyakorlatából még azt is elfogadhatjuk - el kell fogadnunk ! -, hogy a magyar széppróza nem mutatható be csupán regényekkel. A régi beszély, azaz az újkori novella elhagyásával elszegényítjük prózánkat, és sokszor lefokozzuk egy-egy írónkat is, sőt ha szigorúak vagyunk, jelentős alkotókat kellene kiállítani a sorból. Szemléljük meg ezt a sort (elhagyva a sorból három legnépszerűbb prózaírónkat, Jókait, Mikszáthot és Móriczot - hiszen az ő műveik külön is megjelennek nagy példányszámban): 1. Eötvös József: A falu jegyzője 2. Kemény Zsigmond: A rajongók 3. Kemény Zsigmund: özvegy és leánya 4. Tolnai Lajos: A polgármester úr 5. Petelei István: A fülemüle és vál. novellák 6. Iványi Ödön: A püspök atyafisága 7. Gozsdu Elek: Köd és vál. novellák 8. Ambrus Z°llén: Midás király 9. Justh Zsimond: A pénz legendája - Gányó Julcsa — Faimus 10. Bródy Sándor: Karrier-regények (Színészvér - Az ezüst kecske — A nap lovagja) 11. Bródy Sándor: Rembrandt és vál. novellák 12. Gárdonyi Géza: Egri csillagok 13. Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember 14. Gárdonyi Géza: Az én falum 15. Tömörkény István: Válogatott novellák 16. Papp Dániel: A rátótiak és vál. novellák 17. Szomory Dezső: Párizsi regény 18. Thury Z°ltán: Válogatott novellák 19. Heltai Jenő: Tollforgatók 20. Lövik Károly: A kertelő agár — A préda — Ván­dormadár 21. Révész Béla: Válogatott novellák 22. Ady Endre: Válogatott elbeszélések 23. Eötvös Károly: A nagy per 24. Molnár Ferenc: Széntolvajok — A gőzoszlop és vál. elbeszélések 25. Barta Lajos: Kisregények 26. Krúdy Gyula: Asszonyságok díja 27. Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban — Hét bagoly 28. Krúdy Gyula: N. N. - Őszi versenyek -Kleofásné kakasa — Valakit elvisz az ördög 29. Móra Ferenc: Aranykoporsó 30. Szabó Dezső: Válogatott elbeszélések 31. Nagy Lajos: A lázadó ember 32. Nagy Lajos: A menekülő ember 33. Nagy Lajos: A tanítvány és vál. elbeszélések 34. Cholnoky László: Piroska és vál. elbeszélések 35. Kaffka Margit: Színek és évek - Mária évei 36. Kaffka Margit: Hangyaboly - Két nyár - Vál. elbeszélések 37. Bíró Lajos: Szolgák országa és vál. elbeszé­lések 38. Hatvany Lajos: Urak és emberek 39. Oláh Gábor: A táltos fiú 40. Babits Mihály: Halálfiai 41. Babits Mihály: Kártyavár 42. Balázs Béla: Álmodó ifjúság 43. Gábor Andor: Doktor Senki és vál. novellák 44. Szép Ernő: Lila ákác 45. Laczkó Géza: Noémi fia — Királyhágó 46. Kosztolányi Dezső: Pacsirta - Aranysárkány 47. Kosztolányi Dezső: Édes Anna 48. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél 49. Kuncz Aladár: Fekete kolostor 50. Csáth Géza: Válogatott elbeszélések 51. Karinthy Frigyes: Faremido — Capillária 52. Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül 53. Karinthy Frigyes: Kötéltánc — Mennyei riport 54. Kassák Lajos: Egy ember élete 55. Kassák Lajos: Angyalföld 56. Török Gyula: A zöldköves gyűrű 57. Tersánszky J. Jenő: Kakuk Marci 58. Tersánszky J. Jenő: Viszontlátásra drága — A margarétás dal 59. Füst Milán: A feleségem története 60. Füst Milán: Advent - Nevetők - Amine emlé­kezete - Szakadék 61. Szabó Pál: Isten malmai 62. Szabó Pál: Talpalatnyi föld 63. Hunyady Sándor: Kártyabotrány asszonyok között — Jancsi és Juliska - Nemesfém 64. Hunyady Sándor: Válogatott elbeszélések 65. Dér­y Tibor: Felelet 66. Dér­y Tibor: A befejezetlen mondat 67. Karikás Frigyes: Válogatott elbeszélések 68. Illés Béla: Kárpáti rapszódia 69. Illés Béla: Honfoglalás 70. Z°ába Máté: Doberdo és vál. elbeszélések 71. Barta Sándor: Aranyásók 72. Gergely Sándor: Dózsa 73. Pap Károly: Azárel és vál. elbeszélések 74. Lengyel József: Válogatott elbeszélések 75. Tamási Áron: Ábel

Next