Kritika 5. (1967)

1967 / 5 – 6. szám - Simó Jenő: Alberto Moravia és a huszadik század kritikai realizmusa

SIMÓ JENŐ Alberto Moravia és a huszadik század kritikai realizmusa Moravia realista író, de felfogása és írói gyakorlata merőben különbözik a múlt századi kritikai realizmustól. Felismerése, hogy a huszadik század valóságát nem lehet a régi módszerekkel hite­lesen feltárni és ábrázolni. Az új valóság új realizmust kíván. Arra azonban, hogy milyen legyen az új, a huszadik századi realizmus, amely híven képes ábrázolni korát, Moravia is a maga módján válaszol. Regényírói gyakorlatában és elméleti munkásságában egyaránt maga alakítja ki mód­szereit. Realizmuselméletével megalapozza írói működését, írói eredményei pedig gazdagítják és pontosítják elméletét. Éppen ezért írói érzéséhez ismernünk kell realizmusfelfogásának lényegét. Az új realizmus moraviai változatának lényege két témában ragadható meg : a kritikai realizmustól való elszakadása szempontjában és az antikonformizmusra vonatkozó nézeteiben. A modern regény realizmusa - Moravia megítélése szerint - nem a múlt századi realista regény fejlettebb, korszerűsített változata. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a régi módszerek nagy részét el kell vetni, hanem inkább arról, hogy jórészt ezek ellenében kell az irodalom új módszereit kialakítani. A múlt század embere ugyanis a társadalmi stabilitás körülményei között élt, helyzete szilárd közegben alakult ki, és így az emberi sorsok extenzív írói ábrázolása objektív igazságokra vezethetett. A mi századunkban azonban megszűnt a társadalom stabilitása, háborúk, válságok, forradalmak és bukások reszkettetik; az emberi élet bonyolulttá, gyorsan változóvá és összefüggései­ben szinte kibogozhatatlanná vált. Ezért a huszadik század realista írója nem elégedhet meg az extenzív ábrázolással, a társadalmi viszonyok mögé kell néznie, és a tartós emberi igazságokat a mélyből kell kiásnia. Mert a mai embert nem kapcsolatai, hanem a kapcsolatok hiánya jellemzi, miként A közömbösök alakjait is. A mai embereket nem lehet a társadalmi viszonyok tartalmi elem­zése révén bemutatni, hanem csak elszigeteltségének önmaga állapotában. Mindebből az követke­zik - és Moravia realizmuselméletének ez egyik sarkpontja -, hogy az új realista regény nem tud vállalkozni a valóság egészének objektív bemutatására, csak az emberi jellemvonások objektív megközelítésére. Egy alkalommal, kérdésekre válaszolva, így fogalmazott Moravia: „Az a XIX. században használatos kifejezés, »ő gondolta«, olyan értékrendre támaszkodott, amely - az írók hite szerint - az objektív valóság létezéséből következett. Amikor összeomlott ez az értékrend, az »ő gondolta« kifejezés üres és elviselhetetlen frázissá vált. Ebből származott az »én gondoltam« igénye, amely tökéletesen megfelelt a valóság új felfogásának, olyanféleképpen, hogy nem lehet tudni róla, hogy létezik-e, és amely mindenképpen csak az egyes ember által létezik, esetenként és a lényegileg különböző, más valóságok előítéletétől függetlenül.” És ez az átalakulás Moravia műveiben valóban bekövetkezik. A közömbösökben még egyes szám harmadik személyben szólal­tatja meg hőseit, de már a belső monológok szubjektív hangja is hallható és oldja az ábrázolás közvetettségét. Később Moravia nagy regényeinek hősei, Adriana A római lányban, Az asszony meg a lánya Cesirája, Dino Az unalomban, Francesco A figyelemben, valamennyien egyes szám első személyben mondják el történetüket. Vannak, akik ebben az ábrázolás egyoldalúságát látják, a horizont szubjektív beszűkülését. Ez természetesen igaz. De ennek az ábrázolásmódnak nem ez az egyetlen adottsága, bírálata sem merülhet ki a látószög méretének kifogásolásában. Moravia „a valóság előítéleté”-ből indul ki, és megfogalmazása a XIX. századi kritikai realizmus bírálataként hangzik el, az ember társadalmi meghatározottságának felfogása ellen szól. Az „ő” és az „én” alternatívája ilyen összefüggésben távolról sem grammatikai újítás, benne az új realiz­musfelfogás lényege tükröződik: az emberek közötti viszonyok objektív bemutatása adja át helyét az emberi kapcsolatok szubjektív elemzésének. Moravia szerint a modern realizmusra ugyanis az a jellemző, hogy az író személye lép előtérbe, önnönmagával szembesíti regényalakjait. Mert az emberek közötti hagyományos kapcsolatok felbomlása után már csak erre a szubjektív viszonyításra * * Fejezet a szerző Alberto Moraviáról szóló nagyobb tanulmányából, amely a Gondolat Kiadónál Az olasz irodalom a 20. században c. tanulmánygyűjteményben (szerk.: Szabó György) fog megjelenni.

Next