Kritika 5. (1967)
1967 / 1. szám - Diószegi András: Moszkvai jegyzetek
DIÓSZEGI ANDRÁS Moszkvai jegyzetek Művészeti hírek Természetesen, ha az ember irodalmi kérdések tanulmányozása céljából utazik valahova, a legfrissebb eseményekről szeretne először értesülni. S Moszkva újdonságokban sohasem szűkölködik. Legföljebb mi megkésve veszünk ezekről tudomást. Midőn legutóbb itt jártam, a Junoszty megindulása volt a szenzáció. Négyszázezer példánnyal. Tudni szeretném, tartja e még a mi szemünkben elképesztő szintet. Nem, már nem tartja. Régen kétmillió körül van. De az is kevés, nagyon kevés. Különösen most, mióta folytatásokban Kuznyecov Babij Jár című regényét közli. Érdeklődöm a regény iránt. Vajon Kuznyecovot a Jevtusenko-vers vezette volna rá a témára? Nem, éppen fordítva van, Kuznyecov kijevi, kilencéves kisfiúként élte át a Babij Jár poklát. Ő mutatta meg Jevtusenkónak a helyszínt, beszélt a tragédiáról, s mindarról, ami ezzel kapcsolatban megírásra vár. Jevtusenko, lírai költőként s egyébként is, gyorsan, nyíltan reagáló kedély létére, szinte azonnal megnyilatkozott. Kuznyecov kilencéves kora óta hallgat, s most szólalt csak meg. Azt mondják, súlyosan, megrázóan, drámaian és korszerűen. Talán nem is véletlen, hogy most érett meg az emlékezésre. Moszkva kívülről nyugodt, elegáns, szinte száll a tiszta, számomra a súlytalanság állapotát idéző, húszfokos hidegben. A lelkek azonban feszültek, felajzottak. E napokban van a moszkvai csata kezdetének negyedszázados évfordulója. Vendéglátóim, fehér asztal fölött, a lövészárokkal kezdődött ifjúságukra emlékeznek. A Csajkovszkij-teremben a Nagy Honvédő Háború dalaiból összeállított koncert megy. A Kreml falánál az Ismeretlen Katonát, a Moszkva körüli közös sírokból kiemelt névtelen hőst helyezik díszsírhelyre. A tág lélegzetű, ritmusos moszkvai közlekedés hirtelen fuldoklóan görcsössé lesz. Az utakon, az utak mellett százezrek állnak. Sokan sírnak. Ezt a háborúra emlékező történelmi atmoszférát fogja körül magasabb légköri burokként egy másik. Moszkva már ma is a nagy októberi forradalom fél évszázados évfordulójára készül. A jövő ősszel esedékes nagy ünneplésre, 1965 nyarán a Kritika útján értesülhetett olvasóközönségünk a Tíz nap, amely megrengette a világot sikeréről, Vajda György Mihály színházi szemléje révén. Azóta mások is fölfedezték, írtak róla, s úgy hallom, magyar színház is foglalkozik a bemutatás gondolatával. A Tagankán ma is olyan a hangulat, mint frissen a premier után. Sőt még érdeklődőbb. Azóta „piros” és „fekete” ládikák állnak az előcsarnokban, a közönség, távozáskor, jegyének bedobásával szavazhat, tetszett-e a darab vagy sem. Mint minden népszavazáson, itt is igazi indulatok csapnak össze. Lehet-e magasztos témát, az októberi forradalmat, úgy, ahogy Ljubimov teszi, a „teljes színház” minden eszközének és fogásának bevetésével, monumentális komédiaként ábrázolni. Látványosan és hétköznapian. A vita a tavaszon bemutatott Mihail Romm film, a Hétköznapi fasizmus körül érzékelhető hazai vitára emlékeztet. Ennél is sokan azt kifogásolták, hogyan lehet egy véresen komoly témát „elbagatelizálni”. Kétségtelen, ha a Tíz nap . . . alapján akarnám megtudni , mi volt az októberi forradalom, torz képzeteim támadhatnának. Ljubimov azonban arra számít, hogy a közönség tudja, mi az esemény valódi történelmi jelentősége és helye, s éppen ezért nyugodtan beszélhet olyasmiről, amit még nem tud, vagy már elfelejtett. Azt hiszem különösen az egészen idős nemzedék örül ifjúsága, a forradalom hétköznapjai felidézésének. S a legifjabb generáció, amely a történelmi leckeórák magasztos anyagának birtokában hálás a „fonák” bemutatásáért, például a Kerenszkij produkálta történelmi kabaré szcenírozásáért. Más „októberi” események is vannak. A Cselekvés rádiusza, Robert Rozsgyesztvenszkij új verseskötete új Lenin-poémát tartalmaz : Levél a harmadik évezredhez. Ez a kötet is széles, majakovszkijos gesztusokat érzékeltet, s a moszkvai hétköznapok hangulatát. A sokszor plakátszerűen kiemelt, színes megoldásokkal is tarkított tipográfia a húszas évek avantgárd stílusát idézi. A versek s a közöttük elszórt fényképek azonban inkább a mai, jövőbe tűnődő, a saját történelmi küldetésének súlya alatt nem kevéssé megilletődött és elszánt szovjet fiatalságot. 3