Kritika 1. (1972)
1972 / 8. szám - Brecht-anekdoták
el és senki nem is jön ide két évig. Ez a két év azért kell, mert egy év alatt ilyenfajta tervszerűség nem valósítható meg. De két év alatt tisztázódhat pontosan a helyzet. Nem az emlékek — jó vagy rossz emlékek — alapján osztják el a szerepeket. A helytállásra nagyon sok esetben már ebben az évben tudtunk módot adni, néha kissé túl veszélyes és merész vállalkozásokkal is. A légkör tehát megteremti az ambíciót. Igen. És az a lényeg, hogy az utat, amerre mennünk kell, egyértelműen jól és tisztán lássuk. S a pillanatnyi problémákat is, amelyek nem oldódnak meg nyomban. Rendkívül sok probléma volt emberileg is és művészileg is az elmúlt húsz évben. De ha pontosan ismerik a feladatokat, akkor azok a színészek és rendezők, akik szeretik a Nemzeti Színházat, bíznak benne és ha tehetségesek, nagy dolgokat képesek alkotni. A Nemzeti Színháznak szerepe van a példaadásban is, hogy gondolati lendületével más színházakat magával ragadjon. A legfontosabb dolog, hogy meghódítsunk egy magyar írógárdát. De az ne esetleges legyen, egy-egy író csak alkalomadtán írjon nekünk. Legalább két-három olyan magyar íróra lenne szükségünk, akikre állandóan támaszkodhat a Nemzeti Színház, akik magukévá teszik eszmei és művészi törekvéseinket. Figyelembe kell venniük a Nemzeti Színház múltját is. Ennek érdekében még odáig is megyünk, hogy felújítjuk az írók laboratóriumát az egészen kezdőknek. Állandóan forrongó műhelymunka közepette tanulhatja meg igazán a szakmát a fiatal író. A tehetség nem elég. A szakmát meg lehet s kell tanulni, az ma már nem kétséges. És hol tanulhatja meg a drámaíró legjobban, ha nem a színházban? Szeretném hozzáfűzni: az olyan színházaknak, amelyeknek elkötelezett hivatásuk van, teljesíteniük kell egy művészi, kultúrpolitikai programot. Ennek terminusai vannak. Nem lehet végtelenre tágítani a próbaciklusokat. Ezt csak olyan színház teheti meg, amely a saját kasszájára kísérletezhet. Nekünk pontos próbaidőt kell betartanunk azért, hogy teljesíthessük a bemutatók számát, s ez nem állhat ellentmondásban a művészi munka színvonalával. Így azt követeli, hogy színházunk rendezői még sokkal felkészültebben, tudományosabban, magabiztosabban készítsék elő munkáikat. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy hónapokig próbáljunk. A Nemzeti Színháznak feladata a szép magyar beszéd terjesztése is. Mit tesz ezért? A szép magyar beszédet már az óvodában és az általános iskolában kellene megtanítani, mert gyönyörűen énekelnek a gyerekek, de sokszor rosszul fogalmaznak magyarul. Mi az érettebb ifjúsággal foglalkozhatunk csak. Ezért ennek érdekében egy-két budapesti gimnáziumban azok irodalmi anyagához simulva verseket, darabrészleteket, irodalmi részleteket jelenítünk meg a magyarórákon. A színészek illusztrálják Vörösmartyt, Móriczot vagy Kemény Zsigmondot. S megjelenünk majd kis csoportban, az üzemekben is. Az elmondott tervek lépésről lépésre, de folyamatban vannak. Nekem az a legizgalmasabb helyzetgyakorlatom — a Nemzeti Színháznak 23 éve vagyok tagja, és 16 éve főrendezője, úgy érzem, testközelben vagyok a társulattal —, hogy amikor elvállaltam az igazgatói tisztséget, rájöttem arra, hogy ebből a felelősségből, ebből a szituációból, mindent újra kell értelmeznem. Azt a rendezői előjogomat, hogy ha akarok, szubjektív is lehetek, meg kellett szüntetnem. Az egész Nemzeti Színházat átvettem és senkit sem cseréltem le. Biztos vagyok, hogy ennek meglesz az eredménye, ha ebben a pillanatban még nem is minden látható. Egy színházi igazgató belső, láthatatlan funkciói, az elképzelés és a megvalósítás benne vannak a rendező alkatában. Huszonhét éves tapasztalatom van rá, hogyan kell az elképzeléseket megvalósítani, és hogy a rendező annyit is jelent, hogy rendet teremt alkotás közben önmagában is. Ez az igazság most felnagyítódott egy színházra. El fog dőlni, milyen eredménnyel. T. I. 13 KRITIKA Filológia Brecht éveken át harcolt verseivel a háború ellen. Hazájából is távoznia kellett emiatt. Ennek ellenére egy filológus kiderítette, hogy Brecht az első világháború idejében a német császár nagyságát és a háborút dicsőítő verset írt szülővárosa, Augsburg egyik újságába. Tizenhat éves volt ekkor. Amikor Brecht tudomást szerzett a filológus felfedezéséről, ennyit mondott: „Nekem is megvan a magam Achilles-verse.” Meghatározás Színházi munkatársai megkérdezték Brechtet, milyen színű legyen egy bizonyos kuliszsza. Brecht nagyvonalúan válaszolt: „Nekem minden szín megfelel, csak az a fontos, hogy szürke legyen.” Kétkedés A század közepén divatba jött Nyugaton egy drámaírói irányzat, amelynek képviselői az emberi cselekvést mint abszurdumot igyekeztek bemutatni. Egyik vezéralakjuk a román születésű Eugéne Ionesco volt. Egy alkalommal Brecht is megismerkedett vele. „A világ megismerhetetlen” — mondta Ionesco. „Honnan tudja?” — kérdezte Brecht. Önismeret Egy fiatal irodalomtörténész 600 oldalas disszertációt írt Brecht fiatalkori drámaírói kísérleteiről. Egy másik irodalomtörténész Brecht jelenlétében több ponton kritizálta kollégája megállapításait. Megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy Brecht nem olvasta a diszszertációt. Meg is kérdezte az okát. Brecht szenvtelenül válaszolt: „Nem nekem írta.” Egoizmus Egyik új operáját Brecht a kormánnyal is megvitatta. A vita során nagyon megtetszettek neki Otto Grotewohl miniszterelnök érvei. Igen logikusnak, lényeglátónak és szakszerűnek találta őket. Munkatársai előtt később is sokszor dicsérte Grotewohl szakértelmét, és mindig sajnálkozva fűzte hozzá: „Kár, hogy politikus. Rögtön alkalmaznám a színházamban főrendezőként.” Inasevek Brecht nagyon szerette a színházat. A fővárosban, ahol tucatjával vannak a színházak, folyton azzal gyötörte barátját, Arnolt B.-t, hogy menjenek próbákat nézni. Takarítónőket vesztegettek meg, portásokat csaptak be, színpadi berendezőket tettek lóvá, hogy bejuthassanak a nézőtérre. Itt aztán boldog és elégedett volt Brecht. Barátja, Arnolt B., sehogy sem volt képes ezt megérteni. Nagyon jól tudta, mennyire elítéli Brecht azt a művészetet, amit ott láthatott. Brecht telhetetlensége és hidegvérű nyugalma még inkább fokozta zavarát. Végül megkérdezte, mi értelmük van ezeknek a látogatásoknak. „Hogy megtanuljuk, hogyan nem szabad csinálni” — felelte Brecht. Történelmi hasonlat A második világháború után az Amerikai Egyesült Államok egyik szenátora azt állította, hogy kommunista összeesküvés fenyegeti az országot. Mindenekelőtt az értelmiségiek és a művészek számítottak szemében az „ötödik hadoszlop” ügynökeinek. Miniszterek, sőt maga az elnök is gyanúba került. Emberek ezreit kényszerítették arra, hogy alávessék magukat egy parlamenti bizottság kihallgatásának. Brechtet is Amerika-ellenességgel vádolták, ezért meg kellett jelennie a bizottság előtt. Ott azután szemére vetették az angol nyelven megjelent verseit és darabjait. Brecht erre azt állította, hogy ő valami egészen mást írt, és arra kérte a bizottságot, fordíttassa le ismét műveit. Ez meg is történt, így a tárgyalás lassan filológiai szemináriummá alakult. „Még Heine sem érte meg, hogy a rendőrség fordította volna műveit”, mondta Brecht büszkén a kihallgatás után. A megdicsért filozófus Wolfgang H., a fiatal filozófus egy új filozófiai munkát hozott egyszer Brechtnek, hogy lehetőleg minél hamarabb olvassa el. A könyv vastag volt, Brecht láthatóan nem túlságosan lelkesedett az elolvasásáért. Egyik barátja azt ajánlotta a filozófusnak, készítsen egy kétoldalas kivonatot a könyv lényegéről. „Az nagyon jó lesz”, mondta Brecht, „hálából majd adok magának egy bűnügyi regényt és előre megmondom, ki a tettes”. Visszásság Paul D. zeneszerzővel együtt operát írt Brecht egy antik földesúrról. A kritikusok nem túl kedvezően fogadták. Felrótták, hogy nem elég negatív a földbirtokos beállítása. Az ütőhangszerek túl gyakori alkalmazása pedig zenei érzéküket sértette. Ellenérzéseiket meg is írták. Végül a kormány is beavatkozott. Megkérték Brechtet, vitassa meg operáját a kormány tagjaival is. A vita hat órán át tartott. Brecht, aki egyébként szívesen vitázott saját műveiről, érdeklődéssel hallgatta a kormány érveit. Néhány helyen változtatott is a szövegen. Amikor Brecht távozott a vitáról, összetalálkozott egy fiatal újságíróval, aki felháborodottan mondta: „Mégiscsak hallatlan, hogy a kormány hat óra hosszat vitatta az ön művét!” Brecht elgondolkozott, majd így felelt: „Tudna nekem még egy kormányt említeni, amelyik hajlamos hat órát vitatkozni egy színdarabon?” Barátság Az első világháború után fiatalokat toboroztak Münchenben egy katonai különítménybe. Brecht egyik iskolatársa is jelentkezett. Brecht felháborodott hangú levelet küldött neki és közölte vele, ha hősi halált hal, nem megy el a temetésére. Egy héttel később megbánta ezt a levelet és másikat írt: „Meggondoltam magamat. Ostobaságod nem ok arra, hogy barátságunk megszakadjon. Semmit sem tehetek az ellen, hogy hősi halott légy, úgy döntöttem hát, hogy mégis elmegyek a temetésedre.” Nem sokkal ezután az iskolatárs kilépett a különítményből. A rossz versek haszna Milyen kár, szokta mondani Brecht, hogy nem adták ki a legrosszabb versek gyűjteményét. Különösen kortársai műveit szerette volna látni ebben az antológiában. Valaki megkérdezte tőle, ugyan mire kellene neki ez a gyűjtemény. „Az öregkor örömtelen napjaira”, mondta. „Elővenném ezeket a verseket és bólogatva mondhatnám: hát igen, az én koromban ez is megélt a versírásból.” A 111 Brecht-Anekdoten, Aufbau-Verlag, 1968. című kötetből Dr. Huszár Pál fordítása