Kritika 33. (2004)
2004 / 9. szám - Ébli Gábor: Műgyűjtemény - tudatosan ösztönös? Kovács Gábor kollekciója
12 Az Andrássy út 112. alatt áprilisban megnyílt KOGART alapítvány két nyitó kiállítása közül meghosszabbították az alapító Kovács Gábor magángyűjteményének válogatását. Míg a felső két szinten elrendezett nyitó kortárs tárlat az alapító és a kuratórium, illetve a tanácsadó testület közötti nézeteltérés miatt széles nyilvánosságot kapott, az első szinten megtekinthető Kedvenceim szelekció a privát gyűjteményből eddig kisebb visszhangot nyert, holott a bemutatkozó, júniusban bezárt kortárs tárlatból - távlati koncepció híján - nemigen lehetett messzemenő következtetéseket levonni, míg az alapító saját ízlését tükröző műgyűjtemény éppen azért érdemel nagyobb figyelmet, mert az eredetileg jeles művészettörténészekből és egy befutott fiatal képzőművészből álló tanácsadó testület lemondása nyomán Kovács Gábor saját prioritásai közvetlenebbül formálják majd az alapítványt. A műgyűjtemény tizenhárom éve egyszerű képvásárlással indult. Az 1991-ben Londonból hazatért bankár pesti irodájának falára vett nyolc festményt. Családi háttere, egyetemi tanulmányai nem nyújtottak képzőművészeti hátteret, ezért a további vételek során tapasztalati alapon döntötte el, mi tetszik neki, s mi nem. Fizetőképes vevő lévén, sokan hordták - sőt máig is hordják - hozzá az eladásra kínált képeket, vásárol árveréseken is. Egy-egy képe külföldi aukcióról került hozzá, s így haza. Ezek közül a legismertebb idősebb Markó Károly A tanítványok elhívása című 1852-es festménye, amely a művész halála után spanyol magántulajdonba került, így szerepelt kiállításon Franciaországban 1876-ban; utóbb, 1966-ban Manuel Gonzales gyűjteményének részeként volt kiállítva Madridban, majd 2003 júniusában a Sotheby’s árverezte el Londonban. Ez a vásárlás ugyanakkor már a tizenhatodik Markó Károly-kép volt Kovács gyűjteményében. Az első tétel az Asszonyok a kútnál című volt, amelyet gróf Károlyi György 1836-ban rendelt a művésztől, s amely azóta is az arisztokrata család kollekciójában volt; így szerepelt 1896-ban a millenniumi kiállításon is az akkor átadott Műcsarnokban. Ez a festmény s a Markó-válogatás Kovács gyűjteményének központi része, amire - mint a gyűjteményről megjelent kötet előszavában írja - a legbüszkébb.* A Markokhoz jó néhány további klasszikus kép tartozik, mint Mányoki Ádám portréja II. Rákóczi Ferenc feleségéről, egy-egy Kupeczky János-, Barabás Miklós-, illetve Donát János-portré, valamint Ligeti Antal és Telepy Károly számos romantikus tájképe. A gyűjtemény magja tehát egy klasszikus anyag, ahol idilli-idealizált tájak, biedermeier zsánerhelyzetek, pózokban kissé feszengő, egyszersmind a megörökítés zavart örömével megilletődött portréalanyok szerepelnek. Kovács gyűjteményéről többek között emiatt is született eddig kevés írás. A művészettörténész-szakma nehezen talál megközelítésmódot a kollekció ezen részéhez. A képek többsége kvalitásos, az alkotók „nemzeti festészetünk” előfutárai. A nemzeti kultúra iránti elkötelezettséget hangsúlyozza Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi Dániel egy-egy portréja is. Mintha Ernst Lajos száz évvel ezelőtt született, a klasszikus hazai értékeket mentő magángyűjteményének egyes szempontjai jelennének meg itt újra, miközben a rendszerváltás óta újjáéledt hazai műgyűjtés egészen más divatot követ. Nem magától értetődő az sem, hogy a kilencvenes évek elején az akkor éppen a harmadik iksz derekán járó szakember miért ilyen „antik” értékek mellett voksolt. Generációjára ez nemzetközileg sem jellemző, ő pedig sokéves karrier után Londonból tért haza. A mai magyar gyűjtemények közül egy olyan nyilvános van, amely hasonló irányt követ, a Külkereskedelmi Banké. Az MKB Váci utcai székházában látható anyag összevethető esztétikumot mutat. A klasszikus kezdet és meghatározó súlypont mellett az is rokon vonás, ahogyan első nekifutásra mindkét kollekció a Gresham-kör, tehát a két világháború közötti posztimpresszionizmus táján talált végpontot. Bár Kovács gyűjteménye már tartalmaz második világháború utáni, sőt ma élő művészek alkotásait is (és az MKB is vett egy-egy * L. Cseh Szilvia (ed.), A Kovács Gábor-gyűjtemény. Válogatás az 1700-1935 közötti időszak festészeti alkotásaiból (Budapest, Vince, 2004). Az igényes kiállítású kötet esszéit Kovács Gábor, Müller Péter és Fertőszögi Péter írta. Az angol fordítás gördülékeny. Számos reprodukció sajnálatosan nem színhelyes, kortárs alkotást), megjelentetett kötetükben mindkettő a harmincas éveket tekintette - egyelőre - végpontnak. Péreli Zsuzsa egy művétől eltekintve Kovács gyűjteményének mostani, Andrássy úti kiállítása is Aba Novák Vilmos munkásságáig terjed. Miközben számos bank (mint a Raiffeisen vagy éppen a Hypobank egykor összeállított remek anyagának eladását szégyenszemre most, az új székházba költözés előtt fontolgató HVB), illetve bankár - például Gerhardt Ferenc és Barabás Lajos - birtokol kortárs műveket is, a klasszikus iránti elkötelezettség kétségkívül köthető egyfajta bankári szemlélethez. A stabilitás, értékállandóság igénye részben meg kell legyen a bankári szakmát választókban, részben ez a gyűjteményük píárhatásának is egyik fő sugallata. Azaz a kollekció mint magán- vagy céges imázsjavító eszköz óhatatlanul is befolyásolja tulajdonosa ízlését. Miközben ez a klasszikus műtárgyállomány a szocializmus évtizedei alatt, ha gazdát cserélt, akkor zömmel múzeumba került, ma újra megjelenik nyilvános műgyűjteményekben, s ezt a váltást fel kell dolgoznia a művészeti szakmának. Műgyűjtemény Kovács Gábor kollekciója Aba Novák Vilmos: Itáliai város (1928 körül) (részlet) Gróf Batthyány Gyula: Villanegyed (részlet) Klasszikus huszadik század? A KOGART esetében különösen azért nehéz ez, mert az alapítvány a XXI. század művészetének felkarolására jött létre, amelyhez azonban a mai standard művészettörténeti narratíva nem kínál közvetlen átvezetést a klasszikus anyagtól. Már az is szokatlan, ha valaki Nagybányától, azaz a modern művészetünk hallgatólagos kezdőpontjától gyűjt egészen a mai kortársig, de azért erre jócskán akad példa. A klasszikustól a modernen át a kortársig terjedő