Kritikai Lapok 1. (1831)
ni közöttünk , soha sem volt olly hasznos, sőt olly szükséges, mint ma. Ha végig szemléljük a* magyar literatura* történeteit, nem találunk kort, melly a’jelennel hasonlítható , nem évszakaszt, melly a’ vivó és küzdő kor’nevét olly méltán viselhetné, mint ez. Ma tanult és tanulatlan, művész és kontár, egyiránt vergődnek a’ halhatatlanság’ szent bérczeihez, de az utat, mellyen oda juthatni, felette kevés ismeri. Az írók száma koronként növekedik ’s nem sokára közegyenbe fog állani az olvasókéval ; könyveink egymást érik ’s baki a’ mennyiségről vonna következtetést az értékre, mondhatná, hogy a" magyar literatura nemsokára az olaszszal, francziával fog versenypályát futni. Vannak közöttünk emberek, kikkel a’szertelen hazafiúság szertelen dolgokat mondogattat, vannak íróink, kik ha egy türténetecskét, melly legfelebb is anekdotának volt alkalmas, dialógusba szőve (mert, nálunk a’ drámai formához ez elég) nyolcz-kilenczíven végig hurczolhattak, shakspeari, calderoni elmét vélnek agyaikban lobogni , vagy ha egy kisded értekezést a’ magyar orthographiáról, (mert