Kritikai Lapok a magyar tudományosság, szépirodalom és müvészet érdekében, 1862. március-december (1. évfolyam, 1-18. szám)
1862-08-01 / 11. szám
S a béke olly édes, olly szükséges, a harcz olly egyenetlen volna s olly rettenetes, hogy a béke kedvéért még a legjobbak is vagy hallgatnak, vagy úgy beszélnek, mint ahogy felebarátunk szereti hallani. S minél ügyesebben tudja valaki forgatni beszédét, minél jobban jár a szája és tolla mindennek földicsérésében, amit felebarátja gondol, szól és tesz, minél hízelgőbb tükrévé válik valaki azoknak, kikkel van dolga , annál több a reménye arra, hogy derék, okos, jóravaló embernek fogják tartani; annál bizonyosabb, hogy ha egyébként is tehetséges ember, előmenetele a világon nem fog késni, s míg a szerencse kedvez, annyi jó barátja lesz, ahány ismerőse ! — Lehet-e ennél mosolygóbb út a romlásra? Hogy jó dolgunk legyen e földön, megteszszük azt a kis áldozatot, megtagadjuk magunkat, meg hitünket, meggyőződésünket, elforgatjuk elveinket, fölteszszük az álarctot, alávetjük magunkat felebarátunk szeszélyeinek, s kölcsöndicséret fejében kinek-kinek ízlése szerint válogatjuk meg a mondandózók szavait? De az első, a kit így ámítunk, min magunk vagyunk, s az önámitásban igazán messzire vitte korunk a tökélyt. Mondjak példát ? Nincs most nálunk ember, ki ne akarna alkotmányos érzelműnek tartatni, s megtanultuk azt is, hogy ezen érzelem legrövidebb kifejezése e varázsigében rejlik: „Semmit rólunk nélkülünk!“ Semmit rólunk nélkülünk hangzik úntalan és szüntelen, akár kelünk a játékasztaltól, akár leülünk hozzá, akár kezdjük a lepedőnyi hírlapok olvasását (olvasás az?) akár abba hagyjuk, akár ráülünk a gyorsvonatra, akár leszállunk róla. Úgy van! „Semmit rólunk nékülünk!“ Jaj a ki máskép! de míg ezt szóval hangoztatjuk, tömérdek dolgunkat végzi más nem csak hozzájárulásunk nélkül, de anélkül, hogy csak gondolnánk is vele. Mintha elvesztettük volna nemcsak a látást a sok szemfényvesztéstől, hanem minden érzéket általában. Ki az a rólunk? kik vagyunk mink? hol kezdődik a rólunk értelme, s hol van véghatára? Ha valaki jószágainkról beszél és határoz, váljon rólunk beszél és határoz-e ? kétségkívül. Hát mikor testünkről, egészségünkről, személyünkről ? bizonyosan. Hát mikor gyermekeink tehetségéről, a szerelemről és házasságról, gyermekeink neveléséről és tanításáról, vagyis a tan- és nevelésügyről, gyermekeink földi jólétéről, vagyis erkölcs- s ipartanról, gyermekeink magasabb rendeltetéséről, vagyis polgári és egyházi közügyeinkről van szó, rólunk van-e szó akkor ? Igen vagy nem ? Ha mindezen esetekben nem rólunk van a szó, akkor észrevé