Literatura 2. (1927)
1927 / 1. szám - Muzsika - Mohácsi Jenő: Fanni hagyományai és egy operaszöveg
34 Fanni hagyományai és egy operaszöveg* Kármán József felejthetetlen lírai regényében, a Fanni hagyományaiban, amely a tizennyolcadik század magyar irodalmának egyik legfőbb ékessége, igenigen kevés a cselekmény. Fanni, vidéken lakó nemesember leánya, örömtelen életét panaszolja érzelgősen, de költői kifejező erővel megírt naplójában, amelyet barátnőjéhez intézett, hasonló hanginemű levelei szakítanak meg. Fanni, akit odahaza mostohaanyja és féltestvérei gyötörnek és akit édesapja sem kedvel, tizenhatéves korában farsangolni indul Teréz barátnője kastélyába, ott szerelemre gyűl egy Thai Józsi nevű nemes ifjú iránt, aki kapitány fia, de Fanni atyjának nem elég előkelő. Fannit hazaviszik, eltépik szerelmesétől, meggyanúsítják. Tavasszal elhervad, elsorvad, Józsi, a zokogni mindig kész szerető lélek, megjelenik Fanni halálos ágyánál és a gyenge leányka Józsi karjaiban leheli ki nem e világra való finom lelkét. Ez a wertherszivü, az elmúlás gondolataitól beárnyékolt leányalak annyira megkapott, hogy egyik operaszövegem főalakjává formáltam. (Fanni, Szabados Béla zenéjével, bemutatja a m. kir. Operaház, 1927 januáriusában ) A passzív főalak tehát Kármáné, de a négyfölvonásos operalibrettó minden eseményét a szövegírónak kellett kitalálnia. Szövegemben is a Fanni hagyományai két főmotívuma vsrágzik: szerelem és halál. Ezt a két motívumot mindenféle, kissé romantikusnak látszó, de a magyar történelemnek abban a korszakában valószínű történés kíséri, amely Kármán József műveiből hiányzik. Aránylag milyen közel vagyunk ahhoz a korhoz és mégis milyen keveset tudtunk eddig róla. A külsőségekről igen körülményesen számoltak be történelmi műveink. József, a kalapos király, halála után vagyünk. Franciaországból a nagy forradalom fénye világít, nálunk a nemzeti felbuzdulás fontos törvényeket csikar ki Lipót királyból, akinek korai halálát az egész ország siratja. Közben a Martinovics-féle összeesküvés, amelynek igazi jelentőségét ma már sejtjük. Legújabban talált levéltári iratok egészen összezavarják a róla tanultakat. A köztudatban Martinovics mint a szabadság vértanúja és az osztrák önkény áldozata szerepelt, és a szövegíró, aki férfi hőséül az összeesküvés egyik résztvevőjét, egy Baranyai nevű jurátust, választotta, ezt a fájdalmas akciót oly színben állítja Fanni érzelmes szerelmi története hátteréül, amilyen színben azt a kortársak látták. Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy szövegem nem tekinthető a Fanni hagyományai megdramatizálásának, mert hiszen költött személyek közé, kölött események középpontjába helyezi Kármán hősnőjét. Anna Fanni például valószínűleg sohasem járt Budán, szövegem Fannija pedig Budán, a bástyasétányon (amelyet, azt hiszem, ez a librettó visz először színpadra), farsangi menetek zűrzavarja közepette esik szerelembe és ugyancsak Budán, egy főúri bál forgatagában veszíti el egy nappal később rajongva imádott ideálját. Baranyait valami szintén kitalált Cetti gróf, az osztrák titkos policia embere, elfogatja és börtönbe záratja. Ott el is pusztul, Fanni pedig elsorvad az utána való reménytelen vágyódásban. * Operaszöveget írni hálátlan mesterség. A dalmű bemutatójakor félvállról kezelik a kritikus urak, siker esetén az idők folyamán kivész tökéletesen a köztudatból, hogy ki írta a szöveget. (Megfigyeltem a Farsangi lakodalom ötvenedik előadásánál: másnap talán egyetlenegy lap említette Vajda Ernőt, aki a dalmű páratlan sikerének egyik fontos részese.) Anyagi eredményről alig van szó. A szövegíró évekig vár, amíg a zeneszerző megkomponálja librettóját, aztán pedig évekig várnak kettesben, amíg a mű színre kerül. (Vajda szövege tíz évig várt az előadásra, az enyém tizenhárom évig.) Flogy mért csináljuk, akik csináljuk? Az hiszem, az operaszöveg izgató tekhnikája miatt. Az operaszöveg fölépítésében olyan mint a dráma, de a kidolgozásban tömör, mint a ballada. Látszatra vázlatszerű, impresszionista, valójában azonban ekszpresszionista. Sőt: ekszhibicionista. Mindent a legrövidebben kell elintézni, a bő beszédet hagyjuk a zenére. Meg kell ütni azt a szót, azt a motívumot, amely a zenében tovább rezdül. Ahogy a filmszcenárium is egészen különös skarcban tárgyalja az eseményeket, úgy az operaszöveg is. A filmben csak az érvényes, ami szó nélkül kifejezhető, az operaszövegben pedig csak az, amit a zene transzponálni, új dimenziójába átültetni képes. Azt hiszem, a film kivirágzása folytán ezentúl még kevesebben fogunk eddigi értelemben vett operaszöveget írni. Mohácsi Jenő: «Fanni» képzeletbeli, régi portréja. Muzsika