Magyar Pszichológiai Szemle 4. (1931)
1931 / 1-2. szám - EMLÉKBESZÉDEK - BENEDEK LÁSZLÓ: Emlékbeszéd Hajós Lajosról
Emlékbeszéd Hajós Lajosról 126 Szabó József, a tanító, előadásának közvetlenségével, a magyar nyelv minden szépségének ismeretével, Nagy Pétertől, nagyapjától, az erdélyi reformátusok híres püspökétől örökölt szókincsével, könnyed, megelevenítő, szemléltető kifejező készségével tűnt ki. Egyetemi előadásait tanítványai nagy szeretettel hallgatták. Tanító volt a szó igaz értelmében, aki az életre, a mindennapi gyakorlatba nevelt. Bár mestere volt a szónak, a magasröptű, tudományosan nagyképű előadások helyett a betegágyak mellett való gyakorlatozást mindennél többre becsülte. Tanári feladatát nem tudósok, de jó gyakorlati orvosok nevelésében látta és ezért is támogatott minden olyan munkát, mely az orvostanhallgatók gyakorlati kiképzését segíti elő. A halál élete delén, 47 éves korában tört reá, mikor már révbe ért, mikor már szinte minden föltétele meg volt hozzá, hogy energiáját tudományának fejlesztésére fordítsa. Korai halála a magyar tudományos élet nagy vesztesége, mert hiszen, akik közelről ismertük, tudjuk, hogy mennyi energia, mennyi magasztos terv, mennyi tudás száll sírba vele. Mint ritka nemes lelkű, igazmondó, melegszívű, jó szándékú ember, követendő példaképen él tanítványai szívében. Én, mint legidősebb tanítványa, Horatius szavaival végzem: „Multis ille bonis flebilis occidit, nulli flebilior quam mihi“. Emlékbeszéd Hajós Lajosról.* Irta: BENEDEK LÁSZLÓ. A szellemi élet szerves folyamatában csak rövid fázisváltozásnak tetsző egyéni ciklus alatt kibontakozó személyiségnek értékét a kihatások terjedelme és időbeli akció-radiusa teszi lemérhetővé. Jelenítsük meg magunknak a kiváló elmegyógyásznak és kriminálpszichológusnak. Hajós Lajosnnak eredményeikben gazdag életét, akinek jóságos lelkét szaktudományának geniusán kívül a nemzeti és vallási eszmények termékenyítették meg, és aki egész életében szívesen szórta lelkének kincseit, mert olyan volt, mint a költő-philosophusnak embere, „mindenkoron csak ajándékozott és nem akarta magát megóvni“. Alig két-három héttel ezelőtt a washingtoni Carnegie-intézet egyik igazgatója, H. H. Laughlin felkért, hogy a New Yorkban megjelenő „Eugenical News“ számára az eugenika ügyének álla . Elmondatott a Magyar Psychológiai Társaság 1931. évi márc. hó 18-án tartott közgyűlésén. A munkák összegyűjtésében nagy segítségemre volt Dr. Ranschburg Pál egyet, tanár úr, akinek ezúton is hálás köszönetemet tolmácsolom.