Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. (1879)
Kertbeny Károly: Petőfi arcképeiről
H KERTBENY KÁROLY : PETŐFI ARCKÉPEIRŐL. — Én épen olyan magyar vagyok mint ön, irodalmunkat pedig talán még ennél is jobban ismerem. Szomszédom boszusan tekintett reám s azt mondá, hogy ne gorombáskodjam. — Micsoda ? — feleltem fölhevülve — hiszen ön kezdett velem gorombáskodni, midőn udvarias kérdésemre azt felelte, hogy Petőfi egy korhely komédiás. — Éhez jogom volt, — szólt ekkor az én ismeretlenem — de nem tűrném el, ha jelenlétemben más mondaná, mert az a Petőfi én vagyok! E szavak után még egyszer végigtekintve rajtam, letette csibukját, dacosan fejébe nyomta fekete báránybőr süvegét s a társaság tagjai közül csak Bakodyt üdvözölve, eltávozott.Én egészen megdermedve álltam bámulatomban s csaknem kétkedve kérdeztem Bakodytól, hogy a távozó csakugyan Petőfi Sándor volt-e, vagy talán más valaki ?— Igen, — válaszolá Bakody, — a Pilvax-ból ismerjük egymást. — Udvariasnak ugyan nem mondható, — jegyzem meg én, ki bámulatomból még ekkor is csak alig tudtam magamhoz térni. — Azzal nem is vádolhatni őt, — mondá Tódi mosolyogva, — de valódi genre, azt bátran állithatom. A «Versek»-et kölcsön kértem Bakodytól s még azon este végiglapoztam az egész füzetet. Tiszteletem minden egyes költeménynél csak növekedett a fiatal költő iránt. Én, kielőbb még csak nem is gondoltam arra, hogy valamelyik költőnknek lefordítására vállalkozzam. Petőfi megismertetését a műveit külfölddel, hazafias kötelességemnek tekintettem. Csaknem egész négy hónapig futkostam utána, s mindennap fölkerestem őt a Pilvaxban , de Petőfi csaknem visszautasitólag bánt velem s olykor még csak nem is viszonozta köszöntésemet. Ott elnökölt a pénztár mellett álló kerek asztalnál, körülvéve ekkor már nagyszámú tisztelőitől.