Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 2. (1879)
Szana Tamás: Petőfi (1897. jul. 31.)
I 68 SZÁN A TAMÁS: A FALU KÖLTŐJE. vette — nagy mértékben méltó a figyelemre. Nem csak azért — a mi már magában véve is feltűnő — hogy egy ember, ki verses vallomása szerint csupán három esztendeig járt iskolába, folyékony, lendületes sorokba és jól csengő rímekbe tudja szedni gondolatait, de főleg az igazán költői érzelmekért, melyeknek egyes versekben kifejezést ad. Lássunk e vadvirágok közül mutatványul néhányat. Kedvesének szépségét ez egyszerű, de épen igénytelenségük miatt megkapó sorokban magasztalja . Ez a város nem is tudja, Hogy engemet Lakói közt a legszebbik Leány szeret. Pedig közepén lakása Annak, kinek hét mérföldön Nincsen mása. Ha kitekint ablakából Ej sötéten , A holdvilág is megáll, hogy Reá nézzen. Csak lassan megy odább, odább, Hogy láthassa minél tovább, Minél tovább ! A dévajkodó jó kedvnek s a féltékenykedő türelmetlenkedésnek igen szerencsés és igaz kifejezésére találtam a következő költeményben : Pici kutyám de csahol az udvaron. Nézz ki , ki jár ilyen későn angyalom , Hisz az óra tizenkettőre mutat, Akárki lesz , mutassál neki utat. Mondd meg neki, hogy én vagyok te nálad, Jól tudja ő, hogy nem korcsma a házad. Mit keres hát ? Menjen isten hírével. Hej ide sokat ne késsél a beszéddel. Egy rész szónak vagy a szerető csalfaságának köszönheti születését a következő, erős rithmikai érzékre mutató népdal: