Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)

Petőfi István: Költemények

PETŐFI ISTVÁN HÁTRAHAGYOTT MŰVEIBŐL. 557 Földerült már, megszűnt a szél s fergeteg, Kincsem, lelkem korcsmárosné elmegyek. Nincsen pénzem kifizetni a borom, Itt egy pár csók ezt zálogba’ itt hagyom. (1848.) IV. IDEGEN FÖLDÖN. Becsületes ember az én házi gazdám És jószívű asszony az ő felesége . A miék csak vagyon, velem azt megosztják, Áldja meg az isten, szegényeket érte. Keresik kedvemet, a­miben csak lehet, Semmi szükséget nem éreztetnek vélem , Nem hibázik semmim : van nékem jó ágyam, Naponta reggelim, vacsorám, ebédem. Beszélek gyakorta egy-egy töredéket Bús múltamból nekik s örömmel hallgatnak. S ha bánatot látnak bús arcomon ülni, Megsegít az Isten, — ekkép vigasztalnak. S ha elmegyek tőlük, fájni fog lelkemnek : Annyi jóval élni s nincs mit adnék érte; Áldja meg őket a mindenható Isten, A ki én reám e szörnyű sorsot mérte. (Metz, 1850.) EMLÉKSOROK. Szerelmet én nem adhatok, Csak szerető szivet, Hogy szeretni, hőn szeretni Tanítsa meg Szived. S ha a tied megtanult már Próbára add hozzám : Legyen tied a tanitó, Enyim­ a tanítvány. (1850.)

Next