Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 8. (1882)

1882 / 5. szám - Jókai Mór: Petőfi emlékszobránál

392 JÓKAI MÓR EMLÉKBESZÉDE: minden diák-kántusban dalolták a Hortobágyi korcsmárosné angyalom dalát, a dallamát Szenfi írta. Később a Befordul­tam a konyhára, — a Szerelem sötét verem, Ereszkedik le a felhő, — A virágnak megtiltani nem lehet, — Hull a levél a virágról, — Kis furulyám szomorú fűz ága, a­miknek Egressy Béni szerzette a dallamát, telehangzottak az egész országot, — még most is hangzanak. A Juhász legény, szegény juhász legény dalát Erdélyi János tudósunk felvette a magyar népköltészet remekei közé ; nem tudta, hogy azt Petőfi írta, a dalt hozzá csakugyan a nép szerzette, később aztán Simonffy Kálmán, Bognár és mások, is zenére tet­ték népdalait, de már azokat ő nem hallotta. Senki sem tolmácsolta úgy a nép jellemét, senki sem festette le a magyar alföldet, a pusztát, úgy mint Petőfi. A pusztát fölvitte az Olympia. Azon a pusztán lakott az ő népe. Az a nép, a kiért rajongott, a kiért élt, a kiért meghalni óhajtott. Az a nép, melynek «Egyik kezében eke szarva, másik kezében kard». «S haza csak ott van, hol jog is van. S e népnak nincs joga.» — Azért, hogy ezt a népet felszabadítsa, így szól: «én elkészítem saját kezemmel a keresztfát, a melyre fölfeszíttetem : Jogot a népnek, az emberiség Nagy, szent nevében, adjatok jogot, S a hon nevében egyszersmind, a mely Eldől, ha nem nyer új védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek, Töviseit a nép közé vetétek : Ide a rózsa nehány levelét — S vegyétek vissza a tövis felét! A kiváltságos nemességet, az idegenkedő úri rendet ostorozza kíméletlenül. «Én magyar nemes vagyok!» A külföld magyarjaihoz. «Ti sekélyek a hazának testén !» S a nép szerelmével együtt kél a «Százszor szent égi szabadság» imádata nála. Mindenütt érzi a bilincsek súlyát.

Next