Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 20. szám - Egervári P. Ödön: Petőfi Sándor mint pápai tanuló 1840-41-ben. Parragh Gábor elbeszélése után
KOS55URY »Uram! Egy óra múlva elutaztam. Szerencsét kívánok ennek a bretagnei rokonával való egybekeléséhez . . . őrizze meg híven számára hűségét, szerelmét , minden érzelmét. Carmen.« — De hát jóságos ég, mit jelent ez ? mondá Péter meghökkenve. — Azt jelenti, mondá Cazanove István, hogy szépen kelepcébe kerültél volna, ha János és én meg nem előzzük a bajt. . . Tudakozódtam a grófnő után és szép dolgokat tudtam meg felőle . . . ő kém. PETŐFI SÁNDOR MINT PÁPAI TANULÓ 1840—41-BEN. (Parragh Gábor elbeszélése után.) Pápán, a 40-es évek elején, a Fazekasutca arról volt nevezetes, hogy abban igen sok kollégiumi diák (a mai nyelven tanuló) lakott. Parragh Gábornak is ott volt a szállása 1840-ben, laktársa Petrics Samu lévén, ki ez időben szalma-rakosgatással vetette meg későbbi művészetének alapját s később, mint jeles festész Orlai név alatt lett ismeretes. Ugyancsak abban a házban lakott Orlaival együtt Salkovics Károly is, jelenleg a gödöllői uradalom mérnöke. Egy másik szobában Nagy Sándor jogász, most bőnyi földbirtokos, a harmadikban pedig Kiss Gábor, jelenlegi pápai lelkész. Egy márciusi napon, Petrics Samuhoz sápadt arcú, porlepte, kopott öltözetű ifjú kopogtatott be. Orlai-Petrics, mint kedves barátját ölelő karokkal, a legszivélyesebben fogadta s szállását, élelmét megosztotta vele, mert útról jött vendége igen szegény fiú volt s nagyon szerette. A fennebb elősorolt s a fazekas utcai házban lakó diákok közül némelyiknek nemcsak két, hanem három órát is kellett a kollégiumban hallgatnia, mint például Parraghnak is, ki a jogi tudományokon kívül, az első évi theologiát is hallgatta. Ekként az egy házban lakó tanuló-pajtások csak délelőtti tizenegy órakor jöttek ismét össze, s ilyenkor a szép tavaszi verőfényes napon a ház eresze alatt folyt a társalgás. A csak imént messze atról érkezett halvány arcú s szegényes öltözetű ifjú, a tanulók távollétét versírásra használta fel s mindjárt össze, gyülekezésük után, három költeményt szavalt el hévvel, lelkesüléssel. Minden jelenlevő megtette észrevételeit, elmondta bírálatát ; természetes, hogy szigorúan is, mert hiszen melyikük sejthette volna, hogy az igénytelen külsejű ifjú egykor a magyar nemzet büszkeségévé növi ki magát, kinek dicső emlékét ércszoborral fogják megörökitni ? A szegény ifjú, Petőfi Sándor volt. Ez igy folyt három napon át. Az egy házban lakó tanulók reggel nyolc előtt távoztak, tizenegy óra után hazatértek s a ház eresze alá siettek, hol már Petőfi várta őket uj költeményeivel, mert ő távollétükben mindig verseket készített. Parragh Gábor, ki már ifjú korában igen komoly volt, harmadnap azt kérdé Petőfitől , hogy hát milyen kilátása van Pápán ? Miként reméli a tanfolyamot bevégezni ? S miből él ? Petőfi Parraghnak minden kérdésére csak e lakonikus választ adta: »Nem tudom !« Többet egy szót sem szólt, dacára annak, hogy Parragh figyelmeztette, hogy hiszen Orlai Samunál csak nem maradhat a tanév bevégeztéig, mert hiszen az is szegény fiú. Petőfi rövid, de sokat mondó felelete meggyőzte Parraghot a szegény ifjú aggasztó helyzetéről. Szótlanul elhagyta a társaságot azzal a szándékkal, hogy az eszes, szorgalmas, törekvő ifjúért tenni kell valamit. Ugyanazon utcában, a túlsó soron lakott egy nyugdíjas, világtalan református lelkész , Török, kinek Parragh szerdán és szombaton délutánonként a »Pesti Hírlap«-ot szokta felolvasni, s aki ezért őt nagyrabecsülte. Parragh e világtalan öreg úr jó hajlamát igen nemesen használta fel. Bekopogtatott hozzá, előadta, hogy ő ugyan szívesen olvassa fel ezután is a »Pesti Hírlap«-ot, de az mindössze is kétszer-háromszor történhetik meg egy hétben, mikor előadásra nem kell mennie; míg ellenben egy épen most Pápára érkezett szegény, de széptehetségű ifjú, minden nap megtenné azt délben vagy délután, ha a tiszteletes úr egy kis ebédet adna neki. Ezzel egyszersmind abban a jótéteményben is részesítené, hogy a tanfolyamot Pápán hallgathatná. A jólelkű öreg tiszteletes készséggel vállalkozott s magához kérette Petőfit. Az