Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 51. szám - Telegdi László: Petőfi Sándor életéből
KOSZORÚ 811 mondkétszázezer példányt eladott, dacára annak, hogy az ország különböző vidékein utánnyomatták. A versezetnek az volt a legszebb része, amelyben elmondatik: miként hallgatta meg Ferdinánd király a magyarok kérését s mi módon nevezte ki a »független felelős minisztérium« tagjait. A versben erősen vala hangsúlyozva, hogy »van szeretett király«. Petőfi a versezet ezen reframnjéről »forradalmi naplója« utolsó lapján következőleg emlékszik meg: »Valami Böszörményi nemzetőr a »Királyokhoz« címzett versemre egy ellen verset irt. Ez aztán a gyereke majd megőrzi a nemzetet. Vigyázzatok rá Ez a fiatal óriás azt bizonyítgatja ellenem, hogy »van szeretett király.« Jól van hát no, legyen, isten neki! de ha azok, kik a királyokat szeretik, mindnyájan ilyen legények, mint ő kelme, ugyan nagyra lehetnek velük a királyok. Szegény királyok! most már igazán sajnálni kezdelek benneteket, azt látván, hogy ily nyomorú procutorokra szorultatok. Ebben a versben engem mindenféle címmel tisztelnek meg ; a legszelídebbek ezek: hongyülölő, honáruló! — Megneveztem azt a fickót, ki engem e nevekkel illet? Nem fogom megnevezni, ő belém kapaszkodott, hogy fölemeljem magammal. . . nem nyúlok tiszta tollammal szennyes nevéhez .. . lerúgom őt, mint férget, mely csizmámra mászott.« A hajdúnemzetőr versiróról Petőfi így emlékezett meg: Wesselényi ellenben köszönetet küldött a népies vers megírásáért. * Ott voltam a képviselőházban 1848-ki augusztus 21-én, mikor Vörösmarty a »hadügyben többséggel szavazott.« E tettért Petőfi »Vörösmartyhoz« címmel, elkeseredetten mérges verset csapott a Vörösmarty szeme közé. Költeményét eként fejezte be : Ki hitte volna! Én nem hittem, Hogy neved is, a fényes név, Hazánk egén csak rövid létű, Futó csillag volt, nem egyéb. Omoljatok, szemeim könyvű E lehullott szép csillagért ! Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért. E kíméletlen fellépés Petőfit a hálátlanság színében tüntette fel, mert a közönség jól tudta azt, hogy mit mindent tett érte Vörösmarty. Petőfi ettől fogva eltűnt a fővárosi küzdtérről. Elvonultan, leginkább nejének és rajongásainak élt. Neje várandós állapotban lévén, 1848-ki december elején már Debrecenbe költöztek. Innen Petőfi december 8-tól levelet küldött a képviselőházhoz, melyet 11-én olvastak fel a ház előtt. E »felszólítás« mellett: Trombita harsog ! dob pereg ! Kész a csatára a sereg, Előre ! kezdetű versét a végett mutatta be, hogy ha eléggé buzdítónak találja e költeményt a ház Marsellaise-szerű használatra, nyomassa ki és osztassa szét a magyar táborban. A felszólítás eredmény nélkül hangzott el. December 15-én azt írta Petőfi Szalontára: »délben fiam született, azt holnap, vagy holnapután Zoltánnak keresztelik , s keresztapja s anyja bizonyosan Arany János s Arany Jánosné lesznek.« Az 1848-ik év utolsó napjai, a mai gyár szabadságharc sorsát illetőleg kétségbeejtő fordulattal végződtek. Magyarországon a diadalra való kilátások szinte minden ponton kétségeseknek látszottak Csupán Erdély felől kezdett egy keveset derülni. Bem Deés felől ekkor indította meg a működést s kezdette el maga előtt kergetni az osztrák hadakat, az oláh és szász rablókat Ha a folytonos siker könnyű diadalai elbizakodottá nem teszik, nem szakadt volna rá NI.-Szeben alatt a nagy katastrófa s Fuchner nem verte volna őt tönkre. Petőfi már Bem mellett segédtiszteskedett, a midőn ennek január 21-én II.Szeben alól — Nagy Szelindek felé kellett visszavonulni. Petőfiné fiával Debrecenben maradt, — Vörösmartyék viselték gondját. Én 1848. évi november közepétől fogva Erdélyben vettem részt a hadjáratban a debreceni verespántlikások közt. Az »Alföldi Hírlap« szerkesztőségének tagjai és munkatársai, hogy a tényleges jó példaadásban tettleg előljárjunk : Aradnál és Erdélyben ízleltük a téli katonáskodás kínszenvedéseit. Az «Alföldi Hírlap«-ot Lajos