Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 2. (1935-1936)
1936 / 2. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
három éve immár, hogy a Petrovics István kisded hajlékában napvilágot látott a költő, kinek költészete a lánglélek útján elindult a halhatatlanságba. Impozáns külső és szinte ájtatos, imádságos belső megnyilatkozás jellemezte a hangulatos ünnepet, melyet különösen Madai Gyula Petőfiről szóló előadása, Farkas Imre lelkes ünneplő szavai és költeményei tettek magasztossá, akik mind a ketten Társaságunk nevében jelentek meg ott. Éjfélkor a nagyközönség kivonult a költő szülőházához s az óriás lampionos menet beragyogta a barna éjszakát, mint valami tündéri látványosság. A szülőházat örökzöldből font füzérek ékesítették, valamint az ottani MANSz és a Petőfi-kör hatalmas fenyőkoszorúi. S míg a nádfedeles kis ház ablakából meleg fényrezgéssel ki-kivilágított a gyertyafény, fölzendült az ének, az ünnepi szó, a ház előtt, a költő verseinek szavalata, s az összeolvadó ünnepi érzés melege elszállt a téli éjszaka csendjében, messze, messze, túl a határokon, geográfiai elkülönítéseken és szimbolizálta a világnak azt a törhetetlen szellemi fényt, erőt, amit a világviszonylatban is a magyarság jelent. PETŐFI ZOLTÁN emlékezetét idézte fel a szarvasi Öregdiákok Szövetsége dec. 8-iki összejövetelén Horváth Dezső OTI-tanácsos. Érdekessége volt az előadásnak, mint a Pesti Hírlap írja, az a megállapítás, hogy Petőfi Zoltán 1865-ben az előadó nagyapjánál, Horváth Károly szarvasi tanítónál, Petőfi Sándor volt iskolatársánál lakott egy ideig. A nagy költő árva fiát rajongással vették körül Szarvason, napról-napra más úriháznál látták vendégül, s bár a mulatozások a késő éjszakai órákig folytak, a gyenge szervezetű fiatal Petőfi mégis kitüntetéssel vizsgázott a gimnázium hatodik osztályában. Részletesen ismertette Petőfi Zoltán rövid életét s előadását azzal fejezte be, hogy a szarvasi nagyon öreg emberek még ma is emlékeznek a lobogószemű, tüdővészes ifjúra, aki 1865 decemberében az iskolából „engedelem nélkül továbbállott“. LISZT FERENC EMLÉKEZETE Társaságunk bekapcsolódva a Lisztesztendő ünnepségeibe, dec. 8-án Liszt Ferenc emlékezetére díszgyűlést rendezett. Az Akadémia dísztermésében tartott ünnepre óriás közönség jött el, hogy a felolvasóasztalnál mondott ünnepi gondolatok jelentőségét magával vigye el. A megnyitót Pekár Gyula elnök mondotta. Szárnyaló szavainak apotheézisa méltó bevezetője volt az ünnepi hangulatnak. A beszédet lapunk vezető helyén egész terjedelmében közöljük. Hubay Jenő tiszteleti tag emlékbeszédében vázolta Liszt Ferenc egész életpályáját, küzdelmét, kitartását, melyekkel kiharcolta lángeiszének jogát, hogy a zeneművészet pantheonjának halhatatlanai közé bejusson. Megértő, meleg szavai, találó ítéletei és megállapításai lekötötték a hallgatóság figyelmét, akik megérezték e művészi pálya szokatlan nagy ívelését s azt az elfogulatlan, tárgyilagos tendenciát, mely Liszt törhetetlen magyarságát, oly meggyőző erővel jellemezte. 119 *