Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)
1940 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
saságunknak szerény, jelképes Jókai- Nagydíját szeretettel és hálával adjuk Petőfi Tisza-táji földijének, erdélyi áldozó társának, örök ifjúságunkat nevelő költőtársának, Gulácsy Irénnek. A közönség nagy tapssal fogadta a jelentést, majd Császár Elemér elnök a Lux Elek kültagunk által mintázott művészi Petőfi-plakettet, mint szimbolikus nagydíjat átadta a kitüntetett írónőnek, aki a közönség tapsai között meghatva mondott köszönetet. MAGYAR DRÁMÁK DIADALA KÜLFÖLDÖN Császár Elemér elnök a Petőfi Társaság február 18-án tartott felolvasóülésén a következő elnöki megnyitót mondotta: — Miközben a világ színpadán idegtépő küzdelmek és idegőrlő csönd váltják egymást, két nyugodtan dolgozó színpadon, a német Giessen városban és az olasz birodalom fővárosában, Rómában, jóformán egy napon, olyan esemény történt, amelyet nem mellőzhet hallgatással a Petőfi Társaság. Mind a két helyen egy-egy magyar drámát mutattak be a külföldnek, amott, a német színpadon, Vörösmarty tündér játékát, a Csongor és Tündét, emitt, az olasz színpadon, társunknak, Bókay Jánosnak, lélektani drámáját, a Feleséget. A két bemutató, a kettős diadal, nemcsak a magyar költői szellem erejéről tett tanúságot, hanem arról is, hogy a külföld fölismert és elismert magyar értékeket. — Bármennyire örülök is annak a dicsőségnek, amelyet ez a két költői mű, az egy egész századnál idősebb Csongor és a legfrissebb magyar dráma, a Feleség, a külföldön a magyarságnak szerzett, őszintén megvallom, hogy a külföld méltánylását nem tartom a műérték legigazabb kritériumának. Minden igazi író a nemzet lelkéből merít és a nemzet lelkéhez szól, s a magyar írónak leghivatottabb bírája a magyar közönség és a magyar kritika. Nagy magyar író az, akit mi magyarok tudunk nagynak, a külföld csak szentesítheti ítéletünket — sajnos, eddig még igen elvétve teljesítette ezt a kötelességét. Legmagyarabb, legnemzetibb költőnknek, Arany Jánosnak nagyságát például mindmáig nem látta meg a Nyugat szeme! — A külföld elismerésének ez a ritka volta ad súlyt a giesseni és a római diadalnak — büszkeséggel és meleg szeretettel üdvözlöm tehát Bókay János társunkat, hogy drámája szülőfalajából, a magyar glóbusból kiemelkedve, belekerült az európai színházi élet sodrába s megkezdte útját a világirodalom felé. — A Csongor és Tünde külföldi sikerének az irodalmi jelentőségen túl van egy másik, mélyebb, egyetemesebb és még fölemelőbb jelentősége. Gondoljunk arra, hogy Vörösmarty nem szánta színpadra drámáját, könyvdrámának írta, s nemcsak a színpad nem vette észre a benne rejlő lehetőséget, hanem a közönség sem ismerte föl költői szépségeit, csak Kölcsey, a kritikus és Czuezor, a költő látták meg benne a műremeket. A maga kora tehát észrevétlenül elment a Csongor és Tünde mellett! Hogy ez a 110 éves mesejáték, amely idegen gyökereivel is igazi magyar népmese, népünk legkedveltebb mesefajának, a tündérmesének hajtása — hogy, mondom ez a múlt század elei közönségnek szánt magyar dráma ma is, hat, sőt, éppen ma hat, s hat nemcsak reánk magyarokra, hanem a tőlünk szellemben, lélekben messze eső németekre, az nemcsak a Csongor életerejének bizonysága, hanem annak az örök törvénynek is, hogy az igazi szépséget, az igazi értéket elburkolhatja ugyan a meg nem értés köde, a feledés felhőjébe temetheti évtizedek közönye, de az igazság napja egyszer mégis fölragyog fö 188