Szépművészet 4. (1943)
1943 / 11. szám - Jajczay János: Liezen-Mayer Sándor
a kardinálist. Báli ruhában örökítette meg unokahugát, Konek Helént 1886-ban. Grüner színész, a Dános gyűjtemény kitűnő női arcképe és sok szebbnél-szebb portrérajza hirdeti az életet visszaadni tudó képességét. Az előkelőségek arcképein, amelyek ceremóniás festmények, régi mesteresek, reprezentatív alkotások, a megragadó festőiség mellett a kosztümözés is érvényesül. Portréin nagyjában a korlenbachi felfogása nyilvánul meg. Az ábrázolt szemében a kivételes képességeket emeli ki, felfokozza az egyénit, lehetőleg individuális fiziognómiát teremt. Szereti a fejet fehérbe, vagy sötétbe ágyazni. Üde páthoszt, soha pathetikus gesztust, egy kis romantikát éreztet munkáin. Arcot, szemet, főleg a pupillát kifejezően festi. Említettük, hogy keresett portrétista — szinte zaklatják. Ezt nem kis mértékben tetszetős, szellemes előadásmódjának kell tulajdonítanunk. Nem annyira lelki állapotot, mint ideális valót ábrázol. Alakjai beállításuknál fogva imponálnak. Arcképein keresztül egy elmúlt kapitalista korszak férfiai, asszonyai — ezeket különösen szimpatikusaknak és szépeknek tudta festeni — elevenednek meg előttünk. Még grafikájáról, főleg rajzairól, vázlatairól szóljunk. Liezen-Mayert ma a németek a is mint keresett illusztrátort emlegetik, akit igen becsültek és Bamberg mellett is kitűnőnek tartottak. A klasszikusokat illusztrálta. Faust-illusztrációkat már előtte Cornelius, Krehling, Kaulbach is készített. Nyilvánvaló, hogy túl akarta őket szárnyalni. A Goethe és Schiller (Harang) illusztráció a 70-es években készültek. Venus és Tannhäuser vázlatai, amelyeket olajban készített, már a 90-es évekből valók. A Fausthoz készült kartonjait a hazai kritika nagy diadalnak tartja s „Goethe hivatott tolmácsolója“-ként ünnepült. Schülerhez készült szénrajzait 1878-ban kiállította és ekkor magyar ismertetője — jellemzően kezdetleges művészi megítélése — azt írja, hogy: „Nemcsak a német stílt ismeri alaposan, hanem a rokokóban is jól mozog“. Rajzai könnyen keletkeznek, de nem könnyedek. Komoly, túl komoly, kompozíciók, készek, formailag lezártak. Festmény, helyesebben zsánerszerűek. Nincs bennük vázlatszerűség, alaposak, kidolgozottak. Grafikája egyesíti a rajzot és a festményt. Nem rég önzők, nincs bennük szenvedélyesség, nem leplezi le és nem szólja el magát. A véletlen nála nem jut szerephez; éles, száraz minden vonala. Pontossága szinte zavarja szemünket. Nem vad, nem reszket és rajzain nem dobog a szíve. Még a szénrajzain sem látjuk belső örömét. Nem fejből rajzol. Kompozíciója olyan, mint ahogy a múlt századvégi professzortól várják: hideg, kiszámított. Ma — valljuk meg — számunkra élettelen s nekünk nem mond sokat. A költőt szó szerint illusztrálja, mindent ami egyéni elhagy, alárendeli magát az író akaratának. Ez a hűség a kortársak szemében erény volt. Íme a ferencjózsefi idők egyik kitűnő, sokoldalú mesterének rövid portréja, aki törekedett becsületesen, jól festeni, a maga módján korát és kortársait szolgálni. A kor és kortársak befolyásolják, alakítják azzá, amivé vált. Piloty nagyhírű müncheni iskolájából indult ki, mint korának annyi magyar festője. Mesterétől s német követőitől megkülönbözteti azonban, hasonlóan legtöbb magyar társához a feloldottabb képszerkesztés, a közvetlenebb formalátás és elsősorban a mélyebb, színesebb festőiség. Emelkedett szellemű, mindig nemes szándékú művész volt. Művészete, mint a tiszta hegyi kristály makulátlan, átlátszó volt. Művészi egyénisége érdemes az utókor megbecsülésére. JAJCZAY JÁNOS 208