Turán. Magyar néprokonsági szemle 22. (1939)

1939 / 6. szám - Bödey József: Otec Paiszij, a bolgár szabadság előhírnöke

OTEC PAISZIJ, A BOLGÁR SZABADSÁG ELŐHÍRNÖKE Ötszáz évig tűrte Bulgária a testvér oszmán-török nép főuralmát. Otec Paiszij volt az, aki ötszázéves szendergéséből felébresztette a bolgár nemzetet és ezzel halhatatlanná tette nevét. Alakja annál is inkább időszerű, mert olyan időt élünk, amelyben a bolgár és a magyar nemzet sorsa nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkét nép olyan viszonyok közt várja a jövőt, mint az a bolgárság, amelynek éppen Otec Paiszij láng­­lelke jelölte ki a nemzeti öntudat, az új élet s a felszabadulás útját. Otec Paiszij életéről keveset tudunk. Munkájából következtetjük, hogy 1722 körül született a török iga alatt sínylődő bolgár földön. Születési helye még ma is vita tárgya. Csak annyit tudunk biztosan, hogy a szamokovi kerületben született. Ennek az egyetlen adatnak az alapján indult meg a kutatómunka. Ahogyan Homerosért a hét város, úgy verseng Otec Paiszijért is a három falu: Kralev-dol, Doszpej és Banszko. Kralev-dol mellett szól talán az a körülmény, hogy él ott tíz család, amelyek mind a Pajszovci nevet viselik. Ezek eredetüket Cvetán papra vezetik vissza, aki Otec Paiszij testvére volt. A kutatók közül azonban bizonyos okok miatt egyesek mégis Banszko mellett törnek lándzsát, míg mások Doszpejt tartják valószínűbbnek. Egyelőre tehát az eredet kérdését nem lehet lezártnak tekintenünk. Mindenesetre a 127 Batu megrettenve visszavonulást ajánlott. De Szubotáj bíztatta: „Herceg, ha visszamész, nem gátollak; de magam nem tágítok, míg a Tu-па (Duna) folyót el nem érem és a та-csa fővárosig el nem jutok!” Erre újult hévvel nyomult előre és Batu is rárohant az ellenségre, mely leveretett s a mongol had elérte a fővárost. Később egy nagygyűlés alkal­mával Batu szemére vetette Szubotájnak: „Midőn mi a Tun-ning (Sajó) folyó mellett csatáztunk, a te késedelmed miatt vesztettem el Ba-ha-tu hívemet!” „Herceg — felelt Szubotáj — jól tudod, hogy a folyó,­­ahol te rajta átmentél, sekély volt, és hozzá kész hidat találtál. Elfelejtetted, hogy az én átkelőmnél a víz mély volt és hidat kellett vernem.” Ez a leírás igazán nem válik szégyenünkre. Meglepő, hogy a kínaiak a magyar та-csa nevet használják, midőn az egykorú perzsa és latin írók hongros, hungarus, Ungarus, az oroszok ugri névvel jelölték nemzetünket. Múltúnkban nincsen szégyelni, kivetni való. Minél tovább búvár­kodunk benne, annál több-több fényes lapra találunk. Dicsőséges múltúnk ismerete a sivár jelenben csak erőt, bátorságot és önbizalmat adhat — mert ne feledjük, az idegen is csak azokat tiszteli, akik önmagukat is meg­becsülik! így nemcsak az igazság, de büszkeségünk is megköveteli, hogy ne csak az egyoldalú görög, római, héber és nyugateurópai kultúrával foglalkozzunk , hanem ápoljuk és tiszteljük a hozzánk közelebb eső keleti népek értékeit is, hogy azokon keresztül annál jobban megértsük és megszeressük a magunkét! Keöpe Viktor

Next