Turán. Magyar néprokonsági szemle 22. (1939)
1939 / 6. szám - Bödey József: Otec Paiszij, a bolgár szabadság előhírnöke
OTEC PAISZIJ, A BOLGÁR SZABADSÁG ELŐHÍRNÖKE Ötszáz évig tűrte Bulgária a testvér oszmán-török nép főuralmát. Otec Paiszij volt az, aki ötszázéves szendergéséből felébresztette a bolgár nemzetet és ezzel halhatatlanná tette nevét. Alakja annál is inkább időszerű, mert olyan időt élünk, amelyben a bolgár és a magyar nemzet sorsa nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkét nép olyan viszonyok közt várja a jövőt, mint az a bolgárság, amelynek éppen Otec Paiszij lánglelke jelölte ki a nemzeti öntudat, az új élet s a felszabadulás útját. Otec Paiszij életéről keveset tudunk. Munkájából következtetjük, hogy 1722 körül született a török iga alatt sínylődő bolgár földön. Születési helye még ma is vita tárgya. Csak annyit tudunk biztosan, hogy a szamokovi kerületben született. Ennek az egyetlen adatnak az alapján indult meg a kutatómunka. Ahogyan Homerosért a hét város, úgy verseng Otec Paiszijért is a három falu: Kralev-dol, Doszpej és Banszko. Kralev-dol mellett szól talán az a körülmény, hogy él ott tíz család, amelyek mind a Pajszovci nevet viselik. Ezek eredetüket Cvetán papra vezetik vissza, aki Otec Paiszij testvére volt. A kutatók közül azonban bizonyos okok miatt egyesek mégis Banszko mellett törnek lándzsát, míg mások Doszpejt tartják valószínűbbnek. Egyelőre tehát az eredet kérdését nem lehet lezártnak tekintenünk. Mindenesetre a 127 Batu megrettenve visszavonulást ajánlott. De Szubotáj bíztatta: „Herceg, ha visszamész, nem gátollak; de magam nem tágítok, míg a Tu-па (Duna) folyót el nem érem és a та-csa fővárosig el nem jutok!” Erre újult hévvel nyomult előre és Batu is rárohant az ellenségre, mely leveretett s a mongol had elérte a fővárost. Később egy nagygyűlés alkalmával Batu szemére vetette Szubotájnak: „Midőn mi a Tun-ning (Sajó) folyó mellett csatáztunk, a te késedelmed miatt vesztettem el Ba-ha-tu hívemet!” „Herceg — felelt Szubotáj — jól tudod, hogy a folyó,ahol te rajta átmentél, sekély volt, és hozzá kész hidat találtál. Elfelejtetted, hogy az én átkelőmnél a víz mély volt és hidat kellett vernem.” Ez a leírás igazán nem válik szégyenünkre. Meglepő, hogy a kínaiak a magyar та-csa nevet használják, midőn az egykorú perzsa és latin írók hongros, hungarus, Ungarus, az oroszok ugri névvel jelölték nemzetünket. Múltúnkban nincsen szégyelni, kivetni való. Minél tovább búvárkodunk benne, annál több-több fényes lapra találunk. Dicsőséges múltúnk ismerete a sivár jelenben csak erőt, bátorságot és önbizalmat adhat — mert ne feledjük, az idegen is csak azokat tiszteli, akik önmagukat is megbecsülik! így nemcsak az igazság, de büszkeségünk is megköveteli, hogy ne csak az egyoldalú görög, római, héber és nyugateurópai kultúrával foglalkozzunk , hanem ápoljuk és tiszteljük a hozzánk közelebb eső keleti népek értékeit is, hogy azokon keresztül annál jobban megértsük és megszeressük a magunkét! Keöpe Viktor