MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 42. ÉVFOLYAM (1993)
1993 / 1-2. sz. - KUTATÁS - HORVÁTH HILDA: Adalékok a század eleji magyar műgyűjtés történetéhez : az 1907-es budapesti amateur kiállítás
Iparművészeti Múzeumban az Országos Gyermekvédő Liga rendezett jótékony célú ex libris-kiállítást, s ezzel együtt láthatta a közönség Glück Frigyes, a Pannónia Szálloda tulajdonosa régi iparművészeti tárgyakból, főként evőeszközökből, kulcsokból, azonkívül ékszerekből, kerámia- és üvegtárgyakból álló gyűjteményét is.[20] A kiállítás szembeszökő vonása, hogy ex libris-gyűjteményekre helyezte a hangsúlyt, tehát nem történeti szempontok irányították a rendezőket, Barta Ernőt és Csányi Károlyt. A gyűjtés fontosságát hangsúlyozta e rendezési elv, amely tiszteletben tartotta a gyűjtők szuverenitását. Ugyanez a törekvés nyilvánult meg az amateur kiállításon is azzal, hogy a kiállított vitrinekben egy, esetenként több magángyűjtő anyagát mutatták be, a lehetőségekhez képest keresztmetszetet nyújtva a kollekcióról, kiemelve annak fő profilját, sajátosságait és a remekműveket. Ugyanakkor mindazt, ami történeti értékű, illetve magyar vonatkozású, nyilvánosság elé tárták.[21] Radisics tehát hű maradt jóval korábbi, 1897-ben megfogalmazott programjához,[22] miszerint a múzeumnak gyűjtenie kell a régi korok emlékeit, különösen a magyar műtárgyakat. Ez volt az igazgató programjának egyik oldala, aki sajátos kettős éllel fogalmazta meg a múzeum feladatait. Ugyanis a magyar hagyományok mellett mindig ott húzódott az európaiság, mint ahogyan a történeti szemlélet, a régi korok művészeti emlékeinek gyűjtése mellett a modern művészet felkarolása is. A kiállítás rendezése során Radisics túllépett a merev történeti kötöttségeken, korlátokon és szakított a monumentális, reprezentatív, históriaközpontú tárlatokkal; ezt jelzi a gyűjtő-, illetve gyűjteménycentrikusság, a törekvés egy-egy kiállítási vitrin harmonikus, esztétikus berendezésére, továbbá a hamisítványok kiszűrésére. A tárgyválogatás fontos kritériuma a minőség és a hitelesség volt. Radisics elvetette a megtévesztő, félrevezető hamisítványokat, s a kiállítás alkalmából — a műgyűjtők zömének támogatását élvezve — előadást is tartott e témáról.[23] Ezenkívül felkérte a Bécsben élő, magyar származású műkritikust, Hevesi Lajost, a jó tollú írót és a szecesszió krónikását a műgyűjtők több ezer darabot felvonultató tárlatának ismertetésére.[24] Szinte hihetetlen mennyiségű tárgy gyűlt össze a kiállításra, mintegy 3754 darab. Tiszteletre méltó az az emberfeletti munka is, amely során minden egyes beérkező műtárgyról alapos leírást készítettek — természetesen a gyűjtők és a múzeum érdekeinek figyelembevételével[25] —, s ez a katalógus alapjául szolgálhatott.[26] Megfelelő volt a kiállított anyag elhelyezése a vitrinekben, hiszen a legnagyobb számban előforduló porcelán (770 darab) és ötvöstárgyak (625 darab) a lakályos otthonokban is többnyire üveg mögött kaptak helyet. Ugyanakkor a viszonylagos zsúfoltság nem csupán a helyhiányból, a magángyűjtemények gazdagságából fakadt, hanem becsempészett egy kis ízelítőt a korabeli lakásbelsők hangulatából is, ugyanis azt láthatjuk a korabeli archív fényképeken, hogy a főúri szalonokat szinte elborította a sok-sok apró tárgy, az asztalok, a vitrinek, a kandallópárkányok telis-tele voltak artisztikusan elrendezett apróságokkal, melyek egyszerre voltak berendezési kellékek és dísztárgyak.[27] A historizmus, eklekticizmus idején a lakberendezés a régi korokat utánozta; aránylag sok holmi, bútor, szőnyeg és egyéb tárgy zsúfolódott össze a térben. A felemelkedő polgári középosztály is megteremtette saját lakáskultúráját, amelyre jellemző volt a reprezentációs igény és a régmúlt korstílusok utánzása. [28] Lassanként azonban feléledt a kívánság, hogy az utánzatokat eredeti művekkel váltsák fel. A régi tárgyak fokozatosan szaporodtak, majd külön-külön csoportokat alkottak, s akár megindulhatott a műgyűjtés — a lakberendezéssel bizonyára szoros kapcsolatban. Az ötvöstárgyak nagy száma jelzi elsősorban, hogy a műtárgy nemcsak szépséget sugall, hanem vagyontárgy, a tőkefelhalmozás eszköze, a befektetés egyik módja, lehetősége, a gazdagság mutatója, fokmérője is egyben. A legrégibb időktől kezdve e célt szolgálták az egyházi és világi kincstárakban felhalmozott arany- és ezüstneműk, ékszerek, fegyverek, ötvösművek. Ezenkívül a míves ezüst asztaldíszek, porcelánkészletek — a gazdasszonyok gyönyörűségére — 2.a Csésze aljjal. Porcelán sokszínű díszítéssel és aranyozással, arabeszkek alkotta kartusban kínai figura. Doccia, 18. század közepe. Dr. Sarbó Artúrné tulajdona, XI26. katalógusszám 2. Csésze. Porcelán, fehér mázzal borított és bordákkal, homorú csíkokkal tagolt. Bécs, 1720-1730 körül. Dr. Sarbó Artúrné tulajdona, XI30. katalógusszám