Magyar Belorvosi Archivum 45. (1992)
1992 / 4. szám - Jermendy György dr. (et al.): Microalbuminuria és cardiovascularis rizikófaktorok diabetes mellitusban (nem-insulin-dependens és insulin-dependens cukorbetegek összehasonlító vizsgálata)
Cukorbetegek microalbuminuriájának jelentőségével az utóbbi években több tanulmány foglalkozott. Nem -insulin-dependens cukorbetegek esetén kimutatható volt ugyanis, hogy a microalbuminuria nemcsak megelőzi a macroalbuminuriát [17, 20], hanem a microalbuminuria e betegek cardiovascularis eredetű halálozása tekintetében prediktív értékkel is rendelkezik [6, 15]. Insulin-dependens cukorbetegekben a microalbuminuria szintén a macroalbuminuriához vezető patofiziológiai folyamat közbeeső stádiumaként értelmezhető [14, 16, 21], e betegcsoportban viszont az albuminuria inkább az uraemiás halálozás fokozottabb kockázatát jelzi [14], noha az albuminuria e diabetes-típusban a cardiovascularis betegségek nagyobb mérvű veszélyére is utal [7, 10]. Ezek az adatok összhangban állnak azzal a megfigyeléssel, hogy a nem-insulin-dependens és az insulin-dependens diabetes mellitus a halálhoz vezető kórokokban egymástól eltér. Míg nem-insulin-dependens cukorbetegek esetén a halálozás döntően cardiovascularis megbetegedésekből adódik [19], addig insulin-dependens cukorbetegségben az uraemia áll a haláloki statisztika élén [2], noha többlethalálozás ered cardiovascularis megbetegedésekből is [3]. A cukorbetegek albuminuriája és cardiovascularis eredetű morbiditása/ mortalitása közötti összefüggés pontos háttere még tisztázatlan [4]. A magyarázatot kereső közlemények [1, 5, 8, 9, 24—26] eredményei nem egyöntetűek, s a két cukorbetegség-típust e vonatkozásban összehasonlító közlemények [11, 13] száma csekély. Jelen tanulmányunkban ezért nem-insulin-dependens cukorbetegeket vizsgálva a norma- és microalbuminuriás csoportok egybevetésével összefüggést kerestünk a microalbuminuria és az egyes cardiovascularis rizikófaktorok között, majd az eredményeket összehasonlítottuk insulin-dependens cukorbetegek megfelelő adataival is. Betegek és módszerek Belgyógyászati osztályán vizsgált és járóbetegként ellenőrzött 136 cukorbeteget vizsgáltunk. Klinikai adatok és szérum C-peptid mérések alapján 71 beteg nem-insulindependens, 65 beteg insulin-dependens volt. A vizsgálatból kizártuk azokat a betegeket, akik albuminuriához vezető egyéb betegségben (cardialis decompensatio, húgyúti infekció) szenvedtek, szérum kreatinin értékük 200 /mol/l felett volt, vagy ketoacidosissal járó (vizelet aceton pozitív) heveny anyagcserezavarban szenvedtek. A hypertoniát nem tekintettük kizáró oknak, de kifejezett hypertoniában (diaszolés értéke 121 Hgmm) szenvedő beteget nem vizsgáltunk. Hypertoniának minősítettük a 160/95 Hgmm feletti vérnyomással rendelkező, illetve az antihypertensiv kezelésben részesülő betegeket. A vizsgált egyének nem szenvedtek egyéb olyan társuló betegségben (haematológiai kórképek, systemas lupus erythematodes, rheumatoid arthritis stb.), amely a vizelet fehérje tartalmát befolyásolta volna. A 71 nem-insulin-dependens cukorbeteg (34 nő, 37 férfi) közül 50 beteg orális antidiabetikus (döntően glibenclamid) terápiában részesült, 21 beteg a ,,Spätversager’’ állapot miatt insulint kapott. A nem-insulin-dependens diabetes kategóriájának megállapításakor valamennyi fiatalabb életkorét, vagy idősebb, de insulinnal kezelt cukorbetegben meghatározták a szérum C-peptid értékét. Az egyértelmű klinikai adatok alapján csak 28 beteg esetén nem került sor a szérum C-peptid mérésére. A 65 insulin-dependens cukorbeteg (22 nő, 43 férfi) diabetese a 45. életév előtt kezdődött, klinikai adatok és 52 betegben végzett szérum C-peptid mérés alapján az insulindependentia minden esetben egyértelmű volt. A cukorbetegek konvencionális insulin-kezelésben részesültek, leggyakrabban a naponta két ízben adott Monotard MC és Actrapid MC insulin (Novo) kombinációját alkalmazták. A betegek vizsgálatakor a testtömeg-index meghatározása céljából megmértük a testsúlyt és a testmagasságot. A dohányzás megítélése vonatkozásában a „nem dohányzó” illetve a „jelenleg dohányzik” (naponta egynél több cigaretta) kategóriát állítottuk fel. A vérnyomást a betegek ülő helyzetében, a felkaron, higanyos vérnyomásmérővel kétszer mértük, s a két mérés átlagát rögzítettük.