Magyar Demokrata, 1999. április-június (3. évfolyam, 13-25. szám)

1999-04-15 / 15. szám

MŰHELY Apokrifok a turáni átokról M­ikor Mátyás király 1485. június 1-jén elfoglalta Bécs városát, a török követ azt fejtegette - írja Emlékiratában Szerémi György, János király udvari káplánja hogy addig Bécs nem lesz igazán a ma­gyar királyé, míg az ottani lakosságot ki nem telepíti s he­lyükbe nem tesz tiszta szittya lakosokat, hogy ezek lakja­nak a bécsi palotákban. Mátyás 1485 januárjától személyesen irányította Bécs ostromát. A kiéheztetett város június 1-jén a nagy magyar uralkodó kezébe került, aki azután székhelyét és udvarát is Bécsben tartotta. 1487-ben Bécsújhely is kapitulált. Az itt rendezett fényes seregszemlével 20 ezer lovas és 8000 gyalogos felvonultatásával Kolozsvár nagy szülöttje min­denkit elkápráztatott. A magyarság iránt érzett olthatatlan szerelme, az ősi származás boldog tudata és felemelő fen­sége hatja át a már idézett Szerémi Emlékiratának szinte minden sorát. Szilágyi Mihályról, Mátyás király nagy­bátyjáról azt írja nem kis büszkeséggel, hogy nagyon ke­mény ember volt, mert tiszta szittya, aki unokaöccse, Hunyadi vajda fia László nándorfehérvári bán mellé vár­őrségül szittya magyar erős vitézeket válogatott ki (1456). Pettkei Mihály is híres szittya vezér volt a kenyérmezei csatában, hol Kinizsi és Báthori István legyőzték Ali bég török seregét (1479. október 13.). A szittya magyar nép­ből sokan özönlöttek Székely (Dózsa) György keresztesei közé (1514). Báthori Istvánt Szálkai László esztergomi ér­sek, királyi kancellár s más tisztes urak - írja Szerémi, tudniillik főleg a vén Bornemissza János királyi várnagy­tiszttartót azért óhajtották vissza a nádori székbe, mert szittya nemzetségből való volt (1526). Szittya hadinép őrizte Buda várát 1541-ben, és szittya népből való volt a Pestet ostromló nagy keresztény seregben különösen a há­rom igazi lovagtestvér, Balassi Menyhért és öccsei. Akkor sokan voltak jelen, a magyar előkelők fényes lovagdísz­ben, szilaj paripákon, úgy, hogy az idegen nemzetbeliek nem győzték a magyarokat csodálni és dicsérni. Cibak Imre váradi püspök meggyilkolásának leírásakor merül fel először Szeréminél, hogy meg kell torolni a ma­gyarságon ejtett minden sebet, magyar testvérünk elemész­­tését. Gritti, a velencei dózse törvénytelen fia, Erdély kor­mányzója adja ki a parancsot a Gutkeled nemzetség sár­kányfogas címerét viselő Cibak Imre váradi püspök meg­gyilkolására. Kán Gotthárd lovag a gyilkosság hírére sietett Majlát István erdélyi vajdához, s nagyon hatott reá, mert ékesszóló volt paraszti módon. Családi halálért, s el ne me­hessen! ” Grittit Medgyesen, mintegy királyi székben ülve találták. Azt kérte, hogy állítsák őt törvény elé fiaival, s le­gyen bírói határidő. Azt felelték: ,Méltóságos uraságod nem volt gyermek s nem volt bortól részeg... te is törvényen kívül öletted meg testvérünket, a nagyurat, a derék keresz­tény lovagot. Az urak parancsa, hogy magyart ne bántsa­nak, csak törököt, zsidót, görögöt... Gritti kormányzót karddal vágták le... Medgyesen temették el. Gritti gyerme­keit az oláh vajda vitte el, és végezte ki csúf halállal...” „Ahogyan az egyes ember életében is vannak alkalmak, amelyeknek szerencsés megragadása, vagy bárminő ok­ból való elszalasztása egyszersmind korra elintézi az egyén fölemelkedését, vagy bukását (láthattuk az imént Mátyás sorozatos fényes példáit, vagy Kán lovag helyzet­­felismerését: el ne mehessen...), a nemzeteket is olykor próbák alá veti az idő” - írja nagy nemzetféltő tanulmá­nyában Lendvai István (Magyarság, 1938. ápr. 21.), majd így folytatja: ,Amelyről Kossuth Lajos olyan megrázó erővel mondotta, hogy ha egyszer így vagy úgy elmúlt, még a Mindenható sem tudja többé visszahozni. A lelkiis­meretes hazafinak nincs ma parancsoltabb kötelessége, mint beledöbbenteni a kortársak lelkiismeretébe annak tudatát, hogy a magyarság nemzeti és állami léte számá­ra 1918 ősze óta nem adatott olyan sorsdöntő alkalom, mint aminő a mostani.” Az apokrif krónikás most üzen harmadszor, és utoljára Magyarország fiatal miniszterelnökének. Az első Hunyadi Jánosné, Szilágyi Erzsébet tanácsa fiainak, mely Báthori István király 1585. júl. 16-án kelt és Nádasdy Ferenc vas­megyei főispánnak címzett levelében maradt fenn. Arról szól, hogy soha valamennyien együtt ne legyenek nehéz tárgyalások idején: »kettőtök, hármatok találhat minden­kor módot benne, miképpen honn maradjon«”. A már sokat idézett Szerémi kétszer is kiírja azt a pa­raszti közmondást, melyben János király erélytelenségét csúfolja: Sub molli pastore lupus lanam cacat. Puha pász­tor alá farkas gyapjút kakás. Ez a második üzenet. A harmadik példázat a nagyszerű erdélyi írónő, Gulácsy Irén: Erdély jogán... című könyvében (Bp. é. n.) maradt fenn Karl Gustav Mannerheim finn vezértábornagyról. 1940 februárjának elején ellenséges bombázók tűntek fel az éppen ebédelő finn vezérkar főhadiszállása felett. A vezér­tábornagy kiadta a parancsot: - Mindenki az óvóhelyre! De ő maga ülve maradt a székén. - Ne féltsenek, uraim - intett. - Ameddig Finnországnak szüksége van rám, nem érhet semmi baj. És a légi szörnyek zaja elvonult. (i. m. 123-124). 1918 őszén a történelmi alkalom egyfelől bűnös, más­felől tájékozatlan elszalasztására ráment a történelmi Ma­gyarország területének kétharmad része. A történelem Is­tene aszerint fog kegyelmezni nekünk, vagy gyehennára vetni mindnyájunkat, hogy tudatos vagy tudattalan félre­vezetett, agymosott Hérosztratoszok ránk gyújtják-e a nemzeti lét megmaradt templomát is, vagy pedig mindent elkövet a nemzeti társadalom a nagy fölállás, újjáépítés érdekében, minden más szempontot alávetve történelmi hőseink emlékének, az elomlott magyar vér, és magyar könnyek történelmi mementójának. Bálint István János Demokrata 1999/15 21

Next