Magyar Demokrata, 1999. április-június (3. évfolyam, 13-25. szám)
1999-04-15 / 15. szám
MŰHELY Apokrifok a turáni átokról Mikor Mátyás király 1485. június 1-jén elfoglalta Bécs városát, a török követ azt fejtegette - írja Emlékiratában Szerémi György, János király udvari káplánja hogy addig Bécs nem lesz igazán a magyar királyé, míg az ottani lakosságot ki nem telepíti s helyükbe nem tesz tiszta szittya lakosokat, hogy ezek lakjanak a bécsi palotákban. Mátyás 1485 januárjától személyesen irányította Bécs ostromát. A kiéheztetett város június 1-jén a nagy magyar uralkodó kezébe került, aki azután székhelyét és udvarát is Bécsben tartotta. 1487-ben Bécsújhely is kapitulált. Az itt rendezett fényes seregszemlével 20 ezer lovas és 8000 gyalogos felvonultatásával Kolozsvár nagy szülöttje mindenkit elkápráztatott. A magyarság iránt érzett olthatatlan szerelme, az ősi származás boldog tudata és felemelő fensége hatja át a már idézett Szerémi Emlékiratának szinte minden sorát. Szilágyi Mihályról, Mátyás király nagybátyjáról azt írja nem kis büszkeséggel, hogy nagyon kemény ember volt, mert tiszta szittya, aki unokaöccse, Hunyadi vajda fia László nándorfehérvári bán mellé várőrségül szittya magyar erős vitézeket válogatott ki (1456). Pettkei Mihály is híres szittya vezér volt a kenyérmezei csatában, hol Kinizsi és Báthori István legyőzték Ali bég török seregét (1479. október 13.). A szittya magyar népből sokan özönlöttek Székely (Dózsa) György keresztesei közé (1514). Báthori Istvánt Szálkai László esztergomi érsek, királyi kancellár s más tisztes urak - írja Szerémi, tudniillik főleg a vén Bornemissza János királyi várnagytiszttartót azért óhajtották vissza a nádori székbe, mert szittya nemzetségből való volt (1526). Szittya hadinép őrizte Buda várát 1541-ben, és szittya népből való volt a Pestet ostromló nagy keresztény seregben különösen a három igazi lovagtestvér, Balassi Menyhért és öccsei. Akkor sokan voltak jelen, a magyar előkelők fényes lovagdíszben, szilaj paripákon, úgy, hogy az idegen nemzetbeliek nem győzték a magyarokat csodálni és dicsérni. Cibak Imre váradi püspök meggyilkolásának leírásakor merül fel először Szeréminél, hogy meg kell torolni a magyarságon ejtett minden sebet, magyar testvérünk elemésztését. Gritti, a velencei dózse törvénytelen fia, Erdély kormányzója adja ki a parancsot a Gutkeled nemzetség sárkányfogas címerét viselő Cibak Imre váradi püspök meggyilkolására. Kán Gotthárd lovag a gyilkosság hírére sietett Majlát István erdélyi vajdához, s nagyon hatott reá, mert ékesszóló volt paraszti módon. Családi halálért, s el ne mehessen! ” Grittit Medgyesen, mintegy királyi székben ülve találták. Azt kérte, hogy állítsák őt törvény elé fiaival, s legyen bírói határidő. Azt felelték: ,Méltóságos uraságod nem volt gyermek s nem volt bortól részeg... te is törvényen kívül öletted meg testvérünket, a nagyurat, a derék keresztény lovagot. Az urak parancsa, hogy magyart ne bántsanak, csak törököt, zsidót, görögöt... Gritti kormányzót karddal vágták le... Medgyesen temették el. Gritti gyermekeit az oláh vajda vitte el, és végezte ki csúf halállal...” „Ahogyan az egyes ember életében is vannak alkalmak, amelyeknek szerencsés megragadása, vagy bárminő okból való elszalasztása egyszersmind korra elintézi az egyén fölemelkedését, vagy bukását (láthattuk az imént Mátyás sorozatos fényes példáit, vagy Kán lovag helyzetfelismerését: el ne mehessen...), a nemzeteket is olykor próbák alá veti az idő” - írja nagy nemzetféltő tanulmányában Lendvai István (Magyarság, 1938. ápr. 21.), majd így folytatja: ,Amelyről Kossuth Lajos olyan megrázó erővel mondotta, hogy ha egyszer így vagy úgy elmúlt, még a Mindenható sem tudja többé visszahozni. A lelkiismeretes hazafinak nincs ma parancsoltabb kötelessége, mint beledöbbenteni a kortársak lelkiismeretébe annak tudatát, hogy a magyarság nemzeti és állami léte számára 1918 ősze óta nem adatott olyan sorsdöntő alkalom, mint aminő a mostani.” Az apokrif krónikás most üzen harmadszor, és utoljára Magyarország fiatal miniszterelnökének. Az első Hunyadi Jánosné, Szilágyi Erzsébet tanácsa fiainak, mely Báthori István király 1585. júl. 16-án kelt és Nádasdy Ferenc vasmegyei főispánnak címzett levelében maradt fenn. Arról szól, hogy soha valamennyien együtt ne legyenek nehéz tárgyalások idején: »kettőtök, hármatok találhat mindenkor módot benne, miképpen honn maradjon«”. A már sokat idézett Szerémi kétszer is kiírja azt a paraszti közmondást, melyben János király erélytelenségét csúfolja: Sub molli pastore lupus lanam cacat. Puha pásztor alá farkas gyapjút kakás. Ez a második üzenet. A harmadik példázat a nagyszerű erdélyi írónő, Gulácsy Irén: Erdély jogán... című könyvében (Bp. é. n.) maradt fenn Karl Gustav Mannerheim finn vezértábornagyról. 1940 februárjának elején ellenséges bombázók tűntek fel az éppen ebédelő finn vezérkar főhadiszállása felett. A vezértábornagy kiadta a parancsot: - Mindenki az óvóhelyre! De ő maga ülve maradt a székén. - Ne féltsenek, uraim - intett. - Ameddig Finnországnak szüksége van rám, nem érhet semmi baj. És a légi szörnyek zaja elvonult. (i. m. 123-124). 1918 őszén a történelmi alkalom egyfelől bűnös, másfelől tájékozatlan elszalasztására ráment a történelmi Magyarország területének kétharmad része. A történelem Istene aszerint fog kegyelmezni nekünk, vagy gyehennára vetni mindnyájunkat, hogy tudatos vagy tudattalan félrevezetett, agymosott Hérosztratoszok ránk gyújtják-e a nemzeti lét megmaradt templomát is, vagy pedig mindent elkövet a nemzeti társadalom a nagy fölállás, újjáépítés érdekében, minden más szempontot alávetve történelmi hőseink emlékének, az elomlott magyar vér, és magyar könnyek történelmi mementójának. Bálint István János Demokrata 1999/15 21