Magyar Demokrata, 2000. október-december (4. évfolyam, 40-52. szám)

2000-10-26 / 43. szám

4 KÖZVÉLEMÉNY Ki tetszik? Megkérdezettek száma: 500 fő Orbán Viktor elutasítottsága enyhén emelkedett, Kovács László népszerűsége tovább csökkent. Németh Miklós továbbra is harmadik, holtversenyben Torgyán Józseffel, és Mádl Ferenc is alig marad le tőlük. A megkérdezettek 21 százaléka nem nevezett meg legszimpatikusabb, illetve legellenszenvesebb poli­tikust. A két százalék alatti értékeket, illetve elmozdulásokat nem tekintjük jel­lemzőnek. Zárójelben a változás mértéke (n. v.: nincs változás). Folytatódott az egy hónappal ezelőtt már jelzett tendencia a szocialista politikusok megítélésében. Kovács László pártelnök továbbra is lefelé tart a listán, bár máso­dik helyét őrzi, mind népszerűsége, mind elutasítottsága újabb két százalékkal csökkent. Németh Miklós, aki néhány hó­nap alatt a semmiből a középmezőnybe került a listán, most kissé megtorpant, népszerűsége nem változott, elutasítottsá­ga is csak enyhén, egy százalékot nőtt. A múlt hónapban megerősödött Horn Gyula is stagnál. A miniszterelnök népszerűsége sem vál­tozott, Orbán stabilan vezet, elutasítóinak aránya azonban ismét túllépte népszerű­ségét. Torgyán József megítélése tovább romlott, népszerűségi mutatója neki sem változott, elutasítottsága azonban így is több mint kétszerese annak. Mádl Ferenc két százalékot erősödött, ezzel a Torgyán-Németh-holtverseny mö­gött a negyedik helyre került, míg elődje, a közéleti szereplésektől az utóbbi időben teljesen visszavonult Göncz Árpád a lista végére szorult. Kövér László előző havi erősödése sta­bilnak bizonyult, a háromszázalékos nép­szerűséget októberben is tartani tudta. A jelzetteken kívül a rokonszenves politi­kusok között Hack Péter, Pokorni Zoltán, Deutsch Tamás, Járai Zsigmond, Kuncze Gá­bor, Fodor Gábor és Schmuck Andor, az el­lenszenvesek között Bauer Tamás, Pető Iván, Kupa Mihály, Járai Zsigmond, Áder János, Deutsch Tamás és Pallag László szerepelt. Orbán Viktor Kovács László Torgyán József Németh Miklós ][ 20 (n. v.) | 22 (+2) Magyar Bálint Kis 1 (n. v.) Demokrata­ grafika Címlapfotó: Ágg Károly TARTALOM NAPTÁR 2 Heti összefoglaló EGY HÉT 5 Háborús bűn PILLANATKÉP 14 Egy rossz kérdés és egy elmaradt válasz MAGYARORSZÁG 16 A táltosképző biznisz 30 Nem lenne szabad így felértékelni a sajtót: beszélgetés Kondor Katalinnal­­ • a Kossuth adó főszerkesztőjével MŰHELY 20 Fiat justitia! 21 Lecsapolni a lapot 23 Keleten a helyzet változik 24 Eljött a pillanat 26 Megint vagy még mindig Görgey 28 Válasz Csúcs Lászlónak 29 Szókimondó: Márai Teleki Pálról GAZDASÁG 34 Mennyit nő a távhő ára? TUDOMÁNY 19 Nobel-díj 2000 Arannyá változott dinamit LEVELEZÉS 38 Sztálin KRITIKA 39 Film: Indul a föld (Balra a nap nyugszik) 40 Műemlék: Disneyland vagy folytonosság? Könyv: Mementó Könyv+: Kor-méret 41 CD: Eichinger Band Video: Veled is megtörténhet Design: ...mert megérdemli ÉLETMŰ 42 Hullahegyek és csörgő vér ARCKÉP 44 Zórád Ernő illusztrátor Demokrata 2000/43

Next