Magyar Demokrata, 2002. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)

2002-12-05 / 49. szám

MŰHELY A terror filozófiája Válasz dr. Rashwan Mohamed írására Óriási visszhangra talált a lapunk 47. számában dr. Rashwan Mohamed tollából az iszlám és a terrorizmus kapcsolatáról szóló írás. Célunk az volt, hogy egy véglete­kig szélsőséges álláspont bemutatásával - a magyar sajtóban elsőként­­ egészséges, érdemi vitát indítsunk el a „terrorizmus elleni háború” (burkolt) valódi célpontjá­ról, az iszlámról, hogy feltárjuk azt a törekvést, amely a világpolitika irányítóinak egy szűk, de annál befolyásosabb körét vezérli. Az alábbiakban egy református teo­lógus iszlámról írt tanulmányát közöljük válaszul a Rashwan-cikkre. ADORJÁN IMRE Magyar Demokrata (6. évf. 47. sz. 2002. nov. 23. 36-37 old.) közli dr. Rashwan Mo­hamed cikkét: Miért van kudarcra ítélve a terrorizmus elleni harc? A szerző a lábjegy­zet szerint filozófus. A fordítója - mert gon­dolom, hogy nem magyarul ír - nincs feltün­tetve. (Rashwan Magyarországon él, és ma­gyarul ír, ezért nincs fordító — a szerk.) A cikk számos, az iszlámmal kapcsolatos esz­mei, történelmi tévedést tartalmaz, alapvető fogalmakat kever össze. Dr. Rashwan sze­rint a szept. 11. támadás „tünet” , a „jelen­ség” pedig „az a kriminális eszme, amit isz­lámnak szokás nevezni”, magyarul: az isz­lám bűnöző eszme. Mivel az iszlám a 7. szá­zadtól vallás, tehát bűnöző/bűnösök vallása. Ez pedig puszta rágalom, mert nem lehet kollektív bűnösnek kikiáltani egy vallási kö­zösség egészét. A történelmi példák azt mutatják, hogy a „bűnöző vallások” kitalálása régi európai ötlet. A római keresztény egyház nevében, az úgynevezett „európai értékek” birtokosai igyekeztek tűzzel-vassal elpusztítani leg­többször hamis vádak alapján a más közös­séghez tartozókat. Vallási eretnekség címén irtottak bogumilokat, valdenseket, hugenot­tákat stb., és nem felejthetjük el a zsidók el­leni, már a középkorban kezdődő nyugat­európai véres pogromokat sem. Az iszlám hódítók az iszlám vallás nevében, érdeké­ben és terjesztése céljából egyetlen népet sem irtottak ki. R­ettenetes Dr. Rashwan végkövetkezteté­se: „Nem lehet megsemmisíteni a terroriz­must az iszlám megsemmisítése nélkül” bár azt is állítja: „gonosz emberek nincsenek, go­nosz gondolatok vannak.” Különös logika egy filozófustól! Több kérdés vethető föl, pl. ezek szerint jó emberek sincsenek, csak jó gondolatok? A jó és rossz gondolatokat a „gondolatrendőrség” felderítése után a „gon­dolatbíróság” ítéli el vagy menti fel? A go­nosz gondolatokat tartalmazó Koránt el kel­lene pusztítani, netán elégetni? Hol kell el­kezdeni a „megsemmisítést”? A muzulmán anyáknál, akiknek az „anyatejét szopva szív­ják” (lásd alább!) magukba a keresz­ténygyűlöletet a csecsemők? Félre azonban a fércgondolatok keltette ironikus kérdések­kel, a továbbiakban méltatlan lenne az isz­lám „fogadatlan prókátorához”! Vegyük sor­ba a Koránban és a történelemben található cáfolatokat. Filozófusunk szerint, nagy baj, hogy „a nyugati kultúra (...) nem képes megismerni és felismerni a muzulmán vallás alapfogal­mait (...) az iszlám szerint igazi hívő az, aki karddal terjeszti az iszlámot, és nem gyako­rol kegyelmet a hitetlenekkel szemben...„s minderre a „muzulmán biblia, a Korán” ta­nítja a híveit. E­zzel szemben mi is olvasható a Korán­ban? Először is, megkülönbözteti az „írás birtokosait” (ahl al-kitab), akikkel Allah „megállapodást kötött” (Korán, 3. szúra 187. vers) ők a keresztények és a zsidók. Igaz, hogy a Korán szerint harcolni kell „azok el­len, azok között, akiknek az írás adatott,” és ezt a harcot addig kell folytatni, amíg meg nem adják a „ jótettért járó adót”. Ebből vilá­gos, hogy az ,igaz hit” nevében fegyverrel kell hódítani, de nem ölni, hiszen a halott nem fizet adót! A Koránban a zsidók és ke­resztények „igazi vallásra” térítésének módja a keresztény misszió elvével szó szerint egyező, ugyanis nem más az, mint az igehir­detés. „Mondd azoknak, akik írást kaptak, és a pogányoknak: »Muzulmánok lesztek?« Ha muzulmánok lesznek, akkor az igaz úton ve­zéreltetnek, ám ha elfordulnak, akkor a te fel­adatod (csupán) az igehirdetés...” (Korán, 3. szúra 19. vers). A­z iszlám eszmei (teológiai) téren teszi le­hetetlenné azt, amit a cikk írója állít, hogy „az antiszemitizmus és keresztényellenesség alap-állásfoglalás a muzulmán vallásban”, hiszen pontosan ők, a Korán szerint, az „írás birtokosai”! Ők azok, akik „között akadnak olyanok, akik hisznek Allahban... akik aláza­tosak Allah iránt...Nekik meglesz a fizetsé­gük Állatinál.” (Korán, 3. szúra, 199. vers). A Korán különböző szúráiban 35 (!) vers szól hosszabban vagy rövidebben az írás birtoko­sairól, de sohasem gyűlölettel. A­z iszlám teológia alapvetően nem „anti­szemita és keresztényellenes”. A mai iszlám hívő a nyugati, újabban gyakran „zsidó-ke­resztény” kultúrának nevezett keresztény vallás eszméjétől és gyakorlatától egyre távo­lodó szekularizált, az individuum szabadsá­gát a közösséggel szemben is többre tartó li­berális eszmerendszert, amely erőszakosan, de lopakodva is az iszlám egységes rendje el­len tör, elveti, védekezik ellene, ha jobban tetszik, szellemi eszközökkel támadja. Hogy jobban érthető legyen, az iszlámban nincs el­különítve a vallási és világi vezetés, ezért a vallásjog a törvénykezés alapja, ez a sokat tá­madott, szigorú „saria”. A­z iszlám nem ismeri a „reformáció” fo­galmát. A vallási, erkölcsi és jogi előírások, de az egész Allah által teremtett világ minden szellemi és fizikai, anyagi törvényét a Korán foglalja magába. Ezek emberi vélemények, korok, áramlatok alapján nem változtatható­­ak. A hitelveket az állam irányításában is al­kalmazni kell. Az iszlám államok alkotmá­nya erre épül. Az iszlám igazhívő boldogan vállalja, hogy sahit, azaz hitvalló mártír le­gyen a világon a teremtő Allah törvényeinek maradéktalan érvényesüléséért. E­zzel szemben, az EU tervezett „alkot­mányából” a franciák töröltették a vallásra való utalást. Az iszlám hívő elszernyed, ha azt hallja, hogy az ENSZ egyneműek frigyét akarja lehetővé tenni, vagy hogy az USA- ban zsidó rabbi előtt már köttetett ilyen há­zasság, és Európában két keresztény feleke­zet férfi lelkésze él évek óta boldog házas­ságban, melyet nyilvánosan hirdetnek, s vallási elöljáróik mindezt szó nélkül hagy­ják. Számtalan hasonló „botránykövet” le­hetne példának hozni, de tegyük hozzá, a példákban említett személyeket az ószövet­ségi zsidók megkövezték volna, az inkvizí­ció megégette volna, a protestáns gyüleke­zetek pedig kizárták volna. Ma mindezek el­nézően hallgatnak. 36 Demokrata 2002/49

Next