Magyar Demokrata, 2004. április-június (8. évfolyam, 13-25. szám)

2004-06-24 / 25. szám

- Édesapja is sportolt? - Édesapám körülbelül ekkor lett a Fradi úszó- és vízilabdacsapatának az intézője, pénz­tárosa, szertárosa és a serdülők vízilabdaedző­je. Hosszú évekig végezte ezt a munkát, majd­nem haláláig, fizetés nélkül. Akkor még más világ volt Akkor még az úszónadrág is kincs­nek számított, emlékszem, édesanyám otthon, a Népszínház utcában a varrógépével varrta a gyerekeidnek az úszónadrágokat az egész csa­patnak. Édesapám talán még nagyobb fradista volt mint én. Mindig bérlete volt a pályára, azt is megvette, hogy ezzel is segítsen a csapaton. Nekem is a szívem csücske ez az egyesület nagyon sok ajánlatom volt máshonnan is, fő­leg, mikor olimpiai bajnok lettem 16 évesen Helsinkiben. Három-négyszeres fizetéssel hív­tak máshova, de én mindig maradtam a Fradi­ban. Hát így indult az életem. Közben zongo­rázni is tanultam hat-hét évig, még a Zeneaka­démiára is bejutottam, de időben nem lehetett összeegyeztetni a sporttal, ezért abbahagytam - a s­port fontosabb volt - Úszott is? - Egyszerre úsztam és vízilabdáztam. Ren­geteg úszóversenyen indultam, nem is tud­nám megmondani, hányan, több számban is, gyorsban, mellen, háton - elég jól úsztam már gyerekkoromban is. Ez később sokat segített a vízilabdában. Tizenöt évesen kerültem be a Fradi nagycsapatába, és tizenhat voltam, ami­kor Rajki Béla szövetségi kapitány betett az olimpiai keretbe, így juthattam ki arra az olim­piára, ami a magyar sport történetének mind­eddig legsikeresebb olimpiája volt 16 aranyér­met nyertünk. Az, hogy ilyen fiatal fejjel olim­piai bajnok lehettem, életem legnagyobb élmé­nye. Olyan emberek között mozoghattam, mint Papp Laci, Puskás Öcsi, Kocsis Sanyiék, Gyarmati Dezső, úgyhogy az olimpiai csapat felének kezit csókolommal köszöntem. Csak amikor olimpiai bajnokok lettünk, akkor mondták, hogy mától kezdve tegezhetem őket Utána még sokáig úsztam is, mindig úgy volt, hogy amikor úszó- és vízilabdamérkőzés is volt valamilyen nemzetközi versenyen, ak­kor először az úszásban indultam, aztán újra beugrottam a medencébe a vízilabdacsapattal. A két sport párhuzamosan fűtött körülbelül 24 éves koromig, utána már csak a vízilabda ma­radt, de elég sokáig csináltam, mert még 1970- ben is játszottam, akkor voltam 35 éves. - A Helsinkit követő olimpián is, sőt a ’64- esen is aranyérmet szerzett a csapattal. Ho­gyan élte meg, hogy országos hírű lett, különö­sen azok között a viszonyok között, amikor csak művészeti vagy sporttelesítménnyel le­hetett kiemelkedni? - Rendkívül népszerűek voltunk, főleg, ami­kor a legnagyobb ellenfelünket az oroszokat megvertük, minden ember megszorongatta a kezünket az utcán. Az én esetemben ehhez még hozzájött a Fradi-népszerűségem. Akkor egy fiatalnak csábító dolog volt sportolni, hi­szen külföldre nem lehetett utazni, a hatvanas évek vége felé már lehetett ugyan, de akkor is csak háromévenként De a sok jó között volt egy nagyon rossz is, az, hogy nem volt megha­tározva, mit kapnak az olimpiai bajnokok, a vi­lágcsúcstartók a teljesítményükért Pénzt sen­ki sem kaphatott érte, mert hivatalosan amatö­­rizmus volt a sportban, ami persze álamatöriz­­mus volt ezt mindenki tudta. Úgyhogy a kiuta­zó csapatok tagjainak azt mondták, próbáljátok meg export-import tevékenységgel megoldani az anyagi gondjaitokat ha van tőkétek. Vigyé­tek ki az országból, ami kint eladható és csem­pésszétek be, ami itt eladható, így keressetek egy kis pénzt de ha lebuktok, le lesztek csuk­va. Ezt nem hivatalosan mondták, csak úgy megsúgták. A tisztességes az, ami most van, ami külföldön régen is volt, hogy megmond­ják, bizonyos teljesítményért mi jár, akkor min­denki tudja magát mihez tartani, és nem kell hogy főjön a feje, hogyan keressen egy ids pénzt és mi lesz vele, ha abbahagyja a sporto­lást Borzasztó dolog volt hogy külföldön a meccsek előtt, 5-6 órás edzés után az ember még rohangált a városban, hogy hol tudná el­adni, amit kivitt ezüstöt aranyat bármit és hol lehetne helyette venni olyasmit ami itthon eladható: orkánkabátot nejlonharisnyát órát aztán azt itthon megint eladni. Ez rettenetes dolog volt fizikailag is, lelkileg is, hiszen ren­geteget kellett rohangálni. Az ember nem tu­dott lélekben úgy készülni a mérkőzésre, ahogy kellett volna, nem is volt tisztességes dolog, de hát így lehetett egy kis pénzt keres­ni, legalábbis, aldnek volt tőkéje, mert akinek nem volt az még ezt sem tudta csinálni. Ez olyan kegyetlen többletmunka volt hogy ezért tulajdonképpen járt volna még egy érem. Az ember ott volt Velencében egy hatos tornán, és közben a piacon rohangált csuromvizesre izzasztva magát hogy hol tudja a farmernadrá­got olcsóbban megvenni. Aztán idegileg is őr­lődött az ember, hogy hogyan jut át a vámo­kon.­­ Mondhatjuk, hogy mindent elért, ami csak létezik a sportágában? - Gyarmati Dezsővel ketten elmondhatjuk magunkról, hogy a világon csak mi vagyunk háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázók. Ő szövetségi kapitány is volt annak a nagyon hí­res 1976 os montreali olimpiai bajnok együt­tesnek, a Szívós-Faragó-Csapó-Molnár-Sá­­rossi-féle csapatnak a kapitánya, én pedig az edzője voltam. Kilenc évig csodálatos diadalút volt a közös munkánk. Olimpiai bajnokság, vi­lágbajnokság, világkupa, Európa-bajnokság - ez volt a második csodálatos korszaka sportpá­lyafutásomnak. Külön ajándék az élettől, hogy miután az aktív sportolást befejeztem, még egy ilyen csapatnak lehettem az edzője. Mellette az Olimpiai Bizottság elnökségi tagja voltam, a Fradi elnökségi tagja, úgyhogy elég sokat mo­zogtam a sportban. Most, amikor meghirdet­ték, hogy lehet jelentkezni a nemzet sportolója címre, amellyel tizenkét embert tiszteltek meg, ezeket mind be kellett írni, meg a kitün­tetéseimet, de hát tudjuk, milyen a politikai helyzet Gyarmati Dezsőt akit a munkássága, szövetségi kapitányi eredményei elém sorol­nak, nem lehetett kihagyni, ő megkapta ezt a címet én nem. Hiába rangsorolt ötödik-hato­dik helyre mindenféle grémium, lehetett tud­ni, hogy Gyurcsány egy nagy színes filctollal ki fogja húzni a nevemet Annyian soha nem szó­lítottak meg az utcán, mint akkor. A kitünteté­seimet azért nem tudják elvenni, szerencsére és azt sem, hogy a világ halhatatlanjai között Amerikában ott van a betonban a kéz- és láb­nyomom, azt onnan nem lehet kiverni. -Milyennek látna a magyar sport helyzetét? - Még vannak sikereink, és úgy érzem, ez a folyamat el fog tartani Athénig. Ez azoknak a műhelyeknek köszönhető, amelyek az egyes sportágakban még képesek színvonalas mun­kát végezni, utánpótlást nevelni és felszínre hozni a tehetségeket De az a véleményem - ne legyen igazam -, hogy ez a folyamat az athéni olimpia után össze fog omlani. A pénz ugyanis elfogyott, azt elköltötte a kormány, ezért nem lesz az élsport támogatására. Szak­osztályok fognak megszűnni, ott van például a Vasas vízilabdacsapata, meg kell nézni, igen magas költségvetéssel nem tudott nyerni, má­sodik lett és már szétment az egész, és vége. Maradt az egyetlen Honvéd és egy felerősö­dött Eger, de a többi csapat és őközöttü­k hat­­nyolc-tízgólos különbség van. Csakhogy ha egy országban egy sportágon belül nincs kel­lően erős bajnokság, hanem csak egy vagy két erős csapat van, akkor a fejlődés nagyon ne­héz, szinte csodaszámba menne. Hiába van­nak tehetségek, ki fognak menni külföldre, és akkor már nehéz őket összehozni. - Miért kezdett politizálni? - Az én esetem a politikával eléggé egysze­rű, de különleges is. Aktívan soha nem politi­záltam. Ha jól belegondolok, azzal kezdődött, hogy tizenkét évvel ezelőtt Ausztráliában rábe­széltem Puskás Öcsi barátomat, hogy jöjjön haza Budapestre. Haza is jött, hála Istennek. Ő a legismertebb magyar, ha bárhová megy az ember a világon és azt mondja, Puskás, akkor már beugrik, hogy Magyarország. Orbán mi­niszterelnök úrnak, aki tudjuk, szereti a labda­rúgást, Puskás Öcsi igen­csak közel áll a szívé­hez. Amikor kint volt a 2000es olimpián Syd­neyben - Öcsi akkor már nagyon rosszul volt -, minden másnap érdeklődött a hogyléte felől és ahol csak tudott, segített rajta, így emberi­leg is kicsit jobban megismertem Ő. Én a poli­tikának azzal a részével, hogy ki hogyan politi­zál, melyik párt mennyit tesz el, vagy nem tesz el, nem foglalkozom. Engem az ember érde­kel a politikában is. Ha ránézek egy politikus­ra, amikor beszél, érzem, hogy hihetek-e neki vagy nem. Nekem jobb- és baloldalon is elég sok barátom van, úgyhogy meglehetősen so­kat, sőt túl sokat tudok mindkét oldalon bizo­nyos dolgokról, amik nekem vagy tetszenek, vagy nem, de baloldalon sokkal több minden van, ami nem tetszik. Ők is tudják, hogy tudok ezekről a dolgokról, hiszen az uszoda olyan, mint egy zuhanyhíradó. A Kossuth téri beszéd után rendkívül sokan szemrehányást tettek nekem, hogy hogy ülhettem én föl oda, fasisz­ták közé - ezek a megjegyzések nagyon zavar­tak. Az egyik legjobb barátom Amerikában él, Demján Árpád vízilabdázó, a republikánus párt színeiben szenátor. Megkérdeztem tőle akkor, hogy nálatok ez hogy megy. Azt mond­ta, hogy a kampány alatt balhézunk, kiabá­lunk, de utána leülünk közösen egy vendéglő­ben, nagyokat röhögünk és jókat eszünk. "

Next