Magyar Demokrata, 2020. január-április (24. évfolyam, 1-16. szám)
2020-04-08 / 15. szám
térium okozta. Az 1347-től négy éven át pusztító fertőzésben Európa népességének majdnem fele odaveszett, a történészek 100 és 200 millió fő közöttre teszik az elhunytak számát. A ragály a Közép-Ázsiában honos rágcsálókon megtelepedő bolhából került át az emberre, és az árujukkal együtt a selyemúton, vagyis a keleti kereskedelmi útvonalon érkező kereskedők hurcolták be Európába. A kór terjedéséhez azonban némi köze lehetett Kaffa ostromának is. 1347-ben a Fekete-tenger partján fekvő Kaffa városát a mongol Arany Horda ostromolta, amely nem átallott bevetni egy igen barbár, ám annál hatékonyabb biológiai fegyvert a város ellenállásának megtörésére: a seregben kitört pestis áldozatául esett mongol harcosok hulláit katapulttal hajigálták be a városfal mögé. Kaffában napokon belül felütötte fejét a járvány, és az a néhány genovai kereskedőhajó, amely az ostromlott város alól szélsebesen vitorlát bontott, és elmenekült a szicíliai Messinába, magával hurcolta a kórt. Fél éven belül Szicília lakosságának fele odaveszett. Negyven nap - Az itáliai félsziget egyébként is szabályos melegágya volt az időnként fellobbanó betegségeknek. Kereskedelmi utak nagy csomópontjai, tengeri kikötők sokasága fekszik a félsziget mentén, amelynek lakossága, ahogy ma, úgy a középkorban is fittyet hányt a járvány idején megjelenő, kötelező érvényű egészségügyi előírásokra. De nem csak Itália, egész Európa városai zsúfoltak, mocskosak voltak, a kutak sokszor fertőzöttek; nem csoda, ha a járványok idején a még tiszta vizű kutak mellé igyekeztek a város vezetői őrséget állítani. A patkányok mellett a ragályokért a városokban hömpölygő folyók is feleltek, ugyanis a vízpartra kihordott szemetet a tavaszi áradások bemosták a városba - meséli Kapronczay Károly történész, egyetemi tanár. Persze a középkori embert a tapasztalat segítette - kezdetben csekély eredménnyel - a helyzet kezelésében: a karantén szó a „quaranta giorni” vagyis a negyven nap olasz kifejezésből ered, ennyi ideig kellett ugyanis vesztegelniük a nagy tengerjáró hajóknak Velence kikötőjében, mielőtt beléphettek a város területére. A negyven nap vesztegzárat az a megfigyelés indokolta, miszerint 37 nap telik el a pestis okozta fertőzéstől a halál bekövetkeztéig. A történelem első hivatalos karanténját Velence állíttatta fel 1348-ban a járvány megfékezésére. Raguza (a mai Dubrovnik) nagytanácsa tovább ment az ügyben, 1377-ben úgy döntöttek, hogy a pestises területről érkező utazóknak kerek negyven napig a közeli Ragusavecchia (ma Cavtat) városában kell elzárva lenniük, így védve a település polgárait a fertőzéstől. A középkori ragályok elleni védekezésben ugyanis kizárólag a betegek elkülönítése segíthetett. Persze próbálkoztak a fertőzött helyiségekben gyógynövények égetésével, csőrös maszkkal, az úgynevezett pestisálarccal is, amelybe szagos füveket dugdostak, maga a védőfelszerelés óvta meg valamelyest a használóját. Úgy vélték ugyanis, hogy a pestis a romlott levegővel költözik az emberbe.A karantén intézményét a XV-XVI. századra átvette egész Európa, ekkor már működtek ispotályok, amelynek élelmezése a városiak feladata volt, hiszen közösségi tulajdonban voltak e gyógyítóintézmények. A német területeken a XVII. századtól rendkívül szigorú városrendészeti törvényeket vezettek be, például az illemhelyet nem lehetett kutak mellé telepíteni, nehogy a szennyezett talajvíz megrontsa az ivóvizet. A járványban elhunytak testét a sírgödörben oltott mésszel öntötték le, mert már ismerték annak fertőzést megállító hatását. A pestis még jó Der Doctor Schnabel von Rom, Paul Fürst német festő 1656-os ábrázolása az egyik, fekete halál ellen küzdő orvosról 12j1E207] 2020. április 8.