Magyar egyháztörténeti vázlatok 9. (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 1997)
1997 / 3-4. szám - Tanulmányok - CSAPODI Csaba: Bessenyei György és a katolicizmus
gondolatok szenvedélyes terjesztői, mint Boyle és társai. Csak aprópénzre váltották és csillogó köntösben népszerűsítették ezeket a gondolatokat a 18. század nagyjai: Voltaire, Rousseau, Montesquieu, meg a francia forradalom emberei. A felvilágosodás kiinduló területei Anglia, Franciaország, Németalföld. Innen veszik át, némi késéssel, a németek. Ezt másolják a maguk kevésbé csillogó és gyakorlatiasabb módján. A felvilágosodás itt az abszolút uralom védőpalástja alá húzódik és felülről irányított állami-társadalmi reform, népművelés lesz belőle. Mindenesetre a felvilágosodás azt jelenti, hogy a régi szilárd világnézeti vár meginog és recsegve-ropogva dől össze. Állam, társadalom, királyi hatalom, egyházi tekintély, kinyilatkoztatás, természetmagyarázat, mindaz, ami a világnézet alapvető tényezője volt, ellentétes megoldások felé tér. Az élet, a társadalom külső keretei ugyan változatlanok, de bent a lelkekben helyet kap a szkepszis, a cinizmus. Ez a 18. század képe. És Magyarország? A század első fele nyugodt állóvíz. A végtelenül elgyötört, kivérzett magyarságnak éppen elég feladat újra felépíteni életlehetőségeit, betelepíteni a pusztává vált hazát, újra emberi életet teremteni a sivár pusztaság helyett. Az anyagi élet lehetőségeinek megteremtése foglalja el. Emellett folyik ugyan az intézmények kialakítása: iskolák, közigazgatás, egyházi szervezet kiépítése, de a belső tartalomra már kevés energia jut. Annál is inkább, mert az újjáépítést idegen kezek irányítják, kívülről és nem a magyarság érdekében. A telepítések célja nem a magyarság megerősítése, az állami gépezet kiépítése nem a nemzeti önállóság erősítésére szolgál. Műveltségi elemek egyre inkább csak Bécsből jöhetnek. Minden egyéb út elzárul. A magyar protestantizmust a bécsi valláspolitika egyre jobban elzárja a nyugat levegőjétől, új szellemi áramlataitól, a nyugati egyetemek magyar protestáns hallgatói mindinkább elmaradoznak. Szellemi életünk mindinkább katolikus színezetet kap. A 18. század vitathatatlanul a magyar katolicizmus nagy megerősödésének, elterjedésének kora. Egyházi szervezet, katolikus iskolák hálózatának kiépítése folyik, templomok épülnek. A protestantizmus sot számban és területileg lépésről lépésre vonul vissza. De mindenben van valami lapos. Nem a Pázmányok kora ez, hanem sok tekintetben a földesúri erőszakoskodások és a közigazgatási apparátus tűszúráspolitikája ütközik ki. Ami - míg egyik oldalon kitörölhetetlen keserűséget okoz, a másik oldalon a belső erőket nem fejleszti ki, és ezért a társadalom szinte ellenállás nélkül válik áldozattá a krízis idején az új eszmék számára. A magyar katolicizmus sokszor máig érezhető laposságának, langymelegségének - a 19. században éppen úgy, mint olykor ma is, gyökereit nemcsak a jozefinizmusban kell keresni, hanem a 18. századnak stagnáló szellemiségében is. Ez a belső erőiben gyönge, pompás és általános, de kissé üres és műveletlen magyar katolicizmus kerül szembe egyszerre a 18. század második felében mindazzal, ami nyugaton és délen már hosszú ideje erjedt, hogy azután mindent letaroló erővel terjedjen el a művelt vitágban. Flozófia és természettudomány csillogó francia köntösben, német népjóléti szándékokkal megrakva, letagadhatatlan tudományos eredményekkel is gazdagodva jelenik meg Dévénynél, helyesebben Bécsben, a magyar kultúra akkori közvetítő, irányító központjában. Itt ütköznek bele a külföldön, de most már nem nyugaton, hanem a fényes császárvárosban járt magyarok az új eszmékbe. Innen árad a nyomtatott betű, főleg a francia nyelv és irodalom útján a magyar lélekbe az elvilágiasodott szellem. Szent István kora óta nem volt a magyar szellemi életben igen gyors és alapos átfordulás.