Magyar Építőipar, 1985 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Keller László: Félidőben a második 15 éves lakásépítési terv
felépült lakásszám nem érte el a 138 ezret. A lemaradás egyik okát a kapacitásgazdálkodásban kell keresni. A főváros tervének végrehajtásához szükséges kivitelezői szervezetet a gazdaság spontán piaci mechanizmusával nem sikerült biztosítani. A budapesti építő vállalatok munkáslétszáma a hetvenes évek utolsó harmadától számottevően csökkent. Az építési szükségletek kielégítése adminisztratív beavatkozást igényelt. Az igények és a lehetőségek felmérése alapján döntöttek, hogy a kapacitáshiányt vidéki vállalatok pesti munkába állításával oldják fel. Az ide összpontosított termelőerők és eszközök működésével ütemesebb lakásátadás, lakótelepépítés valósulhatott meg és a városkép is változatosabban alakult. Az első időszakban a vidéki kivitelezők a lakóházak befejező szak- és szerelőipari ténykedésében segédkeztek. A kezdeti tapasztalatok értékelése után született a döntés, hogy a panelszerelésben is részt vegyenek, a saját házgyári termékeikből — amelyek iránt az igény működési körzetükben általában csökkent — építsenek Budapesten lakóházakat. A házgyárral rendelkező vidéki építők fővárosi foglalkoztatásánál alapelv volt, hogy a működési területük peremterületen helyezkedjen el, közel ahhoz a főúthoz, amelyen a panelszállítás zavar nélkül bonyolítható. A Budapesten jelentkező építőmesteri és befejező szak-, valamint szerelőipari kapacitáshiány pótlására házgyárral nem rendelkező vidéki szervezetek közreműködésével is számolnak. A fővárosi lakásépítési terv teljesítése nemcsak termelési, hanem társadalmi érdek is. A végrehajtáshoz szükségessé vált —a főváros második 15 éves lakásépítési és telepítési koncepció számítási anyagának felhasználásával — a lakásépítés cselekvési programjának kidolgozása. Ez a fővárosban és a kapcsolódó agglomerációs térségben állapította meg a kapacitáshiányt és ennek feloldására rögzítette a vidékről igényelt segítség volumenét. A szervezési munkák könnyítésére az 1990-ig terjedő időszakra panelmérleg is készült. A vidéki városainkban a hosszútávú célkitűzés időarányos részét túlteljesítették. E helységekben 1983 végéig több mint 290 ezer új otthonba költöztek be a tulajdonosok. A végrehajtásban meghatározó szerepe volt a magánerős kivitelezésnek. A területileg szervezett állami építővállalatok szabad kapacitásának egyik oka erre vezethető vissza. A községekben az új lakások többsége ugyancsak magáncsaládi erővel készült. E településeken a fejlődésre vonatkozó elképzelések általában megvalósultak. Az állami kivitelezők által épített lakások átlagos nagysága az 1976— 1983 közötti időszakban számottevően nem változott. Az alapterület az 1976. évi 54,2 m2-rel szemben 1983-ban nem sokkal haladta meg az 55 m2-t. Jelentősebb területnövekedés a hagyományos technológiákkal, magánerővel készülő s nagy számban átlagon felüli igényszintet kielégítő lakásoknál tapasztalható. A népességpolitikai célok megvalósításához szükséges alapterület növekedés végrehajtása a következő évek feladata. Az átlagos szobaszám az 1975. évi 2,1-del szemben napjainkban 2,4-re változott. Kedvezőnek mondható, hogy az egyszobás lakások aránya az 1975. évi 8,5-ről 5% alá csökkent, a három és több szobásoké pedig 33- ról több mint 50%-ra változott. Gondot jelent továbbra is, hogy az egyedül élők elhelyezéséhez szükséges kis alapterületű, de a megfelelő komfortfokozatú lakóházak az igények szerinti számban nem készülnek. A felépült lakások felszereltsége jónak mondható, vízvezetékkel, mosdóhelységgel, vízöblítéses W. C.vel, csatornával illetve saját derítővel és villanyvezetékkel szinte minden új lakás rendelkezett. A gázvezetékkel ellátott lakások aránya 43- ról 41%-ra csökkent. A felszereltség magas szintjét jellemzi, hogy az állami építésű otthonok mindegyikébe beépített bútor is került. A hagyományos fűtés a lakásokban elenyésző. A lakásépítés technológiák és pénzügyi források szerinti megoszlása A felépített lakásokat függőleges teherhordó szerkezet szerint csoportosítva megállapítható, hogy a korszerű technológiák mind mennyiségben, mind arányaikat tekintve kedvezően változtak. Az induló évben (1976) az otthonok 33,4%-a, 1982- ben már 44,8%-a készült panelos, illetve öntött építési móddal. Az V. ötéves tervidőszak (1976—1980) 154 457 db panelos volumenével — egy tervciklus alatt — meghaladta az előző 15 év teljesítményét. A létrehozott panelos technológiai kapacitások teljes volumene a hetvenes évek végére készült el. Az országban panel falszerkezettel készült lakásszám 1979-ben volt a legmagasabb (34 529 db). A tervezők és a szervezők a hetvenes évek utolsó harmadától a panelos építésnek már nem a mennyiségi, hanem a minőségi fejlesztési lehetőségeit keresték. A szakemberek előtt világossá vált, hogy a létrehozott technikai házgyári eszközökkel sokkal nagyobb a variációs lehetőség (térkapcsolás, tömegformálás) mint amit addig a panelos építésmódnál alkalmaztak. A megvalósítást segítette a VI. ötéves tervidőszakra korszerűsített MGN-ek is, amelyek úgy a műszaki tartalom, mint a területi átlagköltség vonatkozásában módját adják a komplex szemlélet érvényesítésének. A kutatások alapján 1980-ra kidolgozták a második 15 éves lakásépítés tervidőszakának új panelos típustervi törzsállományát. A VI. ötéves terv éveiben jelent meg az ún. „E” jelű panel tervcsalád, amely nem az épületeket, hanem a lakásokat tipizálta. A lakóházak egyedileg tervezhetők. Az új tervsorozat homlokzati variációban nagyobb változatosságot tesz lehetővé, ugyanazon lakásnak többféle külső megjelenése lehetséges (pl. ablakos, francia erkélyes, loggiás, s a loggia is többféle méretben és formában készülhet). Az ÉVM kivitelezők 90— 95%-ban korszerű technológiákkal építenek lakóházakat; a tanácsi építőknél az átadott lakások közel fele hagyományos módon készült. A változó gazdasági körülmények hatására a hetvenes évek közepétől csökkentek az állami beruházások és ezen belül az állami lakóház építkezések; mind jelentősebb szerepet kaptak a magánerős ténykedés különböző formái. Az állami erőforrásból épített lakásszám az 1979. évi 34 056-tal szemben 1982-ben 19 092 volt, s a csökkenés napjainkig érvényesülő tendencia. A magánerőből épített lakásszám ezekben az években meghaladta az 54 ezret. A változott körülmények a lakásépítkezésben alkalmazott technológiáknál arányeltolódást eredményeztek. A hagyományos építési módok viszonylagos olcsósága, az itt használt építőanyagok jelentős dotációja hatására a téglafalazatú lakások számbeli csökkenési üteme lassult és a kerámia anyagú kézi falazóelemekkel épített lakásszám növekedett. A tanácsi bérlakás, a tanácsi értékesítési (szövetkezeti) lakás és az MAGYAR ÉPÍTŐIPAR 1985. 5. SZÁM