Magyar Építőművészet, 1955 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 7-8. szám
falak tervezését, a szerkezeti előregyártás minél kevesebb építészeti elem alkalmazását írja elő, a mennyiségi termelés pl. a lakástermelés szükségessége, típuselemek, típusszekciók, sőt egész típusépületek felhasználását parancsolja. Ezt a nagyfokú eleve meghatározottságot most már „csak“ művészivé kell varázsolni“. Major is úgy látja cikkében, hogy igenis, az építész feladata a sok adottság mellett művészit alkotni, azonban az eddigi kísérleteket nem tartja kielégérőnek, és úgy találja, hogy építészetünk ilyen körülmények között csak kompromisszumos megoldást talált. Ezzel szemben Lux László cikkében**, úgy látja, hogy Major megállapítása helytelen, mert számos tehetségtelen munkától eltekintve igenis vannak e téren értékes eredmények és a mai építészet nem kompromisszum, hanem reális alkotómunka. „Igenis foglalkozni kell azzal, írja, hogy az építészet művészeti oldala szorosan kapcsolódjon a gazdasági-műszaki oldal realitásához, hogy ez egységes építészet és építésügy biztos talaján állva tovább tudja fejleszteni és népünk szolgálatába állítani építészeink alkotó tevékenységét. Nem szabad elriasztani építészeinket a haladó technika fejlesztésének kérdéseitől olyan helytelen megállapításokkal, hogy csak a gazdaság-műszaki oldal Major Máté elképzeléseiben szereplő olyan fejlődése után lehet építészetet alkotni, amelyben nemcsak nálunk, de mindenütt a világon még több évtized építészeti és műszaki munkája szükséges. Nem szabad elriasztani építészeinket a haladó műszaki megoldások használatától, azzal, hogy a nagyipari előállítás drága és az építőművészet és építés ellentmondásai csak a ma még kísérletezés állapotában lévő korszerű módszerek kibontakozása után oldhatók fel.. . Az építés minden korban a kor gazdasági és műszaki lehetőségeinek keretei között oldotta meg feladatait. Nem kompromisszum építészeink számára, ha szocializmust építő korunk műszaki és gazdasági lehetőségei** Újabb zűrzavar mai építészetünkben. Szabad Művészet 1955. 5. sz. nek keretei között oldják meg azokat a feladatokat, amelyekkel a nép őket megbízza.“ Bár a két jeles cikkíró sok alapvető kérdésben ellenvéleményben van, mindkettőjük állásfoglalásából erősen kitűnik, hogy az építészet olyan művészet, amely az adott műszaki és gazdasági lehetőségek között megvalósult épületeken jutott kifejezésre. Az építész nem térhet ki korának adottságai elől, de nem is tért ki egy korban sem. Miért lenne éppen a mi korunk kivétel. Számos példát lehet felhozni arra, hogy minden kor építészei a saját gazdasági és műszaki lehetőségeik között dolgoztak és ezt nem találták kompromisszumnak, vagy művészetellenesnek, sőt ez tette lehetővé számukra újabb formák és ezek útján újabb stílusok kialakítását. Természetesen hiba lenne, ha a haladó építőmódszereinkkel készülő épületeinket szocialista-realista törekvés címén archaizáló mezbe kényszerítenénk. A haladó hagyományok felhasználásának mai értelmezése mellett erre nincsen szükség. A Hruscsov beszéd megállapítása szerint : „Az épületek homlokzata legyen szép és gyönyörködtető, de ezt az egész építmény jó arányaival, az ajtó és ablaknyílások megfelelő arányaival, az erkélyek szerencsés elhelyezésével, a burkolóanyagok formájának és színének helyes felhasználásával kell elérnünk.“ A szocialista realista építőművészet ilyen felfogása mellett az építészek keze nincsen megkötve akkor, amikor a legkorszerűbb gyári eszközökkel előállított épületeiket formálják. A haladó hagyományok felhasználása nem kényszeríti arra, hogy anachronistikus eszközökkel archaizáló béklyók közé szorítsák művüket. A magyar építészek nagy része az 1951. évi stílusfordulat után sem esett olyan túlzásokba, mint azok a szovjet kortársak, akiket Hruscsov annyira elítélt. Ez a józan mértéktartás és az eddigi eredmények biztosítékul szolgálnak arra, hogy a magyar építészek az erősen iparosított építés korszerű művészi formáját is ki tudják alakítani. Tömeges lakásépítkezéseink építészeti tervezése és a paneles építés GSERBA DEZSŐ A fenti cím azt akarja mondani, hogy mai tervezési gyakorlatunkat, helyesebben a tervezéssel kapcsolatban tanúsított magatartásunkat, hozzáállásunkat a tervezéshez már ma is a még nem létező paneles építésnek kell meghatároznia. Abból a meggyőződésből indulok ki, hogy az építés (itt csak a tömeges lakásépítéssel foglalkozom) az eddigi módszerekkel nem vihető tovább. Az építés drága, részben mert szerkezeteink és anyagaink nem eléggé találékonyak, de főleg azért, mert hosszantartó, szervezhetetlen és nagymértékben ellenőrizhetetlen. Mi tervezők állandóan igyekszünk ezeket a bajokat csökkenteni, a hiányokon segíteni. Egyszer-másszor eredményt is érünk el, egy-egy építkezésnél javulás mutatkozik, hogy azután máshol ismét a régi hibák jelentkezzenek és reménytelenné váljék a tartós javulás. A hibák kiküszöbölése érdekében próbálunk művezetői minőségünkben erélyesebben eljárni, azonban eredményessé válható beavatkozásunk a kivitelező vállalat érdekével és pedig általában jogos érdekével kerül szembe. Ez a helyzet ma. Mivel világos, hogy a javulást nem tehetjük csupán szerencsés körülmények függvényévé, világos, hogy módszereinken kell változtatnunk. Ez a felismerés kényszerrel egyértelmű és ennek a kényszerítésnek az okai függetlenek a gazdasági és társadalmi rendszerektől, sőt az egyes rendszerekben lehetnek talán különbözőek is, de mindenhol kikerülhetetlenül hatnak, a demokratikus országokban ugyanúgy, mint a kapitalista országokban. Lakásépítkezésünkben nem mondhatunk le arról az igényről, hogy véges anyagi lehetőségeinkkel minél több lakást produkáljunk. Lakásból soha sincs elég. Ezért van az, hogy a lakóházépítkezés elengedhetetlenül tömegtermelési kérdés is. A lakásnak ugyanúgy mindig olcsóbbnak és olcsóbbnak kell lennie, mint ahogy pl. az autó önköltsége is évtizedek során mindig kisebb és kisebb lett, annak ellenére, hogy egy mai kocsiban összehasonlíthatatlanul több és drágább anyag, szerkezet van beépítve, mint hajdanában. Persze az autó esetében a feladat sokkal egyszerűbb volt. Az autó kizárólagosan használati tárgy, esztétikai igényei, amennyiben vannak, más, nem kulturális természetűek. A lakás és a belőlük összeálló lakóház és város ugyanúgy esztétikai, kulturális jelenség, mint ahogy használati tárgy. Erről az igényünkről sohasem mondhatunk le. A „lakógép“ nem a mi ideálunk. Az autóról szóló hasonlat nagyon hasznos annak világossá tételéhez, hogy az építési költségek csökkentéséhez nem az egyetlen, sőt nem is a valódi út a puszta megtakarítás. Ez az út csak átmenetileg lehet indokolt, hiszen világos, hogy végső fokon az anyag ingyen van, csak annyiba kerül, amennyi emberi munka van belefektetve. 79Q