Magyar Építőművészet, 1955 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 7-8. szám

falak tervezését, a szerkezeti előregyártás minél kevesebb építészeti elem alkalmazását írja elő, a mennyiségi termelés pl. a lakástermelés szükségessége, típuselemek, típusszekciók, sőt egész típusépületek felhasználását parancsolja. Ezt a nagyfokú eleve meghatározottságot most már „csak“ mű­vészivé kell varázsolni“. Major is úgy látja cikkében, hogy igenis, az építész feladata a sok adottság mellett művészit alkotni, azonban az eddigi kísérleteket nem tartja kielégérő­­nek, és úgy találja, hogy építészetünk ilyen körülmények között csak kompromisszumos megoldást talált. Ezzel szem­ben Lux László cikkében**, úgy látja, hogy Major megálla­pítása helytelen, mert számos tehetségtelen munkától el­tekintve igenis vannak e téren értékes eredmények és a mai építészet nem kompromisszum, hanem reális alkotómunka. „Igenis foglalkozni kell azzal, írja,­­ hogy az építészet mű­vészeti oldala szorosan kapcsolódjon a gazdasági-műszaki oldal realitásához, hogy ez egységes építészet és építésügy biztos talaján állva tovább tudja fejleszteni és népünk szol­gálatába állítani építészeink alkotó tevékenységét. Nem szabad elriasztani építészeinket a haladó technika fejleszté­sének kérdéseitől olyan helytelen megállapításokkal, hogy csak a gazdaság-műszaki oldal Major Máté elképzeléseiben szereplő olyan fejlődése után lehet építészetet alkotni, amely­ben nemcsak nálunk, de mindenütt a világon még több év­tized építészeti és műszaki munkája szükséges. Nem szabad elriasztani építészeinket a haladó műszaki megoldások hasz­nálatától, azzal, hogy a nagyipari előállítás drága és az építő­művészet és építés ellentmondásai csak a ma még kísérletezés állapotában lévő korszerű módszerek kibontakozása után oldhatók fel.. . Az építés minden korban a kor gazdasági és műszaki lehetőségeinek keretei között oldotta meg felada­tait. Nem kompromisszum építészeink számára, ha szo­cializmust építő korunk műszaki és gazdasági lehetőségei­** Újabb zűrzavar mai építészetünkben. Szabad Művészet 1955. 5. sz. nek keretei között oldják meg azokat a feladatokat, amelyek­kel a nép őket megbízza.“ Bár a két jeles cikkíró sok alapvető kérdésben ellen­­véleményben van, mindkettőjük állásfoglalásából erősen ki­tűnik, hogy az építészet olyan művészet, amely az adott mű­szaki és gazdasági lehetőségek között megvalósult épüle­teken jutott kifejezésre. Az építész nem térhet ki korának adottságai elől, de nem is tért ki egy korban sem. Miért lenne éppen a mi korunk kivétel. Számos példát lehet felhozni arra, hogy minden kor épí­tészei a saját gazdasági és műszaki lehetőségeik között dolgoz­tak és ezt nem találták kompromisszumnak, vagy művészet­­ellenesnek, sőt ez tette lehetővé számukra újabb formák és ezek útján újabb stílusok kialakítását. Természetesen hiba lenne, ha a haladó építőmódszereinkkel készülő épületein­ket szocialista-realista törekvés címén archaizáló mezbe kényszerítenénk. A haladó hagyományok felhasználásának mai értelmezése mellett erre nincsen szükség. A Hruscsov beszéd megállapítása szerint : „Az épületek homlokzata legyen szép és gyönyörködtető, de ezt az egész építmény jó arányaival, az ajtó és ablaknyílások megfelelő arányaival, az erkélyek szerencsés elhelyezésével, a burkolóanyagok formá­jának és színének helyes felhasználásával kell elérnünk.“ A szocialista realista építőművészet ilyen felfogása mel­lett az építészek keze nincsen megkötve akkor, amikor a legkorszerűbb gyári eszközökkel előállított épületeiket for­málják. A haladó hagyományok felhasználása nem kénysze­ríti arra, hogy anachronistikus eszközökkel archaizáló bék­lyók közé szorítsák művüket. A magyar építészek nagy része az 1951. évi stílusfordulat után sem esett olyan túlzásokba, mint azok a szovjet kortársak, akiket Hruscsov annyira elítélt. Ez a józan mértéktartás és az eddigi eredmények biztosíté­kul szolgálnak arra, hogy a magyar építészek az erősen ipa­rosított építés korszerű művészi formáját is ki tudják ala­kítani. Tömeges lakásépítkezéseink építészeti tervezése és a paneles építés GSERBA DEZSŐ A fenti cím azt akarja mondani, hogy mai tervezési gyakorlatunkat, helyesebben a tervezéssel kapcsolatban tanúsított magatartásunkat, hozzáállásunkat a tervezéshez már ma is a még nem létező paneles építésnek kell meghatá­roznia. Abból a meggyőződésből indulok ki, hogy az építés (itt csak a tömeges lakásépítéssel foglalkozom) az eddigi mód­szerekkel nem vihető tovább. Az építés drága, részben mert szerkezeteink és anyagaink nem eléggé találékonyak, de főleg azért, mert hosszantartó, szervezhetetlen és nagymértékben ellenőrizhetetlen. Mi tervezők állandóan igyekszünk ezeket a bajokat csök­kenteni, a hiányokon segíteni. Egyszer-másszor eredményt is érünk el, egy-egy építkezésnél javulás mutatkozik, hogy az­után máshol ismét a régi hibák jelentkezzenek és remény­telenné váljék a tartós javulás. A hibák kiküszöbölése érdekében próbálunk művezetői minőségünkben erélyesebben eljárni, azonban eredményessé válható beavatkozásunk a kivitelező vállalat érdekével és pedig általában jogos érdekével kerül szembe. Ez a helyzet ma. Mivel világos, hogy a javulást nem tehetjük csupán szerencsés körülmények függvényévé, vilá­gos, hogy módszereinken kell változtatnunk. Ez a felismerés kényszerrel egyértelmű és ennek a kény­szerítésnek az okai függetlenek a gazdasági és társadalmi rendszerektől, sőt az egyes rendszerekben lehetnek talán különbözőek is, de mindenhol kikerülhetetlenül hatnak, a demokratikus országokban ugyanúgy, mint a kapitalista országokban. Lakásépítkezésünkben nem mondhatunk le arról az igényről, hogy véges anyagi lehetőségeinkkel minél több lakást produkáljunk. Lakásból soha sincs elég. Ezért van az, hogy a lakóházépítkezés elengedhetetlenül tömegtermelési kérdés is. A lakásnak ugyanúgy mindig olcsóbbnak és olcsóbbnak kell lennie, mint ahogy pl. az autó önköltsége is évtizedek során mindig kisebb és kisebb lett, annak ellenére, hogy egy mai kocsiban összehasonlíthatatlanul több és drágább anyag, szerkezet van beépítve, mint hajdanában. Persze az autó esetében a feladat sokkal egyszerűbb volt. Az autó kizárólagosan használati tárgy, esztétikai igényei, amennyiben vannak, más, nem kulturális természetűek. A lakás és a belőlük összeálló lakóház és város ugyanúgy esztétikai, kulturális jelenség, mint ahogy használati tárgy. Erről az igényünkről sohasem mondhatunk le. A „lakó­gép“ nem a mi ideálunk. Az autóról szóló hasonlat nagyon hasznos annak vilá­gossá tételéhez, hogy az építési költségek csökkentéséhez nem az egyetlen, sőt nem is a valódi út a puszta megtakarítás. Ez az út csak átmenetileg lehet indokolt, hiszen világos, hogy végső fokon az anyag ingyen van, csak annyiba kerül, amennyi emberi munka van belefektetve. 79Q

Next