Régi-Új Magyar Építőművészet, 2019 (1-6. szám)
2019 / 4. szám
84 mint a különféle kleptokrata konzorciumoknak emelt tömegmonstrumok, ahová ad absurdum még művezetni sem engednek bennünket be. Mintha René Guénon évszázados diagnózisa erősödne: „Olyan, mint amikor egy lefejezett organizmus valahogyan tovább él, és az élet, amit még élni fog, egyszerre intenzív és kaotikus.” Mégis, mintha a veszélyeztetettebb perifériák nyújtanák a „szalmaszálat” szerte a földkerekségen, és itt, a Kárpát-medencében is. Ezt igazolja a Műcsarnok oldalhajóiban a Szolidáris építészet című, Balázs Mihály társkurátor által rendezett nagylélegzetű térfolyam, építészet és oktatás nagyvárosi és vidéki építőtáboraival, tanárok, építészhallgatók és helybéliek üdvös egymásra találásaival, vegyes építési technológiákkal, hátrányos helyzetű kisközösségeket is segítve Perbáltól Monoron át az ormánsági Markócig. „Napiskola” a Himalájában, iskolaépítés Ghánában, helyi természetes anyagokkal, ősi építési és klíma technológia megújításával. A fentiekre rímel a Jókai-regényekből is közismert, önszabályozó székely közbirtokosságok „felelős társasjátékának” megelevenedése 1977- 1990 között, a legendás Miskolci Építészműhely és Kollektív Ház alkotóinak - Plesz Antal, Bodonyi Csaba, Ferencz István és tanítványaik - munkásságában, ami a másik oldalhajóban berendezett termek témája volt. Sulyok Miklós kurátor kihangsúlyozta, hogy a csoport építészeti filozófiája az épület keletkezési helyének térbeli megfejtése a történelmi folytonosságban. Az internacionális modern építészetet csendes következetességgel meghaladó regionalizmus ez; regeneratív, ma is frissen élő, szemléletformáló tradíció. (Csak halkan jegyzem meg: Füzér után a Citrom-díj erkölcsi előjelet vált.) Az első oldalteremben a Hello Wood a Múzeumok Éjszakája vendégeivel közös fa utcabútor építéssel zárt a kiállítás félidejében, többek közt a „KEVESEBB ÉPÜLETET, TÖBB ZÖLDET” felirattal. Ezután a terem a Bauhaus centenáriumára is emlékező, Böröcz Sándor és Botzheim Bálint kurátorok által bemutatott Fényépítészet kiállításnak adta át helyét, melyet Mátrai Péter zenéje kísért. A Műcsarnok apszisában a hatvan éve elhunyt Medgyaszay István tervrajzait és makettjeit láthattuk, szakmánk 20. századi „Eurázsia projektjeként”, Potzner Ferenc kurátor rendezésében. Lenyűgöző, egyetemes építő- és díszítő tradíció ez, vasbetonba oltva. A kereszthajóban, a „Jövő csarnokában” Botzheim Bálint kurátor egyetemi munkákból válogatott, egy 3D nyomtatóval a centrumban, reform építőanyagokkal, pozitív és negatív utópiákkal reagálva globális gondjainkra, az űr- és barlangépítészetet is megidézve. A magyar építészet 2019-es műcsarnoki seregszemléje is minden bizonnyal hozzájárulhat ahhoz, hogy a székely közbirtokosságok felelősen független, önszabályozó társadalmi gyakorlata szélesebb körben megerősödhessen az egész Kárpát-medencében és Magyarországon is. A kiállításon közönségdíjban részesült: Ferencz Marcel DLANAPUR architect, Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont terve, illetve Tátrai Ádám, Köninger Szilárd, Stein Júlia | CAN architects, Hubertus-kápolna épülete. FOTÓ: MŰCSARNOK FOTÓ: MŰCSARNOK RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET