Régi-Új Magyar Építőművészet, 2019 (1-6. szám)

2019 / 4. szám

84 mint a különféle kleptokrata konzorciumoknak emelt tömegmonstrumok, ahová ad absurdum még művezetni sem engednek bennünket be. Mintha René Guénon évszázados diagnózisa erősödne: „Olyan, mint amikor egy lefejezett organizmus valahogyan tovább él, és az élet, amit még élni fog, egyszerre intenzív és ka­otikus.” Mégis, mintha a veszélyeztetettebb pe­rifériák nyújtanák a „szalmaszálat” szerte a földkerekségen, és itt, a Kárpát-medencében is. Ezt igazolja a Műcsarnok oldalhajóiban a Szolidáris építészet című, Balázs Mihály tár­skurátor által rendezett nagylélegzetű tér­folyam, építészet és oktatás nagyvárosi és vidéki építőtáboraival, tanárok, építészhall­gatók és helybéliek üdvös egymásra találá­saival, vegyes építési technológiákkal, hát­rányos helyzetű kisközösségeket is segítve Perbáltól Monoron át az ormánsági Markócig. „Napiskola” a Himalájában, iskolaépítés Ghá­nában, helyi természetes anyagokkal, ősi épí­tési és klíma technológia megújításával. A fen­tiekre rímel a Jókai-regényekből is közismert, önszabályozó székely közbirtokosságok „fele­lős társasjátékának” megelevenedése 1977- 1990 között, a legendás Miskolci Építészmű­hely és Kollektív Ház alkotóinak - Plesz Antal, Bodonyi Csaba, Ferencz István és tanítványaik - munkásságában, ami a másik oldalhajóban berendezett termek témája volt. Sulyok Miklós kurátor kihangsúlyozta, hogy a csoport építé­szeti filozófiája az épület keletkezési helyének térbeli megfejtése a történelmi folytonosság­ban. Az internacionális modern építészetet csendes következetességgel meghaladó regi­­onalizmus ez; regeneratív, ma is frissen élő, szemléletformáló tradíció. (Csak halkan jegy­zem meg: Füzér után a Citrom-díj erkölcsi elő­jelet vált.) Az első oldalteremben a Hello Wood a Múzeumok Éjszakája vendégeivel közös fa utcabútor építéssel zárt a kiállítás félidejében, többek közt a „KEVESEBB ÉPÜLETET, TÖBB ZÖLDET” felirattal. Ezután a terem a Bauhaus centenáriumára is emlékező, Böröcz Sándor és Botzheim Bálint kurátorok által bemutatott Fényépítészet kiállításnak adta át helyét, me­lyet Mátrai Péter zenéje kísért. A Műcsarnok apszisában a hatvan éve elhunyt Medgyaszay István tervrajzait és makettjeit láthattuk, szak­mánk 20. századi „Eurázsia projektjeként”, Potzner Ferenc kurátor rendezésében. Lenyű­göző, egyetemes építő- és díszítő tradíció ez, vasbetonba oltva. A kereszthajóban, a „Jövő csarnokában” Botzheim Bálint kurátor egye­temi munkákból válogatott, egy 3D nyomta­tóval a centrumban, reform építőanyagokkal, pozitív és negatív utópiákkal reagálva globális gondjainkra, az űr- és barlangépítészetet is megidézve. A magyar építészet 2019-es műcsarnoki seregszemléje is minden bizonnyal hozzá­járulhat ahhoz, hogy a székely közbirtokos­ságok felelősen független, önszabályozó társadalmi gyakorlata szélesebb körben meg­erősödhessen az egész Kárpát-medencében és Magyarországon is. A kiállításon közönségdíjban részesült: Ferencz Marcel DLA­­­NAPUR archi­tect, Új Néprajzi Múzeum és Látoga­tóközpont terve, illetve Tátrai Ádám, Köninger Szilárd, Stein Júlia | CAN architects, Hubertus-kápolna épülete. FOTÓ: MŰCSARNOK FOTÓ: MŰCSARNOK RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

Next