Magyar Figyelő 1918/1
Ábrányi Emil: Petőfit hívom!
Petőfit hivom Úgy van! Szegény volt teljes életében, De nyomorában százszor gazdagabb Náladnál, Júdás, mert a lelke ontott Izzó arany fényt, mint a déli nap! Ó hogyha élne és ha látna téged, Mily rettentő undorral nézne rád! Hogy gyászolná s hogy megvetné hazádnak Förtelmes sacra egoismusát! Ez a szegény magyar poéta — értsd meg! — jakis eső, ha bősz forgataga Csapdos, ha jár az országút sarában: Ez a sugárzó becsület maga! ő is pazar. De mert az istenektől Mást nem kapott, csak tündöklő szivét: Hát nemzetének és egész világnak Ő ezt a kincset osztogatta szét! ... S te, olaszok költője, mit műveltél? Eltékozolva sulyos pénzeket, Kastélyt, vagyont, mégegyszer talpra állnod A háború kapóra jött neked! Ömlött lantodról, mint kloáka szennye, A sok megrendelt tirteuszi dal. Hogy zsebre vágva London millióit, Dőzsölhess Paris Messzalináival! . . . Korhely piperkőc!.. . Dante rongy utódja! Eladtad drágán prózád és dalod, S vállaltad buzgón, hogy falánk fajodnak Vad ösztönét rablásra sarkalod! . . . Fölnyargaltál a Kapitóliumra, És ott, ahol két Brútus szobra áll, Merted hirdetni, hogy a becstelenség, Az árulás a legfőbb ideál! . . . Hát rajta! . . . Folytasd! Korcsmában, tribünön Csak deklamálj, csak dorbézolj tovább! Gyújts tapsokat!... De reszkess ama naptól, Ha majd a sors, mint tipró, szörnyű láb, 30 S