Magyar Fórum, 2004. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

2004-10-28 / 43. szám

A Vatikán aggódik az EU „inkvizíciója” miatt Egy vatikáni bíboros szerint ka­tolikusellenes „inkvizíció” fo­lyik Európában, és ezt a Rocco Buttiglione kijelentéseit követő nagy hajcihővel látja bizonyított­nak. „Mocskos ez az egész inkvi­zíció.” - nyilatkozta Renato Mar­tino bíboros a Reuters hírügy­nökségnek. Buttiglionénak a házasságról és a nőkről tett kijelentései nyo­mán az Európai Parlament meg­hallgatását végző bizottsága vé­gül EU-biztosi jelölése ellen sza­vazott. Az olasz politikus vasár­nap úgy nyilatkozott, hogy „gyű­löletkampány” áldozata. A mindent eldöntő parlamenti szavazásra majd október 27-én kerül sor, amikor is a testület az új Európai Bizottságról fog dön­teni. „Inkvizíció” A múlt heti meghallgatásán Buttiglione kijelentette: a homo­­szexualitást bűnnek tekinti, és a házasság a nőnek a gyermekvál­lalás lehetőségét, és a férfi általi védettséget kínálja. Pénteken pe­dig a jelentések szerint egy kon­ferencián azt mondotta, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák nem túl jó emberek. Ké­sőbb azt nyilatkozta ezzel kap­csolatban, hogy szavait a szöveg­­környezetből kiragadva idézték. A politológus professzor - aki tag­ja II. János Pál pápa legszűkebb tanácsadói és baráti körének - az egész ellene folyó hadjáratot „ink­vizíciónak” nevezte. Ezzel kapcsolatban teljes egyet­értéséről biztosította Buttiglio­­nét hétfői nyilatkozatában Mar­tino bíboros, a Vatikán Igazság és Béke Tanácsának vezetője is. „Ez az egész egy új inkvizíciónak tű­nik” - mondotta Martino. Véle­ménye szerint létezik egy új anti­­katolicizmus, mely során „szaba­don lehet inzultálni a katolikuso­kat, és senki nem tiltakozik elle­ne ”. A Buttiglione körül kialakult ellentétek igen nagy nehézséget okoznak Jose Barroso leendő eu­rópai bizottsági elnöknek, aki azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy együtt tartsa csapatát. A szófukar Barroso korábban Barroso nem volt hajlandó reagálni a Buttiglione körül történtekre. Hétfőn azon­ban a leendő európai bizottsági elnök szóvivőnője nem volt haj­landó nyíltan kijelenteni But­tiglione jelöltségének támogatá­sát, csak annyit közölt a sajtóval, hogy Barroso még mindig bízik abban: bizottságát az Európai Parlament támogatni fogja az ok­tóber 27-i szavazáson. A szocialista EP-képviselők - akik 200-an vannak a 731 tagú parlamentben - fenyegetésül már kilátásba helyezték, hogy ha But­tiglione tárcájának jogkörét nem A történelem félreismert tárgya Mindenki Törökországról beszél, de senki sem említi a hosszú oszmán év­századokat, amelyekben a törökök eu­rópai történelmet írtak a csaták véré­vel csakúgy, mint a szerződések tin­tájával. Ha Schröder kancellár azért, hogy új választókat nyerjen meg, és Washington stratégiai okokból a tö­rök kártyát játssza ki, akkor az inkább egy ősi európai játszma, mint aho­gyan a résztvevők sejtenék. És ez min­dig nyitott kimenetelű játszma volt - amint ma is. Ugyanis a problémák mindenképpen nagyobbak voltak, mint azok a politikusok, akik saját céljaikra fel akarták használni. Az oszmánok, akiknek szeldzsuk ősei több mint nyolcszáz évvel ez­előtt érkeztek Közép-Ázsiából, hogy Kis-Ázsiában megtelepedjenek, véget vetettek Bizánc ezeréves bi­rodalmának. Száz évig ostromolták a hatalmas Kons­­tantinápolyt, amíg 1453-ban átszakadtak a falak. Ez­zel uralták a Földközi-tenger keleti medencéjét, és a velenceieiktől és genovaiaiktól elzárták a Selyem­­utat és az Indiába való eljutást. Ez arra kényszerítette a kereskedőket és hajósokat, hogy keressék a nyugati tengeri utat. Az előfeltétel egy tudományos felisme­rés volt, hogy a föld egy gömb. Amerika felfedezése ennyiben a törököknek volt köszönhető. A pápa az egyházszakadás, a velenceiek a konku­rencia miatt mindig számításba vették az oszmán ha­talmat, és ezzel erejük szerint már Bizáncot gyengí­tették. Egy effajta hatalmi játszma folytatódott, ami­kor a törökök a Duna mentén felfelé nyomultak. Ami keleten az Antikrisztus jövetelének minősült, I. Fe­renc francia királynak mennyei ajándék volt. A Habs­burgoktól szorongatva, közös játékot űzött a törö­kökkel, a legkeresztényibb király a hitellenséggel. A törökök közben 1526-ban Mohácsnál győztek a ma­gyarok felett. A császár talpasai viszont Paviánál a francia nemesség elitjét lőtték le a lóról, és I. Ferenc királyt foglyul ejtették. A nagy hatalmi játszma megismétlődött, amikor XIV. Lajos Párizsban a Németország feletti befolyást, IV. Mehmed pedig a császár fővárosát akarta. A Né­met-római Császárság ismét kelet-nyugati harapófo­góban volt a Rajnánál és a Dunánál. A nagy játszma azonban megint másként végződött, mint tervezték. Bár XIV. Lajos elnyerte Elzászt, de ellenében egy euró­pai koalíció körvonalazódott. A spanyol örökösödési háborúban elkezdődött a francia hatalom hosszú ha­nyatlása. Még drámaibb 1683-ban a fordulat keleten: Bécs sikeres felmentése Ausztria nagyhatalommá való emelkedését jelezte. Az oszmánok hanyatlásából és Franciaország túlvállalásából keletkezett a britek aranykora. Nagy Péter cár Szentpétervárt a Néva-torkolatba he­lyezte, hogy kitárja Oroszország Európára nyíló abla­kát. Utódainak azonban feladatul hagyta, hogy ragad­ják el a törököktől a Fekete-tengerhez vezető kijáratot. Cárok és szovjet komisszárok ehhez tartották magu­kat. Ezzel nemcsak a Duna és az Adria közötti oszmán örökségért vívott az osztrák-orosz rivalizálás kezdő­dött el, amely 1914-ben Európát a nagy háborúba ra­gadta, hanem a brit és a cári birodalom közötti Nagy Játszma is, amely a Dardanelláktól a Khyber-hágóig az egész 19. századra rányomta bélyegét. Németország hosszú ideig csak néző volt. Bár Molt­­ke porosz táborszernagy az Al-Duna vidékén látott benépesítendő területet, a Pál-templom (az 1848-as frankfurti birodalmi gyűlés helyszíne, a ford.) politi­kusai viszont olyan birodalomról álmodtak, amely­nek „partjait a négy tenger mossa”. Ez azonban eny­­nyiben maradt. Bismarck birodalomalapítása (1871- ben) viszont csak akkor vált lehetségessé, miután a britek és a franciák az 1854-56 közötti krími háború­ban a törökök oldalán, Oroszország ellen vonultak fel. Ezzel felbomlott a Szent Szövetség bécsi rendszere, amely 1848-49-ben még megakadályozott minden német egységtörekvést, akár demok­ratikust, akár poroszt. Bismarck, aki 1871 óta mindent megtett, hogy a forradalmi alapítás következményeit a Német Biroda­lomtól elhárítsa, Törökországot be­vonta számításába: a német érdek az, hogy a nagyhatalmak Európa köze­pétől a széle felé forduljanak, „Török­ország kontójára”, diktálta 1876-ban, Európa még hosszú ideig egyesülhet. Micsoda tévedés: amikor ugyanab­ban az évben a szerbek fellázadtak a törökök ellen, és a cár Isztambul ellen vonult, és brutális békét diktált, a Ro­yal Navy (királyi tengerészet - a brit tengeri haderő) és a bécsi Hofburg (a kancellári hivatal) mozgósított. Azért, nehogy belerántsák egy ázsiai-európai háborúba, Bis­marck kénytelen volt 1878-ban összehívni a berlini kongresszust. Ennek eredménye beárnyékolta a né­met-orosz szövetséget. A török kártya háborút jelen­tett mindenki számára, aki megjátszotta. 1914-ben a szultán az oroszoktól való félelmében a központi hatalmak oldalára állt. Churchill, a tenge­részet első lordja (tengerészeti miniszter) a döntést egy Isztambul elleni előretöréssel akarta kikénysze­ríteni. Hajói elsüllyedése az ő karrierjét is magával rántotta. És Gallipoli szennyében és vérében szüle­tett meg Kemal Atatürk pasa modern Törökországa csakúgy, mint a modern Ausztrália és Új-Zéland. Hogy soha többé ne kelljen fiatal embereiket idegen érdekekért feláldozniuk. A második világháborúban a törökök tartózkodtak. Molotov Ribbentropptól 1940 novemberében a Dar­­danellákat kérte, azonban hiába. Amikor az amerikai­ak 1945 áprilisában ezt a német külügyminisztérium kimenekített aktáiban megtalálták, a szovjetekkel kapcsolatos utolsó illúziók is elvesztek. Az USA hadi­tengerészete 1945 őszén a Missouri csatahajót küldte Isztambulba - amelynek fedélzetén azelőtt éppen a ja­pánok kapituláltak -, hogy a török nagykövet holttes­tét Washingtonból hazaszállítsa, és az oroszoknak jel­zést adjon. 1947. március 12-én Harry Truman elnök kijelentette, hogy az USA-nak immár Görögország és Törökország védelmét át kell vennie a britektől, és a Földközi-tenger keleti medencéjében „ugyanazon to­talitarizmus ellenében állunk, amelyet a második vi­lágháborúban éppen legyőztünk”. A Boszporuszon ment végbe az a világfordulat, amely Németországot ismét a térképre helyezte. 1955-ben Törökország a NATO tagja lett. A szárazföldön megerősítették a „dé­li szárnyat”, amely addig az U.S. Navy dolga volt, a híd Irán és Pakisztán felé alakulóban volt. A régi „Nagy Játszma” volt ez, új játékosokkal. A hidegháború vége azután sok déja­ vu érzést ho­zott. A törökök úgy találták, hogy négy évtized NATO és három évtized az EU előszobájában elég volt, hogy bebocsátást teremtsen nekik Európába: hozzájutást az EU alapjaihoz, és - az Iránból és az arab világból érkező iszlám hullám ellenében - a laicizmus bizto­sítását és támogatást a belső-ázsiai török népekért va­ló veresengésben. A külvilág azonban, amelynek ke­vés a gyakorlata a török kétértelműségekben, a régi funkcionalitást folytatja. Törökország az európaiaknak hét évszázada állan­dóan a startégiai széljárást adja. A jövőben sem lesz másként. Európa kiszolgáltatottá válik olyan szelle­mi erőknek, amelyeket megért, olyan demográfiai robbanásoknak, amelyeket nem tud megzabolázni, valamint olyan politikai túlvállalásoknak és pénz­ügyi igényeknek, amelyeket nem lehet kielégíteni. A birodalmak tragikumához tartozik - és ez áll az euró­pai jószándék birodalmára is -, hogy sikerük elcsá­bítja őket, és elbuknak, mert nem tudnak határokat szabni önmaguknak. Die Welt Michael Stürmer Fordította: TF szűkítik, élni fognak vétójoguk­kal a bizottsággal szemben. Je­lenleg ugyanis alá tartozik szá­mos szabadságjoggal kapcsola­tos kérdés is. Az Európai Parlament nem vé­tózhatja meg az Európai Bizott­ság egyes tagjainak személyét, csupán az egész testületet utasít­hatja el. Barroso csütörtökön fog talál­kozni az EP vezetőivel, hogy újra megvitassák a leendő bizottság személyi összetételét. BBC NEWS Fordította: Császár Csak Izrael lakosainak jó a véleménye Bushról Egy friss felmérésből - amely­ben az Egyesült Államokhoz fű­ződő viszonyukról kérdezték az embereket - kiderült, hogy tíz országból nyolcban azt szeret­nék, ha Kerry nyerné meg az el­nökválasztást. Bushra Izrael és Oroszország szavazott. Az Associate Press hírügy­nökség felkérte tíz különböző országban dolgozó tudósítóját, hogy a helyi újságokon keresztül kérdezzék meg az embereket ar­ról, hogy mi a véleményük az Egyesült Államokról. A válaszokat az angol The Guardian, a kanadai La Presse, a francia Le Monde, a spanyol El Pais, a japán Asahi Shimbun, a dél-koreai Joong Ang Ilbo, az ausztrál Sydney Morning Her­ald és a Melbourne Age, a mexi­kói Reforma, az izraeli Haaretz és az orosz Moscow News olva­sóitól kapták a szerkesztők. A japánok 74, a franciák 70, a dél-koreaiak 67, a kanadaiak 64, a spanyolok 60, összességében a válaszadók 57 százaléka azt fe­lelte, hogy Amerikáról kialakí­tott véleménye sokat romlott az utóbbi 2-3 évben. Fő okának a Bush által indított iraki háborút jelölték meg, ami nyolc ország lakói szerint nem érte el a célját. A zsidó állam lakosai szerint az USA politikája irántuk kedvező és Bushról is jobb a véleményük, mint a nyolc másik államban. Az erre vonatkozó kérdést nem tet­ték fel a moszkvai lapban. Nyolc ország polgárai azt szeretnék, hogy John Kerry nyerje meg az amerikai elnökválasztást. Pél­dául a franciák 72, a dél-koreai­ak 68, a kanadaiak 60, a spanyo­lok 58, az ausztrálok 54 és az an­golok 50 százaléka szavazna a demokrata elnökjelöltre. Az Oroszországban és Izraelben élők továbbra is Busht akarják a következő négy évben amerikai elnöknek. Anglia, Mexikó és Dél-Korea polgárainak többsége szerint már nem tekinthető követendő példának az amerikai rendszer, míg Kanada, Oroszország, Ja­pán és Izrael lakói úgy vélik, hogy jelenleg nem létezik jobb az amerikai típusú demokráciá­nál. Változó volt az egyes orszá­gokban, a felmérésben résztve­vők aránya: Izraelben 522 válasz érkezett, míg Ausztráliában 1417 résztvevője volt a felmérésnek. A másik nyolc országban 1000 körül volt a megkérdezettek szá­ma. MNO

Next