Magyar Fórum, 2004. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
2004-10-28 / 43. szám
A Vatikán aggódik az EU „inkvizíciója” miatt Egy vatikáni bíboros szerint katolikusellenes „inkvizíció” folyik Európában, és ezt a Rocco Buttiglione kijelentéseit követő nagy hajcihővel látja bizonyítottnak. „Mocskos ez az egész inkvizíció.” - nyilatkozta Renato Martino bíboros a Reuters hírügynökségnek. Buttiglionénak a házasságról és a nőkről tett kijelentései nyomán az Európai Parlament meghallgatását végző bizottsága végül EU-biztosi jelölése ellen szavazott. Az olasz politikus vasárnap úgy nyilatkozott, hogy „gyűlöletkampány” áldozata. A mindent eldöntő parlamenti szavazásra majd október 27-én kerül sor, amikor is a testület az új Európai Bizottságról fog dönteni. „Inkvizíció” A múlt heti meghallgatásán Buttiglione kijelentette: a homoszexualitást bűnnek tekinti, és a házasság a nőnek a gyermekvállalás lehetőségét, és a férfi általi védettséget kínálja. Pénteken pedig a jelentések szerint egy konferencián azt mondotta, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák nem túl jó emberek. Később azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy szavait a szövegkörnyezetből kiragadva idézték. A politológus professzor - aki tagja II. János Pál pápa legszűkebb tanácsadói és baráti körének - az egész ellene folyó hadjáratot „inkvizíciónak” nevezte. Ezzel kapcsolatban teljes egyetértéséről biztosította Buttiglionét hétfői nyilatkozatában Martino bíboros, a Vatikán Igazság és Béke Tanácsának vezetője is. „Ez az egész egy új inkvizíciónak tűnik” - mondotta Martino. Véleménye szerint létezik egy új antikatolicizmus, mely során „szabadon lehet inzultálni a katolikusokat, és senki nem tiltakozik ellene ”. A Buttiglione körül kialakult ellentétek igen nagy nehézséget okoznak Jose Barroso leendő európai bizottsági elnöknek, aki azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy együtt tartsa csapatát. A szófukar Barroso korábban Barroso nem volt hajlandó reagálni a Buttiglione körül történtekre. Hétfőn azonban a leendő európai bizottsági elnök szóvivőnője nem volt hajlandó nyíltan kijelenteni Buttiglione jelöltségének támogatását, csak annyit közölt a sajtóval, hogy Barroso még mindig bízik abban: bizottságát az Európai Parlament támogatni fogja az október 27-i szavazáson. A szocialista EP-képviselők - akik 200-an vannak a 731 tagú parlamentben - fenyegetésül már kilátásba helyezték, hogy ha Buttiglione tárcájának jogkörét nem A történelem félreismert tárgya Mindenki Törökországról beszél, de senki sem említi a hosszú oszmán évszázadokat, amelyekben a törökök európai történelmet írtak a csaták vérével csakúgy, mint a szerződések tintájával. Ha Schröder kancellár azért, hogy új választókat nyerjen meg, és Washington stratégiai okokból a török kártyát játssza ki, akkor az inkább egy ősi európai játszma, mint ahogyan a résztvevők sejtenék. És ez mindig nyitott kimenetelű játszma volt - amint ma is. Ugyanis a problémák mindenképpen nagyobbak voltak, mint azok a politikusok, akik saját céljaikra fel akarták használni. Az oszmánok, akiknek szeldzsuk ősei több mint nyolcszáz évvel ezelőtt érkeztek Közép-Ázsiából, hogy Kis-Ázsiában megtelepedjenek, véget vetettek Bizánc ezeréves birodalmának. Száz évig ostromolták a hatalmas Konstantinápolyt, amíg 1453-ban átszakadtak a falak. Ezzel uralták a Földközi-tenger keleti medencéjét, és a velenceieiktől és genovaiaiktól elzárták a Selyemutat és az Indiába való eljutást. Ez arra kényszerítette a kereskedőket és hajósokat, hogy keressék a nyugati tengeri utat. Az előfeltétel egy tudományos felismerés volt, hogy a föld egy gömb. Amerika felfedezése ennyiben a törököknek volt köszönhető. A pápa az egyházszakadás, a velenceiek a konkurencia miatt mindig számításba vették az oszmán hatalmat, és ezzel erejük szerint már Bizáncot gyengítették. Egy effajta hatalmi játszma folytatódott, amikor a törökök a Duna mentén felfelé nyomultak. Ami keleten az Antikrisztus jövetelének minősült, I. Ferenc francia királynak mennyei ajándék volt. A Habsburgoktól szorongatva, közös játékot űzött a törökökkel, a legkeresztényibb király a hitellenséggel. A törökök közben 1526-ban Mohácsnál győztek a magyarok felett. A császár talpasai viszont Paviánál a francia nemesség elitjét lőtték le a lóról, és I. Ferenc királyt foglyul ejtették. A nagy hatalmi játszma megismétlődött, amikor XIV. Lajos Párizsban a Németország feletti befolyást, IV. Mehmed pedig a császár fővárosát akarta. A Német-római Császárság ismét kelet-nyugati harapófogóban volt a Rajnánál és a Dunánál. A nagy játszma azonban megint másként végződött, mint tervezték. Bár XIV. Lajos elnyerte Elzászt, de ellenében egy európai koalíció körvonalazódott. A spanyol örökösödési háborúban elkezdődött a francia hatalom hosszú hanyatlása. Még drámaibb 1683-ban a fordulat keleten: Bécs sikeres felmentése Ausztria nagyhatalommá való emelkedését jelezte. Az oszmánok hanyatlásából és Franciaország túlvállalásából keletkezett a britek aranykora. Nagy Péter cár Szentpétervárt a Néva-torkolatba helyezte, hogy kitárja Oroszország Európára nyíló ablakát. Utódainak azonban feladatul hagyta, hogy ragadják el a törököktől a Fekete-tengerhez vezető kijáratot. Cárok és szovjet komisszárok ehhez tartották magukat. Ezzel nemcsak a Duna és az Adria közötti oszmán örökségért vívott az osztrák-orosz rivalizálás kezdődött el, amely 1914-ben Európát a nagy háborúba ragadta, hanem a brit és a cári birodalom közötti Nagy Játszma is, amely a Dardanelláktól a Khyber-hágóig az egész 19. századra rányomta bélyegét. Németország hosszú ideig csak néző volt. Bár Moltke porosz táborszernagy az Al-Duna vidékén látott benépesítendő területet, a Pál-templom (az 1848-as frankfurti birodalmi gyűlés helyszíne, a ford.) politikusai viszont olyan birodalomról álmodtak, amelynek „partjait a négy tenger mossa”. Ez azonban enynyiben maradt. Bismarck birodalomalapítása (1871- ben) viszont csak akkor vált lehetségessé, miután a britek és a franciák az 1854-56 közötti krími háborúban a törökök oldalán, Oroszország ellen vonultak fel. Ezzel felbomlott a Szent Szövetség bécsi rendszere, amely 1848-49-ben még megakadályozott minden német egységtörekvést, akár demokratikust, akár poroszt. Bismarck, aki 1871 óta mindent megtett, hogy a forradalmi alapítás következményeit a Német Birodalomtól elhárítsa, Törökországot bevonta számításába: a német érdek az, hogy a nagyhatalmak Európa közepétől a széle felé forduljanak, „Törökország kontójára”, diktálta 1876-ban, Európa még hosszú ideig egyesülhet. Micsoda tévedés: amikor ugyanabban az évben a szerbek fellázadtak a törökök ellen, és a cár Isztambul ellen vonult, és brutális békét diktált, a Royal Navy (királyi tengerészet - a brit tengeri haderő) és a bécsi Hofburg (a kancellári hivatal) mozgósított. Azért, nehogy belerántsák egy ázsiai-európai háborúba, Bismarck kénytelen volt 1878-ban összehívni a berlini kongresszust. Ennek eredménye beárnyékolta a német-orosz szövetséget. A török kártya háborút jelentett mindenki számára, aki megjátszotta. 1914-ben a szultán az oroszoktól való félelmében a központi hatalmak oldalára állt. Churchill, a tengerészet első lordja (tengerészeti miniszter) a döntést egy Isztambul elleni előretöréssel akarta kikényszeríteni. Hajói elsüllyedése az ő karrierjét is magával rántotta. És Gallipoli szennyében és vérében született meg Kemal Atatürk pasa modern Törökországa csakúgy, mint a modern Ausztrália és Új-Zéland. Hogy soha többé ne kelljen fiatal embereiket idegen érdekekért feláldozniuk. A második világháborúban a törökök tartózkodtak. Molotov Ribbentropptól 1940 novemberében a Dardanellákat kérte, azonban hiába. Amikor az amerikaiak 1945 áprilisában ezt a német külügyminisztérium kimenekített aktáiban megtalálták, a szovjetekkel kapcsolatos utolsó illúziók is elvesztek. Az USA haditengerészete 1945 őszén a Missouri csatahajót küldte Isztambulba - amelynek fedélzetén azelőtt éppen a japánok kapituláltak -, hogy a török nagykövet holttestét Washingtonból hazaszállítsa, és az oroszoknak jelzést adjon. 1947. március 12-én Harry Truman elnök kijelentette, hogy az USA-nak immár Görögország és Törökország védelmét át kell vennie a britektől, és a Földközi-tenger keleti medencéjében „ugyanazon totalitarizmus ellenében állunk, amelyet a második világháborúban éppen legyőztünk”. A Boszporuszon ment végbe az a világfordulat, amely Németországot ismét a térképre helyezte. 1955-ben Törökország a NATO tagja lett. A szárazföldön megerősítették a „déli szárnyat”, amely addig az U.S. Navy dolga volt, a híd Irán és Pakisztán felé alakulóban volt. A régi „Nagy Játszma” volt ez, új játékosokkal. A hidegháború vége azután sok déja vu érzést hozott. A törökök úgy találták, hogy négy évtized NATO és három évtized az EU előszobájában elég volt, hogy bebocsátást teremtsen nekik Európába: hozzájutást az EU alapjaihoz, és - az Iránból és az arab világból érkező iszlám hullám ellenében - a laicizmus biztosítását és támogatást a belső-ázsiai török népekért való veresengésben. A külvilág azonban, amelynek kevés a gyakorlata a török kétértelműségekben, a régi funkcionalitást folytatja. Törökország az európaiaknak hét évszázada állandóan a startégiai széljárást adja. A jövőben sem lesz másként. Európa kiszolgáltatottá válik olyan szellemi erőknek, amelyeket megért, olyan demográfiai robbanásoknak, amelyeket nem tud megzabolázni, valamint olyan politikai túlvállalásoknak és pénzügyi igényeknek, amelyeket nem lehet kielégíteni. A birodalmak tragikumához tartozik - és ez áll az európai jószándék birodalmára is -, hogy sikerük elcsábítja őket, és elbuknak, mert nem tudnak határokat szabni önmaguknak. Die Welt Michael Stürmer Fordította: TF szűkítik, élni fognak vétójogukkal a bizottsággal szemben. Jelenleg ugyanis alá tartozik számos szabadságjoggal kapcsolatos kérdés is. Az Európai Parlament nem vétózhatja meg az Európai Bizottság egyes tagjainak személyét, csupán az egész testületet utasíthatja el. Barroso csütörtökön fog találkozni az EP vezetőivel, hogy újra megvitassák a leendő bizottság személyi összetételét. BBC NEWS Fordította: Császár Csak Izrael lakosainak jó a véleménye Bushról Egy friss felmérésből - amelyben az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyukról kérdezték az embereket - kiderült, hogy tíz országból nyolcban azt szeretnék, ha Kerry nyerné meg az elnökválasztást. Bushra Izrael és Oroszország szavazott. Az Associate Press hírügynökség felkérte tíz különböző országban dolgozó tudósítóját, hogy a helyi újságokon keresztül kérdezzék meg az embereket arról, hogy mi a véleményük az Egyesült Államokról. A válaszokat az angol The Guardian, a kanadai La Presse, a francia Le Monde, a spanyol El Pais, a japán Asahi Shimbun, a dél-koreai Joong Ang Ilbo, az ausztrál Sydney Morning Herald és a Melbourne Age, a mexikói Reforma, az izraeli Haaretz és az orosz Moscow News olvasóitól kapták a szerkesztők. A japánok 74, a franciák 70, a dél-koreaiak 67, a kanadaiak 64, a spanyolok 60, összességében a válaszadók 57 százaléka azt felelte, hogy Amerikáról kialakított véleménye sokat romlott az utóbbi 2-3 évben. Fő okának a Bush által indított iraki háborút jelölték meg, ami nyolc ország lakói szerint nem érte el a célját. A zsidó állam lakosai szerint az USA politikája irántuk kedvező és Bushról is jobb a véleményük, mint a nyolc másik államban. Az erre vonatkozó kérdést nem tették fel a moszkvai lapban. Nyolc ország polgárai azt szeretnék, hogy John Kerry nyerje meg az amerikai elnökválasztást. Például a franciák 72, a dél-koreaiak 68, a kanadaiak 60, a spanyolok 58, az ausztrálok 54 és az angolok 50 százaléka szavazna a demokrata elnökjelöltre. Az Oroszországban és Izraelben élők továbbra is Busht akarják a következő négy évben amerikai elnöknek. Anglia, Mexikó és Dél-Korea polgárainak többsége szerint már nem tekinthető követendő példának az amerikai rendszer, míg Kanada, Oroszország, Japán és Izrael lakói úgy vélik, hogy jelenleg nem létezik jobb az amerikai típusú demokráciánál. Változó volt az egyes országokban, a felmérésben résztvevők aránya: Izraelben 522 válasz érkezett, míg Ausztráliában 1417 résztvevője volt a felmérésnek. A másik nyolc országban 1000 körül volt a megkérdezettek száma. MNO