Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)
1858-03-28 / 208. szám
Kolozsvár 301. ti. negyedévre 3 pfttalMl«!! FUTUS (Harmadévi folyam.) Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Előfizethetni minden postahivatalnál bérmentes levélben vagy helyben a szerkesztői szálláson k. torda utczai 13 sz. alatt, egy évre 13. félévre A hirdetések négyszer hasábozott sorának ára 4 pengő krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatásért 1 *) pkv. kincstári adó. Vidéki hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Az úrbéri törvényszékek hatásköre Erdélyben. (Folytatás.) *) A tagosítás és a birtokok uj felosztásának tárgyalása, az urb. tszék előtt, az idevonatkozó rendeletek szerint, következő stádiumokban mozog : 1) Folyamodás a tagosítás és a birtokok új felosztásának eszközléséért. Az utasítás 155. §-a szerint, minden első folyamodásu urb. tszék, életbe lépte után azonnal, egy hirdetmény által, a járásbeli volt földesurak és jobbágyoknak tudtul adja, hogy elérkezett az idő, ha földdarabjaik tagosítása érdekükben ál, e végre az 1854. jun. 24-diki legf. pat. (hírod. t. lap. 151. sz. 58. §.) értelmében folyamodásukat, kereset alakjában beadni, ellen esetben a tagosítás csak mindkét rész közös kívánságára, az említett patens rendeletei szerint, fog végrehajtatni. A tagosítás eszközlése iránti folyamodással egyszersmind a legelők felosztása és az erdőhasználatok szabályozására vonatkozó folyamodást is össze lehet kötni (urb. pat. 60. §.) A tagosításért beadott folyamodás mellé a járáshivatal azon bizonyitványa melléklendő, hogy a tagosítást az 1854. jun. 24-diki legf. pat. szerint az érdeklettek mindnyájan kívánják, vagy hogy a tagosításért folyamodók, a határ kétharmadának birtokában vannak. Ha egyes esetekben e bizonyítvány nem lenne mellékelhető, akkor az 59. §-ban meghatározott feltételt, más hitelt érdemlő módon is be lehet az azb.tszék előtt bizonyítani. Az 1854. jun. 21-diki pátens 59. §-ában nélkülözhetlennek nyilvánított kimutatás utólagos felterjesztésére, szükség esetében, további határidő engedtethetik, azonban ez által az említett pátens 66-dik §-ában kijelölt határidőt átlépni nem szabad forb. pat. 58. g.) A 66-dik §-ban kijelölt határidő, a tagosítás meg- vagy nem engedhetősége, feletti tárgyalás terminusa. A tagositás iránti folyamodásnak, tartalmánál fogva, két alkatrészből kell állnia. 1) Azon tények előterjesztése és bebizonyításából, melyekből a tagositás követelhetése következik. 2) A tagositás és az uj birtokfelosztás megengedését kérő folyamodásból. Mi az első részt illeti, a tagosítás jogszerű megengedhetősége, a volt földesurak vagy jobbágyok egyoldalú folyamodására, feltételeztetik: 1) a folyamodás beadására rendelt határidő megtartásától. Ezen határidő, szabály szerint 1859-dik év június végéig terjed. A később benyújtott egyoldalú folyamodás hivatalosan visszautasítandó. Kivételképpen meghosszabbittatik e határidő, ha az uzbátszék felszólitását, az illető községben, a járáshivatal legfeljebb 1858. június végéig ki nem hirdette. Ezen esetben, a községre nézve a határidő egy évvel tovább terjed, az utólagos hirdetés napjától számítva, az utasítás 156-dik §-sa szerint. 2) A tény felemlítése és bebizonyításától, hogy a folyamodó fél a tagosítás követelésére jogosítva van. E tény abban áll, hogy, vagy mind a két fél egyetértett, vagy hogy a kérelmes, tulajdonosa a tagosítandó és újból felosztandó föld kétharmadának. Véleményünk szerint, az urb. pátens 59-dik §-ának *) A szebeni hivatalos német lap után, e szavait: „a határ térmértékének kétharmada“ ilyen értelemben kell venni. A jogosítottságot a járáshivatal bizonyítványa által kell kimutatni, mely e végre az érdeklett földesurakat és jobbágyokat maga elébe szólítja és azokat a birtokállás aránya iránt kihallgatja. A bebizonyítás más módon, például, egy nyilvánosan hitelesített birtokállási térkép által is eszközölhető. Sőt ha a határ kétharmadának leírásáról semmi bizonyítvány sem mellékeltetik is, a folyamodást hivatalosan még sem vethetni vissza, miután lehetséges, hogy az ellenfél a kétharmad leírását nyíltan elismeri, miáltal minden további lépés feleslegessé válik, — ha pedig azt kétségbe vonná, akkor az uzb.tszéknek, tekintettel az utasitás 161-dik §-ára, tanuk kihallgatása, oklevelek előkérése, hivatalos szemle sat. által, a körülményeknek megfelelő módon kell eljárni. (Folyt. köv.) * (111. Napokon császár és Anglia.) (Folytatás.) VIII. A január 14 diki merény alkalmat adott ezen panaszoknak, magukat a nyilvánosság utján érvényesíteni. Midőn megtudták, honnan jöttek a bombák és honnan indultak ki a gyilkosok, viszszaemlékeztek mindazokra, miket mi most előszámláltunk; a korábbi merényekre, azok eredetére, azon kötelékre, melyek által a forradalmi egyletekkel összefüggésben állottak, és a boszura folytonos felhívásra, mmire a gyilkossági merények feleletül szolgáltak. Ekkor volt az, midőn tekintet nélkül azon szerencsétlen esetre, mely a különböző országok legszenvedélyesebb menekültjeit Londonba gyűjtötte és ezen találkozás következéseire, egy oly szabad és oly szabadszellemű intézményekkel bíró országban, mint Anglia, — az egy kútfőből eredő tények tömege által élénken felizgatott közvélemény kárhoztató a türelmet, mely már hosszú idő óta felébresztő aggodalmait. Jogos felindulásában a bűntény okozói és elkövetői ellen, ezen türelemre háríta a felelősség egy részét, mellyel Angliát illetni éppen oly igazságtalan lett volna, mint Belgium-, Lehweit- vagy Piemontot. A közvélemény engedett az ingerült hangulatnak, mely csak a császár iránti ragaszkodás és tisztelet kifolyása volt. Franciaország uralkodójától ezért csak elismerést lehetett volna várni, de meg kell jegyeznünk, hogy önmagához folytonosan hű maradva, egy némileg személyi kérdésben, mely életét és a császárnéját találta, ki vele együtt menekült meg a haláltól, percig sem feledkezett meg a jogosságról, mellyel mindenkinek — és a nyugalomról, mellyel önmagának tartozott. Azonban ki kell mondanunk, hogy Franciaországban több a harag, mint az aggodalom ezen menekülő összeköttetések miatt, melyek a császár élete ellen törnek, mivel őt úgy tekintik, mint a társadalmi rend pajzsát és az általános rendetlenség akadályát. Bár azok az egész világ megvetését felébresztik, mégis csak a kislelkűekbe tudnak félelmet önteni; a társaságot és a kormányt meg nem ijesztik. Megjegyzésre méltó, hogy az általunk felszámlált merények közül csak kettő jutott kivitelre és — hála az egeknek — ezek sem sikerültek; a többiek mind hajótörést szenvedtek a francia rendőrség erélyes ügyeletén, mely szint oly tevékeny, ha megelőzni kell a vészt, mint amily szenvedélyesen működnek a forradalmiak annak előidézésére. Mi az angol népet illeti, az — amint tudjuk — éppen oly élénken nyilvánítja utálását, azon aljas tettek ellen, — melyeket náluk terveznek, hogy nálunk kivigyék — mint mi. A nélkül azonban, hogy érzelmeit félreismernék, vagy intézményei függetlenségét legkevésbé is csonkítani akarnék, ezen oly gyakran ismételt merényeket, mint intéseket szükséges tekintenünk és azokban ujjmutatást látnunk, a kormányok nagy kötelességeire. Január 14-dike után ez okból hangzott csak egy kiáltás egész Franciaországban, két dolog után: hogy a törvény által elítélt gyilkosokat eltávolítsák a határoktól és tiltsák meg az orgyilkosság nyilvános védelmét a lapokban és meetingekben. E kívánat a nagy államtestületek beszédeiben, a tanács, községi elöljárók és a nemzetőrség által benyújtott feliratokban nyilvánult. A dolog természetében fekszik, hogy a hadsereg feliratai élénkebbek voltak s egészen katonai erélylyel fejezték ki a Franciaországban uralkodó hangulatot. E feliratok közül csak néhány érinthette Angliát kellemetlenül és gr. Walewski e tekintetben oly nyilatkozatot adott, mely őszintessége által mindent elháríthatott és jóvátehetett. IX. Londonban e dolgot ürügynek használták nemzeti érzékenységek újból felköltésére s a francia kormány magaviselete és céljai elferditésére. Azon képzelődést kívánták felkelteni, mintha Franciaország, Anglia és a szomszéd államoktól a menedékjogról lemondást kívánna, — egy szent jogról, melyet Franciaország tisztel és gyakorol, mivel több mint 10,000 olasz, spanyol, német és lengyelnek nem csak menhelyet, hanem azok nagy részének még pénzbeli gyámolítást is ad. Ellenünkben tehát a menedékjog nem szorult védelemre. Távol attól, hogy megtámadunk, tiszteljük azt, mint nemzeti hagyományaink egyikét. II. Jakab és követői, a sorstól elhagyatva, elvesztett hazájukért XIV-dik Lajos vendégszeretetében találtak kárpótlást. A Cullodennél legyőzött Károly Eduard Franciaországba jött és ha személyében a menedékjog meg is sértetett, az csak azért történt, mivel azt XV. Lajos gyengesége Anglia súlya ellenében többé fennem tarthatta. Károly Eduard, az operából kimenetele alkalmával elfogatva, kényszerült magát Olaszországban elrejteni, ahol meg is halt. Ez egy szégyenteljes kivétel volt, mely mutatta, mily mélyen sülyedtünk volt , mivel — ki kell mondanunk — Franciaország minden kormány alatt megnyitotta kapuit azoknak, kik politikai okokért távoztak el hazájukból. Nem Napóleon császár az, aki megtagadhatná történetünk ezen hagyományát, mellyel saját sorsának emlékei oly szoros összefüggésben állanak. (3 nem feledheti el, hogy száműzetése alatt élvezte jótékonyságát azon menedékjognak, melyet számára Sehveiz oly bátran adott és Andria a viszontagságok napjaiban oly lovagiasan gyakorolt. Nem jut hát eszébe, fellépni egy oly szent jog ellen, mely saját bástyája volt. A korábbi dynastia képviselői kapuink előtt, a szomszédállamokban élnek. A császárnak esze ágában sincs, hogy határaink közelében létek felett nyugtalankodjék, vagy eltávolításokat kívánja, mint az 1838-ban vele történt. Ő inkább tiszteli a szerencsétlenséget, mint az övét tisztelték. Jelenleg tehát a menedékjog előttünk szentebb, mint valaha. Franciaország, mely azt senkinek fel nem áldozná, nem kívánja a szövetséges vagy szomszéd hatalmaktól, hogy arról lemondjanak. Csak azt hiszi, hogy joga van más államoktól azt követelni, amit érettek tenni , maga is kész. X. De a menedékjogot, mely az elveszett ügyek képviselőit vagy védőt oltalmazza, nem szabad egy oly menedék jogával összetéveszteni, mely a gyilkosokat, tetteikért a felelősség alól elvonja. Két egymástól ily élesen különböző ügynek összezavarása, nem csak az erkölcsiséget sérti meg, de a társaságra nézve is veszélyes. — Mondani fogják talán : az Angliában gyakorlott menedékjog pártosokat oltalmaz és nem az orgyilkosság indítóit vagy bűntársait. Mi már megmondottuk: honnan jöttek az öszveesküvők, kik a császár élete elleni merényt elkövették. Továbbá megmutattuk: honnan jött a bűnre izgatás és e gonosz tettet melyik országban védik szabadon és nyilván. Ha, mint Gibson úr mondja, gr. Walewski az angol népet megcsalta, mivel az orgyilkosság ezen nyilvános védelmezéseit, melyek nemes szivü vendégszeretetének türelme alatt naponként ismétlődtek, becsületességének és jó hitének tudtára adta, akkor kárhoztató ítéletünk kész. De valljon csalódott-e hát gr. Walewski? Helyeket idéztünk, melyek elegendők a tények bebizonyítására. Sokszorozhatnék azokat s még több és borzasztóbb szavakat s még borzasztóbb iratokat hozhatnánk fel. De félünk, hogyha ama viszhangjait a legvadabb szenvedélyeknek, ama felhívásokat a gyilkosságra, ama kigúnyolását a földön legmagasztosabbnak is, fejtegetésünkbe vegyítjük, előterjesztésünk higgadtsága és részrehajlatlansága csorbulást fogna szenvedni.