Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 3. évfolyam (1896)

Adatok - A lévai uradalom 1719-ben

séből arató részt vettenek ki ; ezt tiszttartó uram emendálni fogja, s a szénatakarítást jóval az aratás előtt fogja anticipálni, az aratást pedig úgy rendeli el, hogy ha a jobbágyság az egész gabonának learatására elégséges nem volna, tehát a jobbágyságnak ereihez képest falunkint darabokat oszt ki és eljegyez — miglen a dominium több falujának kiváltásával nem angeálódik, — s csak a mi ezen felül marad, azt adja ki részben a részes aratóknak. 3. A lévai és uj­ barsi urasági szőlők notabilis fogyatkozással lévén, jó rendelést kell tenni és szorgalmatosságot adhibeálni. Őszre és tavaszra, az esztendők voltához képest, supplantatiót vagyis döngetést kell tétetni, hogy successive helyre megépülhessenek. Ugy a vinári szőlőre nézve is hasonló observatióval kell lenni. 4. Az uraság falaiból való cséplők, az uraság gabonáját a lévai pajtához betakarván szólítanak beállani és mind őszit mind tavaszit tizenkettedén csépelni ; minden háromszori kimérés után egyet kenyér­nek valót szoktak adni, és százra egyet húsra. Ezen százra való hus helyett a bususban vett méczet ezután tollál­hatja tiszttartó uram, mivel más uraságok a derék pajtáknál sehol többet nem adnak, hanem kenyérre és húsra minden száz méczre három méczet, annyival inkább ott, hol az uraságbeli jobbágynak csépeltetni engedtetik. 5. Mindenütt a praespecificált helyekben kilenczedije jár az ura­ságnak, Báthon kivid, a ki Helenbachianus contractus szerint kilenczed helyett — a méltóságos uraság további kegyes dispositiójáig — bizo­nyos számú őszi és tavaszi szemet fizet, ugy bort is. A tized azonban a clérustól exarendáltatik, Pásztón, Zalabán, Csánkon, Élesfalván s a kisbéri portión kivnd, kit a méltóságos érsekek in natura szólítanak a magok számára dézsmáltatni. Mely helyekben observálni kell, hogy tized előtt kivétetődik a kilenczed , és mivel azelőtt való esztendőkben tapasztaltatott, hogy alig adaequálta volna az in natura bevett dézsma a letett árendának summáját : azért is nem kell a jobbágy hitinek helyt adni, hanem hites dézsmásokat kell kirendelni fidedignis adjunctusokkal, a­kik falunkint a mezőket (és in particolar­ minden darab szántóföldet) circumspecte megjárják, a keresztek számát s a kévéket is megolvassák és (a hol jár) az igaz dézsmát és kilenczedet ugy exigálják, hasonlót observálván szüretkor is a bornak dézsmá­lásakor. A gabona- és borbeli tizednek és kilenczednek regestrumát falun­kint in individuo minden gazdának neve alatt, kitől mennyi és cujus speciét proveniál 't kell formálni és elégséges hitesekkel authentizáltatni. 6. A kulcsárnak és kasznárnak fog incumbálni, mind a majorság-

Next