Magyar Hang, 2020. november (3. évfolyam, 45-48. szám)

2020-11-06 / 45. szám

Magyar Hang ! 2020. november 6-12. Ragaszkodnak a Trianon-törvényhez A román parlament ismét megszavazta azt a törvényt, amely ünnep­nappá nyilvánítja az országban június 4-ét, a trianoni békediktátum évfordulóját - számolt be róla a Transindex a G4media értesülése alapján. A jogszabályt korábban megfontolásra visszaküldte Klaus Jo­hannis államfő, akinek most már ki kell hirdetnie. A törvény ismételt elfogadását nagy többséggel szavazták meg a képviselők, sokan tar­tózkodtak, ellene pedig csak az RMDSZ képviselői voksoltak. Amint azt az Index felidézte: az államfő azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civi szervezet által bírált törvénytervezet auten­tikus közvita nélkül született meg. Ezért a jogalkotási folyamat újra­kezdésére kérte fel Klaus Johannis a parlamentet. Szerinte EU-tag­­ként Romániának nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat. Kérését korábban a szenátus is eluta­sította. Az államfő előzőleg az alkotmánybíróságon is megtámadta a jogszabályt, de óvását elutasította a testület. Az eredetileg szociáldemokrata kezdeményezésre elfo­gadott törvény a „trianoni szerződés napjává” nyilvá­nította június 4-ét. A kormánynak és a helyi hatósá­goknak gondoskodniuk kell arról, hogy kitűzzék Románia nemzet lobogóját a közterületeken, s a jogszabály felhatalmazza a hatóságokat a békediktátum jelentőségét tudatosító ren­dezvények támogatására is. (Magyar Hang) Hősi halottak adatbázisa Hozzáférhető a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) első világháborús gyűjteménye. Az MTI beszámolója szerint a háború hősi ha­lottainak két adatbázisa három Intézmény: az MNL, a HM Hadtörténeti Intézet és Múze­um (HM HIM) és Budapest Főváros Levéltára (BFL) összefogásával készült el, és több mint 1,7 millió adatsort tartalmaz. Az adatbázis a Magyar Nemzeti Levéltár nemrég megújult honlapján található meg. Az MNL és a HM HIM között 2015-ben lét­rejött megállapodásban az intézmények együtt fogalmazták meg a célt, hogy az el­érhető legszélesebb forrásbázison alapuló feltáró munkával össze kell gyűjteni az első világháborús hősi halottak neveit, és a rájuk vonatkozó adatokat. Az adatbázis több mint 1,5 millió nevet tartalmaz, a hősi halottak mellett a sebesültek és a hadifoglyok nevei szerepelnek. Az adatgyűjtés eredményeként több mint 200 ezer elhunytat azonosítottak be. Az oldal készítői az első világháború hősi halottait érintően minden fellelhető adatot Kilakoltatás Csepelen Hiába próbálták aktivisták élőlánccal megakadályozni, a csepeli önkormányzat és vagyonkezelő két héttel a téli moratórium előtt, kedd reggel kilakoltatott önkormányzati bérlakásából egy 42 éves férfit és 60 éves, súlyosan beteg édesanyját - számolt be róla a 444.hu. A Város Mindenkié csoport értetlenül áll a rászoruló család hajléktalanná tétele előtt. A bérlők korábban a hátralékuk rendezésére részletfizetési megállapodást kötöttek a vagyonkezelővel, amit teljesítettek, s a tartozásuk felét már visszafizették. (MH) FOTÓ: A VÁROS MINDENKIÉ FACEBOOK-OLDALA Kevesebb dohánybolt, magasabb adó Hamarosan eljöhet az idő, amikor a dohányboltok száma csökken, és ezzel nő az ellátási területük - erről beszélt a Világgazdaságnak Lázár János fideszes képviselő, volt kancelláriaminiszter, a nem dohányzók védelme érdekében szükséges teendők összehangolásáért felelős mi­niszterelnöki biztos. Lázár sikeresnek nevezte a dohányzás vissza­szorítása érdekében az elmúlt években tett lépéseket, de szerinte itt az ideje, hogy végre hangsúlyosabb legyen a dohánytermékek árának adóterhe (amely jelenleg 77 százalék, de januárban és áprilisban ismét emelkedik), illetve az adóteher prevenciós hatása. A miniszterelnöki biztos úgy számol, hogy harminc év múlva lé­nyegében alig lesznek rabjai a hagyományos dohánytermékeknek; ezt a célt is szolgálhatja a kormány által bejelentett dohányadó-emelés. Lázár János a dohányboltok számának tervezett csökkentéséről azt mondta: miután a kereskedelmi koncessziókat húsz évre engedte át az állam, első körben úgy szűkíthető a piac, hogy nem újítják meg a visszaadott koncessziókat, azokon a területeken pedig, amelyeken ellátási hiány van, csak a korábbiaknál in­dokoltabb esetben adnak ki ideiglenes engedélyt. Úgy fogalmazott: a megelőző hatású költségter­­hek emelését az is indokolja, hogy Magyaror­szágon még mindig évente 13 ezer tüdőda­ganatot diagnosztizálnak, ami döntően a dohányzással függ össze. (Magyar Hang) Most árultad el a színész­­esküdőt Sztarenki Pál színész-rendező a Színház Online-nak eljuttatott nyílt levelében Rátóti Zoltánnak, aki kuratóriumi tagként aláírta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás felfüggesztéséről szóló körlevelet összegyűjtöttek, így a katonai szerepválla­lásukra vonatkozó adatok mellett bizonyos életrajzi elemeket is tartalmaz az adatbázis. A gyűjteményt a Magyar Nemzeti Levéltár az első világháborús veszteségek feldolgozására és publikálására létrehozott szakmai prog­ramjában teszi most közzé, azt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatta. (MH) Díjat nyert lapunk fotósa Végh László, a Magyar Hang képszerkesz­tője és fotósa nyerte a VII. Hemző Károly-dí­­jat. A fiatal fotográfusoknak kiírt elismerést egy erdélyi pásztorsors bemutatásáért, vala­mint ember és kutya kapcsolatának bemu­tatásáért kapta kollégánk, aki, mint a zsűri fogalmazott, folyamatos elmélyült munkás­ságával, a szakmai tudás fölényes birtoklá­sával és a valóban hosszú éveken átívelő ri­portjaival magasodott ki az idei mezőnyből. „Eddigi műveiben és a pályázatában is találni emocionális indíttatású lírai, dinamikusan bravúros és mély empátiáról tanúskodó, ext­rém mennyiségű szakmai munkát követelő sorozatokat. Végh rokonszenves emberi ka­raktere munkáiban is átragyog a zsűri véle­ménye szerint” - fogalmaznak méltatásuk­ban, hozzátéve, hogy a pályamunkákat látva biztos: a nagy hagyományú magyar doku­­mentarista fotográfiának van és lesz után­pótlása. A díj­oklevél és a kuratórium által meghatározott pénzösszeg, illetve kiállítási lehetőség a Capa Központ F8 Galériájában. 7/24 3 NYITOTT SZEMMEL " Radio Slobodna " Evrope Ritka a vegyes házasság Az egykori Jugoszláviában rengeteg vegyes házasság köttetett az ország számos részén, mostanra csak nagy ritkán fordul elő, hogy különböző etnikumú férfiak és nők házasod­janak Erre a következtetésre jutott a Szabad Európa Rádió szerb kiadása, amely megvizs­gálta, hogyan alakultak az egykori jugoszláv tagköztársaságokban az ilyen adatok az elmúlt években. Mint kiderült, Boszniában a szerbek és a horvátok a legelutasítóbbak a vegyes házasságokkal szemben, és csak utánuk következnek a bosnyákok így Bosz­niában ma a friss házasságoknak alig több mint 3 százaléka vegyes házasság. Nem jobb a helyzet Vajdaságban sem, amely a titói Jugoszláviában a második legsokszínűbb te­rület volt etnikai szempontból. 2015 és 2019 mindössze háromezer házasság született szerb és magyar fiatalok között, ami éves szinten 600 ilyen vegyes házasságot jelent. Ez pedig jóval magasabb a szerb-albán házasságoknál, ugyanis tavaly mindössze 49 szerb-albán pár mondta ki egymásnak a boldogító igent. (M. R.) Die Presse Elbukott a bulvár a vérengzésben Szerdáig 1500 bejelentés érkezett az osztrák sajtótanácshoz, miután a bulvársajtó a hétfő esti bécsi támadásról vérben fekvő sérül­tekről és az éppen emberre tüzelő elkövető­ről készült videókat tett közzé. Emiatt az Österreich médiacsoport tévéje, az OE24 és a legnagyobb lap, a Kronen Zeitung online felületén is leállította hirdetéseit a Billa, a Spar, a Hervis és az osztrák vasúttársa­ság is. Noha a rendőrség és a kormány arra szólított fel, a sajtó se közöljön ellenőri­zetlen híreket, többen megtették Miután Florian Klenk, a Falter hetilap főszerkesztője egyfolytában ellenőrizetlen információkat posztolt a Twitteren - többek között valót­lan túszejtésről -, bocsánatot kért. Ugyaner­re kényszerültek a Heute és az OE24 vezetői is, a videókat pedig törölték (SZ. ZS. L.) Le Point Feloszlatott farkasok Feloszlatták a Szürke Farkasok nevű ultra­nacionalista csoportot Franciaországban - írta a Le Point. A döntésről Gérald Darmanin számolt be a Twitter-oldalán. A belügy­miniszter szerint a szélsőséges szerve­zet előítéletet és gyűlöletet szít, valamint számos erőszakos cselekményért volt felelős az elmúlt időszakban. A múlt héten török és örmény csoportok kerültek szembe egymás­sal Lyon mellett, Décines-Charpieu-ben. A török közösség 250 tagját kellett megaka­dályozni abban, hogy rátámadjon az örmé­nyekre. Végül egyébként a kijárási korlátozás megsértéséért büntették meg őket. (L. D.) dSo. Standaard A migránsok és a gazdaság A Belga Nemzeti Bank most közzétett je­lentése szerint a migránsok összességében pozitív hatással vannak az ország GDP-jére, ám különböző csoportjaik között nagy kü­lönbségek mutathatók ki ebben a tekintet­ben. Az anyagból kiderült, hogy a migráció az elmúlt öt évben 3,5 százalékkal növelte a GDP-t. Ebből 2 százalék írható az Európai Unióból érkezők számlájára, míg másfél százalék az EU-n kívüliekére. A tanulmány megállapítja: Belgium az EU-átlaghoz képest alacsonyabb iskolázottságú EU-n kívüli bevándorlókat vonz, akik nehezen találnak munkát. (V. SZ.)

Next