Magyar Hang, 2022. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)
2022-07-01 / 27. szám
Magyar Hang j 2022. július 17. hírére sem adták fel. Munkácsi salgótarjáni esetekről készült hivatalos iratokból idéz: „Addig verték, amíg jegyzőkönyvet írt alá, amelyben elismeri, hogy kéményében titkos rádióleadót tartott üzemben. (...) Grünwaldné Steiner Lenkét addig ütötték, amíg jegyzőkönyvet írt alá, amelyben elismerte, hogy 300 kg mérgezett cukorkát tartott, amit a városban akart szétosztani. (...) Négy állapotos asszonyt addig vertek, amíg megszültek. (...) Pár nap alatt 16 halott, akiket 12 hozzátartozójuk vihetett ki taligán a temetőbe, ahol papi segédlet nélkül hantolták el munkaszolgálatosok által ásott sírokban.” Még a deportálások elindulása, majd a célállomás valódi funkcióját leleplező, a haláltáborból megszökött Josef Lanik és Rudolf Vrba által fogalmazott Auschwitzi jegyzőkönyv megismerése sem változtatott a helyzeten. A Zsidó Tanácsban parázs vita folyt ugyan az ellenállás lehetőségeiről, az aktív fellépést szorgalmazók azonban rendre alulmaradtak. A Stern Samu vezette testület még a többek között Munkácsi részvételével írt és sokszorosított, a zsidókra leselkedő veszélyre figyelmeztető röpirat készítésére sem adta áldását, mert nem akartak „semmi illegálisban” részt venni. 1945 tavaszára Magyarország vidéki zsidósága szinte egészében megsemmisült, és a fővárosból is tízezreket hurcoltak el vagy gyilkoltak meg. Munkácsi Ernő a gettóból kiszökve Kistarcsán vészelte át az ostromot a családjával együtt. A háborút követő perek során a Zsidó Tanács tagjaihoz hasonlóan őt is súlyos vádak érték, ám - jogilag legalábbis - tisztázta magát. 1950- ben még részt vett a zsidó intézményeket kommunista kontroll alá hajtó Izraelita Országos Gyűlés előkészítésében, és beszédet is mondott az eseményen, újabb nyilvános fellépéséről azonban már nem tudnak a történészek. Fél évvel később, 1950. szeptember 1-jén szívroham végzett vele, 54 éves volt. Munkácsi Ernő FORRÁS: WIKIPÉDIA volna a kiírásban megfogalmazott, komplex problémakörre”. Az építészetnek szentelt múzeum egyelőre tehát még papíron sem létezik, ami aligha javítja az esélyeit. A terület Bajza utca felé eső részén ugyanakkor elkészült a Pécsi Eszter és Fischer József tervei alapján épült, 1936-ban átadott modernista Walter Rózsi-villa rekonstrukciója. Az erősen leromlott állapotú ház felújítása az elmúlt évek egyik legörömtelibb fejleménye volt. Miközben a kormány által módszeresen felszámolt örökségvédelem hiányában a kormányközeli ingatlanfejlesztők egymás után rombolják le a főváros jelentős modern épületeit, a Bajza utcai villa úgy nyerte vissza régi arcát, hogy korszerű kiállítóhelyként az aktuális elvárásoknak is tökéletesen megfelel. A hagyományőrzés és a tradíciókra való reflexió egysége pozitív üzenetet hordoz, félő azonban, hogy a példaértékű rekonstrukció jó ideig magányosan hirdeti majd a kulturális örökség megőrzésének fontosságát. A fentiekhez képest már szinte lábjegyzetnek tűnik, mégsem feledkezhetünk el az Iparművészeti Múzeumról (IMM) sem, amely lassan öt éve zárva tart az épület rekonstrukciója és kibővítése miatt. Mivel a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, Üllői úti szecessziós palota munkálatai különféle okok miatt a mai napig nem kezdődtek el, az eredetileg 2020-ra ígért átadóra akár a következő évtizedig is várhatunk. Nem könnyíti meg a múzeum helyzetét, hogy a kormány már eddig sem rajongott a felújítás ötletéért, és különösen nem az IMM gazdálkodásáért, erről árulkodik legalábbis, hogy folyamatosan visszatartották, majd többször is visszavonták a beruházáshoz elengedhetetlen állami támogatást. Ennek fényében az IMM a megszorítások legkönnyebb áldozatának tűnik. Lényegesen fajsúlyosabbak magyar kulturális életet évek óta a meghatározó Demeter Szilárd projektjei, amelyek azonban az ötletgazda személye ellenére elbukhatják az állami (közpénz-) milliárdokat. (V) A kivitelezés összege egyelőre nem ismert, de aligha okozna meglepetést, ha a rendkívül látványos létesítmény költségvetése megközelítené az MNG új épületéét Egy tavaly júniusi kormányhatározat értelmében a bő 600 millió forintos alaptőkével induló Magyar Kultúráért Alapítvány (MKA) - a Demeter vezette csúcsszerv, a Petőfi Kulturális Ügynökség vagyonkezelőjeként - megkapta egyebek mellett az óbudai Zichy-kastélyt, a Hajógyári-sziget több mint 30 hektáros déli részét, az alkotóházakat és művésztelepeket birtokló Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t, illetve a Bem rakparton álló Andrássy-palotát. Utóbbiban rock- és jazzközpontot hoznának létre, a Hajógyári-szigeten pedig egy (pop)kulturális központot: a tervekben több ezer fős rendezvényhelyszín, kiállítóterem, rockmúzeum, pajtaszínház, gasztrofalu, próbatermek és társművészeti terek szerepelnek. De idővel a Petőfi hídnál horgonyzó A38 Hajót is felúsztatnák a sziget mellé. A költségekről Demeter a Népszavának korábban annyit mondott, hogy egyik tétel sem lesz 2 milliárdnál olcsóbb, és csak a Hajógyári-sziget átalakítását 64 milliárdra becsülik. „Április 3-án a magyar emberek megerősítettek minket abban, hogy jól tettük, hogy megcsináltuk, és úgy gondolják, hogy még, még, még” - mondta Orbán Viktor a Néprajzi Múzeum már említett megnyitóján, a Liget-projekt sikerére utalva. A miniszterelnök (szövegírója) szokásához híven ügyesen fogalmazott, amikor a „még, még, még” felkiáltást a közönségnek tulajdonította, így a kulturális beruházások leállításakor sem kérhetjük számon kijelentését. Később ugyan hozzátette, hogy a múzeumi negyednek „teljesen el kell készülnie”, de a céldátumot még véletlenül sem jelölte ki, az örökkévalóság felé nyitott ígérettel tökéletesen bebiztosítva magát. Ugyanígy tartózkodik a kormány elismerni a megszorítás tényét, holott a Csák János által mondottak egyértelműen erre utalnak. A listát hosszan lehetne folytatni, egyebek mellett a Budavári Palota rekonstrukciójával vagy a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésével, a beruházásstop várható hatásainak csak a fantáziánk szab határt. A kulturális fejlesztések leállításával megspórolt összeg csupán becslés, de a fent említett projektek halasztása akár 300-400 milliárd forint megtakarítást is jelenthet. MAGAZIN 21 PÁR PERC PRÓZA - KORTÁRS IRODALOM A MAGYAR HANGBAN Felismerés Tomasovszki István —al jöttem egy másik országba, ahol nem ismernek, ahol senki vagyok, ha kilépek az utcára, és nem is veszik észre, hogy el hagytam az otthonom. ____ Próbálok úgy viselkedni, mint ahogy a korábbi lakóhelyemen is tettem, ott ismertek, a sarki fűszeres is tudta, hogy mi az a szokásos apróság, amiért betértem, aztán búcsúzott, hogy viszlát holnap, mert kiszámítható volt az érkezésem, mondhatni a tér és idő dimenzióiban minden reggel, mindig ugyanott és ugyanakkor voltam megtalálható - fél hatkor borotválkoztam, aztán hat körül főtt le a kávé, a pirítós hat tízkor lett kész, majd fél hét körül már fel voltam öltözve, a kulcsot talán pár perccel ezután húztam ki a zárból, a liftig kábé huszonöt métert tettem meg, de már akkor volt olyan, aki tudta, hogy elhagytam a lakásomat, mert a szomszéd ablaka nyitva állt, dőlt a gangra a füst, erősen dohányoztak mindketten, a szokásos séta, nem kérdeztek, inkább megállapították, igen, válaszoltam, és mindennap ezt válaszoltam, ettől sohasem tértem el, nem kérdeztem, hogy vannak, mert nem is látszottak, a füst és a szoba félhomálya elrejtette őket, nem lett volna sok értelme, csak folytattam az utat a lift felé, ahol találkoztam Figaróval, a vörösesbarna keverék kutyával, mindig velem jött le a liften, mert a gazdája ismerte a napi ritmusomat, és talán lusta volt levinni, vagy munkába készült, nem ért rá, így Figaro mindig velem utazott, tehát a kutya és a gazdája is jól ismert, bár a gazdájával talán csak egy percet beszélgettünk, általában csak köszöntünk, ha elhaladtunk egymás mellett, ha Figaro is ott volt, akkor megsimogattam, csak ennyi, aztán ők mentek a dolgukra, és ez mindig este történt - mert este talán több ideje volt a gazdának, de reggel én voltam Figaro társa, én nyomtam meg neki a földszint gombot, aztán kinyitottam az ajtót, Figaro elszaladt a házmester mellett, aki morgott, hogy széttúrja az összesöpört leveleket, de Figaro mindig kikerülte, és szaladt tovább a park felé, jó reggelt, köszönt a szokásos módon a házmester, udvariasan köszöntöttem, de nem álltam meg beszélgetni, mert látszólag sosem volt ideje rám, úgy sepregetett, mintha útban lennék, mintha én is a levélkupachoz tartoznék, így inkább kikerültem a békesség kedvéért, tehát jól ismertük egymás szokásait, bár sosem beszéltünk hosszan, de tudtuk, mit fog csinálni a másik, kiszámítható volt minden lépés, mozdulat és nesz, valahol megnyugtató volt ez az ismeret, a másik megbecsülése, hogy ez megy a boltba, és hogy az sepri az udvart, szilárd vonatkozási pontok, ahonnan kiléptem az utcára, és ott is a megszokott fogadott, például az újságos, akinél vettem a reggeli lapot, tudta, hogy kiszámolom neki fillérre, meg sem nézte, csak elvette a pénzt, bólintott mosolyogva, sosem ajánlott más újságot, mert tudta, hogy mindig ugyanazt veszem, de másnak ajánlott, aki előttem volt, annak például egy új kertészeti magazint, mert biztos ismerte, hogy az a hobbija, de nekem nem, bár gondolkoztam már valami elfoglaltságon, ami beillene a napirendbe, de nem akartam zavarni, hogy tanácsot kérjek, mert látszott, hogy már a következő vevő felé fordul, és tudta, hogy neki a jobb felső sorból kell a magazin, őt is ismerte - nagy tudás ez, ismerni mindenki szokásait -, például, hogy én megigazítom a reklámtábláját, amit a parkoló autók mindig félrelöknek, és ő mindig kinéz az újságok mögül, int, és én mindig visszafordulok, hogy lássa, ismerem jól, tudom, hogy a tenyere megjelenik majd a havilapok között, nyugtázzuk, hogy tudásunk van egymásról, és bár ezek apróságoknak tűnnek, de a végén egy egész ember áll össze belőlük, mondhatná, hogy tudod, az a férfi, aki meg szokta igazítani a reklámtáblát, és olyan pontosan kiszámolja a pénzt, hogy vissza se kell adnom, és a házmester mondhatná Figaro gazdájának, hogy az újságos milyen rendes, mindig kikészíti a lapot a férfinak, annak, aki vigyáz, hogy ne rúgja szét az összesöpört leveleket. Figaro gazdája meg mondhatná, mondjuk, az újságosnak, hogy az a rendes lakó, aki mindig leviszi Figarót, és amikor jön a sarki boltból, vissza is engedi, és hogy milyen jól ismerik egymást a kutyával, szinte hihetetlen, vagy a dohányzó házaspár beszélne a füstön túl, hogy mindig tudjuk, mennyi az idő, hozzá lehet igazítani az órát, jól ismerjük a szokásait, nagyon rendes, és hogy az a férfi már nincs itt. Biztos ezt beszélik most a régi lakóhelyemen, mert eljöttem egy másik országba, ahol senki vagyok.