Magyar Hang, 2023. január-április (6. évfolyam, 1-14. szám)
2023-01-06 / 1. szám
II Magyar Hang 2023. JANUÁR 6-12. ►lés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.” A méltatlanul megalázó hadparancs sok helyre el sem jutott, tényleges hatása nem volt. Jány március 13-án visszavonta, utóbb pedig kétszer is megkövette katonáit, hősiességüket többször elismerte - mondja Szakály Sándor. Érdemes megvizsgálni a hadparancsra adott reakciókat is. A 13. könnyűhadosztály parancsnoka, Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy például jelentette, hogy hadosztálya a Don partján továbbra is kitartott, illetve parancsra kitörtek. Kérte tehát, „annak kivizsgálását, hogy a 13. k.ho. megtette-e kötelességét, elvesztette-e becsületét és végrehajtotta-e feladatát”. A történész szerint a 2. hadsereg a körülményekhez képest valóban keményen harcolt. Kitartásuk pedig német és olasz katonák életét is megmentette. Előfordult persze, hogy a visszavonulás során bizonyos alakulatoknál fölbomlott a rend, kitört a pánik. Meghaltak, eltűntek, sebesültek Máig közszájon forgó állítás, hogy a magyar 2. hadsereg mintegy 200 ezer embert vesztett a Donnál. A rendelkezésünkre álló adatok mindezt nem támasztják alá. Az 1943. január 1-jei állapot szerint a hadsereg 198 ezer fős élelmezési létszámmal rendelkezett, mondja Kakály Sándor.Eb hől érdemes kiindulni: a szovjet áttörés után 102 ezer beérkezett katonát vettek nyilvántartásba a hazaszállított mintegy 28 ezer sebesültön kívül. A szovjetek szerint 27-28 ezer hadifoglyot ejtettek. Az eltűntek, az elesettek száma tehát együttesen 42 ezer lehetett. Az 1942 áprilisától 1943 tavaszáig tartó teljes hadműveleti időszakot, a hadseregnél megfordult mintegy 250 ezernyi katonát tekintve, mondja Szabó Péter, 127-128 ezer főre tehető az elesett, megsebesült, illetve fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Az 1943 januári szovjet áttörésig a legnagyobb veszteséget a tisztikar (20 százalék körül), majd a legénység (12 százalék), illetve a munkaszolgálatosok (8 százalék) szenvedték el. 1943. januárfebruárban a legtöbben a munkaszolgálatosok közül haltak hősi halált. Ismét Szabó Pétert idézve: ami történt, az „több tízezer család tragédiája is. A hadiárvák csonka családban nőttek fel, s behozhatatlan hátrányba kerültek szerencsésebb sorsú társaiknál. Katonaözvegyek ezreire várt a súlyos teher, a gyerekek felnevelése, a föld megművelése, avagy a műhelymunka továbbvitele.” Polgár Sándor tartalékos hadnagy emlékei a visszavonulásról: „Aki nem bírta a menetet és leült vagy lefeküdt, pár óra alatt csontkeményre fagyott. Félelmetes látvány volt a hóból kimeredő karok, lábak sokasága. Azok a testvérek vagy jóbarátok, akik egymást támogatták órákig vagy napokig, ha leültek pihenni, nem keltek fel többé. Megfagytak. Pedig nagy volt mindenkiben az élni akarás, mindenképpen haza akartunk jutni, nem itt elpusztulni, hisz várt minket otthon a család, apa, anya, fiatal feleség, gyerekek. Ez újabb erőre ösztönzött, egymást biztatva, támogatva haladtunk tovább. De nem egyformán kitartó, akaraterős minden ember. Egy alkalommal egyik társunkat próbáltuk visszahozni. A köpenyét már levetette, leterítette, azon feküdt Mikor kérleltük, hogy jöjjön vissza, annyit mondott: »Nem messze van már ide Perkáta, kicsit pihenek, olyan jó meleg van itt. Hagyjatok, majd jövök.« A kétségbeesés is sok embert kergetett a halálba.” A Brutusok megjelentek Medgyesi Konstantin történész Kádár és Grósz sajátos viszonyáról, Kádár utolsó beszédének és Nagy Imre újratemetésének szimbolikájáról, valamint Kádár lelkiismeretéről A kádári reflexekre már nem tekintünk negatív toposzként, a hatalom és a nép kapcsolata mostanság is sok hasonlóságot mutat az akkorival, ennek fő okai pedig a néplélekben és az erre reagálni próbáló vezetői szemléletben keresendők - fejtette ki lapunknak adott interjújában Medgyesi Konstantin, az ősszel megjelent Apagyilkosság - Kádár János és Grósz Károly küzdelme című könyv szerzője. Bodacz Péter Most megjelent könyve, az Apagyilkosság - Kádár János és Grósz Károly küzdelme a két politikus sajátos viszonyát, az 1988-as hatalomátadás körülményeit, hátterét dolgozza fel. Az MSZMP a történelem szemétdombján végezte, és ezzel a hatalomváltási folyamat, illetve Grósz alakja is a feledés homályába veszett. Mi motiválta mégis arra, hogy rekonstruálja az eseményeket, az arcéleket? - Történészként mindig is mélyen foglalkoztatott a hazai szocializmus és azon belül is a nyolcvanas évek, a rendszerváltás előtti időszak. Személyes okai is vannak az érdeklődésemnek, hiszen akkor voltam gyerek, a generációmra jellemző módon érzékeltem az akkori közhangulatot, illetve a politikai szereplők - így Kádár és Grósz - korabeli megítélését is, amely később szinte természetes módon vált kutatási területemmé. Hosszabb ideje dolgozom egy részletes Grósz Károly-életrajzon, ami, ha minden jól megy, 2023 végére el is készül. A kutatómunka során részleteiben is megismertem Grósz és Nicolae Ceausescu 1988. augusztus 28-ai aradi találkozójának, majd a főtitkárnak az MTV szegedi stúdiójából sugárzott interjújának körülményeit, ami végül a pártvezető politikai karrierjében kiheverhetetlen fiaskónak bizonyult. Az ide vezető szálakat felfejtve vált igazán érdekessé Grósz és a korábban 33 éven át hatalomban lévő első titkár, Kádár János viszonya, illetve az, ahogy Kádár keresi és végül Grószban, a politikai „fogadott fiúban” megtalálja az utódját. A Kádár-Grósz hatalomátadási kísérlet talán a történészek és a nagyközönség számára is izgalmas téma lehet. Egyrészt mert a hatalomátadás eseménye mindig komoly szerkezeti-szervezeti átalakulásokkal jár, másrészt pedig a kísérlet jellege miatt: a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeket a próbálkozásokat nem szokta siker koronázni. A rendszerváltásra mekkora hatást gyakorolt az MSZMP főtitkári pozíciójának átadás-átvétele? Hiszen akkorra, vagyis 1988-ra az állampártnak egyre kevesebb hatása volt a kormány működésére, amely - már Németh Miklós vezetésével - a rendszerváltás jogi feltételrendszerét és Nagy Imre rehabilitálásának lehetőségeit is megteremtette. A kérdés - történelmi távlatból - jogos és az állítás is megfelel a valóságnak. Ám az egész utódlási folyamat, a kiválasztás, a döntésmechanizmusok, illetve a személyiségek alakulása mind-mind olyan történelmi tapasztalat, amiből fontos tanulságok szűrhetők le. A történettudomány nem szereti a „mi lett volna, ha” jellegű kérdésfelvetéseket. De Kádár - és Grósz - esetében talán megengedhetjük magunknak a gondolatkísérletet. Kádár hatvanévesen, 1972-ben hatalomtechnikai okokból, az erősödő keményvonalas Biszku Béláékkal szembeni akcióként bedobta visszavonulásának lehetőségét, aminek hatására az MSZMP és Moszkva is megerősítette pozíciójában. A nyolcvanas évek első felére társadalmi népszerűsége vitathatatlan, ami hamar elillant. Ahogy Aczél György fogalmazott, ha Kádár választáson indult volna, 1985-ben több mint 70 százalékot kapott volna, míg három évvel később alig 7 százalékot. Ha még ereje és népszerűsége teljében kijelöli utódját - Grószt, vagy egy Grósz-szerű figurát -, nem kellett volna néhány évvel később megfáradt, a dolgokat egyre kevésbé uraló vezetőként végigkínlódnia a vezetéssel és a hatalomátadással járó feladatokat. Ráadásul utódja is lényegesen jobb helyzetben, támogató közhangulatban vehette volna át a főtitkári posztot.Kádár az apafigura, legalábbis politikai értelemben, míg Grósz a fogadott fiú. A hatalomátadás után valóban megtörtént az „apagyilkosság”, vagyis Kádár, a kádári örökség elárulása, ahogy azt a könyv címe is sugallja? Ha szpojlerezni akarok, akkor elmondhatom, hogy nem történt „apagyilkosság”. Grósz 1987-ben lett a minisztertanács elnöke, ami természetesen megfelelt Kádár akaratának. A pozícióra olyan ember kellett, aki ért a vezetéshez, irányításhoz, hiszen addigra gazdaságilag a tönk szélére került az ország. 1988 májusában aztán eljött a párton belüli hatalomátvétel pillanata is, amit Grósz ambíciói mellett Kádár egészségi állapotának romlása is szükségessé tesz. A dolgok alakulása azonban Kádárt is meglepte, hiszen a Politikai Bizottságba (PB) egyetlen megbízható kádárista sem került be, helyettük minden tag a párt reformszárnyához tartozott. Kádárnak megmaradt a szimbolikus, de teljesen súlytalan pártelnöki pozíció. Ekkor jegyezte meg Kádár Grószra és Berecz Jánosra utalva, hogy „a Brutusok megjelentek”. Grósz tehát nem pusztán Kádárt, hanem a kádárizmust váltotta le. Ugyanakkor azt, hogy nem történt „apagyilkosság”, számos tény igazolja. A főtitkár Grósz Károly és az agg, egyre kevésbé beszámítható Kádár János egészen a legutolsó időkig, 1989 nyaráig egyeztettek. Ezt nemcsak Grósz visszaemlékezéseiből lehet tudni, hanem Kádár asztali naptáraiból is, amelyeket a titkársága gondosan vezetett és amelyek a levéltárban mostanáig fennmaradtak. De a rendezett személyes viszonyról árulkodik az is, amikor Kádár halála előtt pár héttel, Nagy Imre újratemetése után felhívta Fock Jenőt, a minisztertanács korábbi elnökét, hogy elbúcsúzzon tőle. Ekkor tiszta volt az elméje, és üzent Grósznak is: elnézését kérte az 1989 áprilisában az MSZMP Központi Bizottságának (KB) ülésén elmondott, később elhíresült beszédével okozott kellemetlenségért. Egy „meggyilkolt” apa aligha kér elnézést „gyilkos” gyermekétől.Kádár utolsó beszédének rendkívül erős a szimbolikája: szellemi ítélőképességének már nincs teljes birtokában, a párt nyilvánossága előtt omlik össze az 1956-os megtorlás miatti felelősség és a bűntudat terhe alatt, miközben a (fél) ország Nagy Imre két hónappal későbbi újratemetésére készül. Sokan most is úgy gondolják, Grósz mesterkedése vezetett a már közismerten rossz szellemi és fizikai állapotban lévő Kádár utolsó, „apagyilkossággal” felérő fellépéséhez. Ön erről mit gondol? A könyvben nem mondok ítéletet, csak feldolgozom a rendelkezésre álló információkat, teóriákat, álláspontokat. De egy interjúban elmondhatom a személyes véleményemet: szerintem nem történt csőbehúzás. Grósz csak sodródott az eseményekkel. Ha elvi síkon maradunk, akkor gondolhatjuk, hogy megakadályozhatta volna Kádár beszédét, aki váratlanul toppant be a párt Jászai Mari téri központjába. Berekeszthette volna az ülést. De egyrészt pár perce volt arra, hogy reagáljon Kádár megjelenésére, másrészt pedig nem tehetett mást, mint hogy engedte beszélni. Nem csak politikai fogadott fiúként nem állíthatta le, hanem mert a párt elnökével, a nagy tiszteletnek örvendő Kádárral ilyet egyszerűen nem lehetett megtenni. Ehhez autokratikus habitus kellett volna, ám Grósz nem ilyen volt. Németh Miklós a főtitkár utód aknamunkáját sejtetve megjegyzi visszaemlékezéseiben, hogy Grósz Károly titkársága biztosította Kádárnak az autót. De meglátásom szerint a titkárság aligha tagadhatta volna meg az autó biztosítását, különös tekintettel arra, hogy Kádárt eredetileg a Kútvölgyi-kórházba szállították vizsgálatra. Meggyőződésem, hogy ezt a beszédet nem lehetett megrendezni, sem megakadályozni. -Történészként milyen jelentőséget tulajdonít Kádár utolsó beszédének? - Mindenképp szimbolikusat. Anélkül, hogy Kádárt felmenteni akarnám a történelmi bűnei alól, kimondható, hogy - például Rákosi Mátyással szemben - volt lelke. Ezt onnan tudjuk, hogy volt lelkiismeret-furda- Medgyesi Konstantin FOTÓ: OCSKÓ FERENC